Blog

Ki Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés új elnöke?

Eddig tartott a Le Pen-korszak: a pártalapító család tagjai helyett egy új politikus, Jordan Bardella vette át a Nemzeti Frontból lett Nemzeti Tömörülés vezetését.

Eddig tartott a Le Pen-korszak: a pártalapító család tagjai helyett egy új politikus, Jordan Bardella vette át a Nemzeti Frontból lett Nemzeti Tömörülés vezetését.

Ötven évvel a párt Jean-Marie Le Pen általi megalapítása után kikerül a francia jobboldali mozgalom vezetése a Le Pen család kezéből: Jordan Bardella lesz a Nemzeti Tömörülés elnöke - írja Héléne de Lauzun a European Conservative oldalán.

A jelenleg európai parlamenti képviselőként dolgozó Bardella nagy arányú győzelmet aratott a párt elnökválasztásán: a szavazatok 84 százalékát kapta meg. Igazi nemzedékváltás is ez, hiszen az új pártelnök mindössze 27 éves. Bardella ugyanakkor régóta a párt kötelékében van, mert már 16 évesen, gimnazistaként csatlakozott a mozgalomhoz, aztán lépkedett előre a ranglétrán. Először a Párizst magába foglaló Ile-de-France regionális tanácsosa lett, majd 2019-ben a párt listavezetője volt az európai parlamenti választáson.

E választáson nagy sikert zsebelhetett be, hiszen az ő vezetésével induló pártlista az első helyen végzett, megelőzve Macron pártját is.

Jordan Bardella azóta ismert politikus, sikeres debattőr lett. Mostani pártvezetői kampányában hitet tett Marine Le Pen, a lojalitás és a folyamatosság mellett.

Győzelmi beszédében Bardella a párt hagyományos témáira, a civilizációs kérdésekre és a migrációra helyezte a hangsúlyt. "Velünk az örök Franciaország, a történelem mélyéről származó örökség, ez a nagyszerű emberi, nyelvi, kulturális és civilizációs odüsszeia soha nem fog véget érni" - fogadkozott nagy szavakkal a fiatal politikus.

Bardella egyértelműen hajt a Nemzeti Tömörüléstől függetlenül saját tábort építő, vonalas jobboldali közíró-politikus, Éric Zemmour szavazóira is, akiket visszacsábítana a régebbi és nagyobb jobboldali erőhöz.

Ugyan a pártelnökséget átvette Bardella, de Marine Le Pen így is ott marad a párt vezetésében, ahogy a volt elnöknő sógora, Philippe Olivier is.

A vezetőváltás ugyanakkor nem zökkenőmentes - írja a European Conservative szerzője. Egy párton belüli tömörülés, a "Hénin-Beaumont klánnak" hívott csoportosulás ellenzi Bardellát, mondván, tovább tolná jobbra a pártot, egy választói kisebbségi csoporthoz szólna, miközben az elmúlt évek célja a mérséklődés, a "tisztelhetőség" volt, ami szerintük a növekedés útja.

Bardella szerint ugyanakkor ennek a körnek is ajánlott pozíciókat, amiket ők nem fogadtak el, a népszerűségi mutatók pedig magukért beszélnek.

Szemlézte: RG

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon