Blog

Ki lesz a brit Munkáspárt következő vezetője?

Jeremy Corbyn lemondott a Munkáspártban betöltött vezetői pozíciójáról, miután a december 12-i választáson a párt történelmi vereséget szenvedett – írta meg a BBC News.

Jeremy Corbyn lemondott a Munkáspártban betöltött vezetői pozíciójáról, miután a december 12-i választáson a párt történelmi vereséget szenvedett – írta meg a BBC News.

Miután John McDonnell, a munkáspárti árnyékkabinet volt pénzügyminisztere kizártnak tartja, hogy indulna a vezetői posztért, a BBC News összeszedte azoknak a lehetséges jelölteknek a listáját, akik Corbyn utódai lehetnek.

A versenyben csak azok indulhatnak a vezetői, valamint a helyettes vezetői posztért, akik parlamenti képviselők, továbbá – egy új szabály értelmében – elnyerik a Munkáspárt választókerületi szervezeteinek 5%-os támogatását is.

A jelöltek között öt hölgy és mindössze egyetlen férfi szerepel. Ennek oka, hogy maga McDonnell is úgy nyilatkozott, női vezetőt keresnek a megüresedett helyre. Az esélyesek között szerepel többek közt Lisa Nandy. A 40 éves hölgy, aki 2010 óta parlamenti képviselő a Munkáspárt színeiben, maga is úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy komolyan fontolgatja a posztért való indulást. Amennyiben a párt szeretne a kisebb városokban támogatottságot szerezni, érdemes Nandy megválasztását fontolóra venni.

A komoly esélyesek között van Rebecca Long-Bailey, aki Corbyn belső köréhez tartozik, és a lap forrásai szerint a pártból többen is őt látnák legszívesebben az előző vezető helyén. Angela Rayner, aki politikusi pályafutása előtt gondozóként is dolgozott, valamint az Egyesült Királyság legnagyobb szakszervezetének, a Unionnak volt tisztviselője, szintén az esélyesek között szerepel.

Jess Phillips az antiszemitizmus és a zaklatás elleni küzdelem terén elért eredményeinek köszönhetően vált igazán ismertté, Emily Thornberry pedig az árnyékkabinet külügyekkel foglalkozó titkára, aki támogatója egy újbóli Brexit-népszavazásnak.

Ötükhöz csatlakozik egyedüli férfiként Sir Keir Starmer, aki a fogadóirodák szerint jelenleg a legesélyesebb a pozícióra, és erősen a királyság EU-ban való bennmaradása mellett tette le a voksát.

A cikk megemlíti még lehetséges esélyesként Yvette Cooper volt kabinetminisztert, valamint a BBC egy korábbi újságíróját, Clive Lewist.

A legszerencsésebb az lenne, ha a párt már a következő hetekben kiválasztaná a megfelelő személyt Corbyn helyére, hogy a következő évet gördülékenyebben kezdhesse meg; de a 2015-ös tapasztalatokat figyelembe véve – amikor Corbyn Ed Milibandot váltotta és a folyamat több mint négy hónapot vett igénybe – nehezen elképzelhető a gyors váltás.

Szemlézte: Benkő Lilla