Kína jól megfontolt gazdasági érdektől vezérelve a közel-keleti térség nagy riválisainak, Iránnak és Szaúdi-Arábiának a kibékítésére vállalkozott. Ambiciózus békepolitikáját azonban nem mindenki nézi jó szemmel. Ilyen az Egyesült Államok, amely azonban a Kínai terjeszkedésre egyelőre nem tudott érdemi választ szolgáltatni. A kialakult helyzetet a Foreign Affairs cikke nyomán elemzzük.
A Közel-Kelet és ezen belül a Perzsa-öböl két nagyhatalma között fennálló hatalmi, de sokkal inkább teoretikus szembenállás megoldódni látszik. A szinte már Mohamed próféta korából eredő konfliktus a szaúd-arábiai vahabita szunnita és az iráni síita irányzatok különbségeiben rejlik. Az síita mozgalom az 1979-es iszlám forradalomban Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével vált politikai programmá. Ebből az időből származik a két ország közötti eszkaláció, amely során például 2016-ban Rijád terrorizmus vádjával 47 síita kisebbségit végeztetett ki, ami Teheránban egy, a szaúdi nagykövetséget is felgyújtó erőszakos válaszba torkollott. Néhány éve pedig Teheránhoz kötődő jemeni síita milíciák számos esetben rakétákkal támadtak meg szaúdi olajfinomítókat.
A helyzetet 2021-ben az Egyesült Államok igyekezett megoldani, amikor a vitás feleket a nukleáris és a jemeni kérdés megoldására biztatta. Több magasszintű tárgyalás sem ért el számottevő deeszkalációt, amit a szaúdi titkosszolgálat ez év eleji közleménye is mutat miszerint küszöbön áll egy iráni támadás.
Joe Biden 2022-ben Rijádban tett látogatása alkalmával az Öböl Menti Együttműködési Tanácsot alkotó országokat, így a Szaúdi Királyságot is az Izraelhez való csatlakozásra és Irán elszigetelésére biztatta. A szaúdi kormány azonban Kínát látta jobb közvetítőnek konfliktus megoldására.
Rijádnak minden oka megvan, hogy bízzon a kínai félben, ugyanis az erős iráni-kínai gazdasági kapcsolatok garanciát jelentenek arra, hogy Teherán nem fog kibújni egy, a Hszi elnök által tető alá hozott megállapodásból. A 2023. március 6-án, Kína közbenjárására létrejött a találkozón a két ország bejelentette, hogy elássák a csatabárdot. Ennek következményeként szinte azonnal látható módon újranyitják nagykövetségeiket, Szaúd-Arábia pedig befejezi az Irán lejáratására használt Iran Internationalcsatorna sugárzását. Amire válaszul Irán felszólítja a jemeni Húti miliciát a rakétázás beszűntetésére, továbbá az Öbölmenti Együttműködés tagjaival közös biztonsági együttműködést készít elő. Mohammed Al-Jadaan szaúdi pénzügyminiszter pedig a diplomácia kötelékek szerződéses formát öltését követően befektetne az Iráni gazdaságba is.
A két ország közeledésének üteme hatalmas gazdaság lehetőségeket hordoz magában.
Ha az itt felsorolt ambiciózus vállalások fenntarthatónak bizonyulnak az egy eddig talán soha nem látott békét teremthet a Perzsa-öböl térségében.
Fontos azonban megvizsgálni, mi vezetett ehhez a folyamathoz, de még érdekesebb, hogy miért kezdett az eddig Közel-Kelet politikában túlterjeszkedéssel nem vádolható Kína ilyen mértékű diplomáciai munkába? Kína gazdasága továbbra is magas fordulatszámon pörög, ahogyan azt az alábbi grafikon is mutatja.
Kínanak tehát új felvevő piacokra van szüksége, továbbá az Egy Övezet Egy Út programjának megvalósításához elemi érdeke az áthaladást biztosító országok biztonságának és egyensúlyának helyreállítása, ezzel védve saját áruit, valamint a szállítására kiépítendő infrastruktúrát.
Az afganisztáni kivonulás óta az is nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok fokozatosan szorul ki a térségből, amely űrt szintén Kína hivatott betölteni.
Az régóta fennálló „US security for low oil prices” vagyis az olcsó olajat az amerikai védelemért cserébe elvnek leáldozott. Washington régóta nem találja már a közös hangot a Közel-Kelettel.
In 2020, President Trump hailed the Abraham Accords normalizing relations between Israel and two Arab states.@MaxBoot writes, “Future historians are likely to see [this] as one of the first signs of an emerging post-American order in the Middle East.” https://t.co/HyJewGZUAl
— Washington Post Opinions (@PostOpinions) May 9, 2023
A szaúdi-amerikai kapcsolatok 2003 óta nagyobb részt válságban vannak. Az USA elmozdította az iraki kormányt, nem támogatta a szíriai konfliktusban és legutóbb az olajmezőket ért támadás elől sem védte meg. Ezzel egyetemben Rijád nem hiszi, hogy a Fehér Ház rendelkezik tervvel a régió problémáinak megoldására.
Iránról nem is beszélve, amely egyenesen üdvözli az amerikai jelenlétet gyengítő Kínai közeledést, ami végre levegőhöz juttatja a szankciók garmadájától sújtott Iránt.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Szaúd-Arábia a konszolidációjából erőt merítve 2030-ig egyszerre regionális, katonai, gazdasági és turisztikai értelemben is nagyhatalmi ambíciókat dédelget, melyek nem ellentétesek az Iránnal való jó kapcsolat megtartásával. Önálló világpolitikai szereplővé válni az őt csatlós államként kezelő USA árnyékában soha nem sikerült volna.
Rijád továbbá - hasonlóan az izraeli-palesztin konfliktusban mediátorként fellépő Egyiptomhoz és Jordániához - maga is a térség stabilitását fenntartó igazságos békebíró akar lenni.
Irán szankciók és az amerikai nyomásra eddig csak jóformán a szomszédságpolitikát engedhette meg magának, de Kína – Teherán minden elképzelését felülmúlva - „zöldkártyát” szolgáltat számára az arab világhoz.
A létrejött megállapodás ráadásul a térség többi nagyhatalmának, például Indiának is kedvező feltételeket jelenthet, ahogyan arra az alábbi Twitter bejegyzés is utal.
For example, China brokered a normalisation agreement between Iran and Saudi Arabia in March
— Shashank Mattoo �� (@MattooShashank) May 8, 2023
This project could be a key opportunity for New Delhi to establish itself as a serious power in the region
It also complements existing partnerships like I2U2 w. Israel, US & UAE pic.twitter.com/93oLOhDqMm
Kína pedig befolyását megszilárdítva végignézi, ahogy a terület régi ura, az Egyesült Államok visszavonulót fúj a közel-keleti térségből.
Szemlézte: Szepessy Marcell
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
