A rózsafából készült luxuscikkek iránti kereslet fokozottan növekszik, a nyugat-afrikai erdők pedig ugyanilyen ütemben tűnnek el. A fennálló helyzetből az egyik fél minden bizonnyal profitál, a másik viszont annál kevésbé: az erdőirtás nemcsak a vadvilágra van kihatással, komoly társadalmi aspektusokkal is bír. A népszerű, ám környezetre annál ártalmasabb iparág fejlődését, annak hatásait a Foreign Policy cikke mutatja be.
A rózsafa a világ legveszélyeztetettebb keményfája, 2018-ban pedig felkerült a kihalással fenyegetett fajok vörös listájára. Illegális kitermelése egyre nagyobb méreteket ölt, jóval maga mögött hagyva az elefántcsontot, az orrszarvútülköt, vagy éppen a tobzoska pikkelyeit. Az Interpol beszámolói alapján ára 50 000 dollár/köbméterre rúg ki, ez pedig akár hétszázszorosára is nőhet, mire megérkezik a vásárlóhoz.
A fakitermelésben leginkább Kína érdekelt, hiszen szinte egyedüliként importálja a teljes rózsafamennyiséget Nyugat-Afrikából.
Az e mögött álló ok a kínai bútoriparban rejlik: a rózsafából készült, már a Ming-dinasztia idején is gyártott hongmu luxusbútorok komoly státuszszimbólumnak, valamint hosszútávú befektetésnek minősülnek Kína középosztályának.
A bútorok a jelenkorban is töretlen népszerűségnek örvendenek, olyannyira, hogy a délkelet-ázsiai rózsafa állomány szinte teljes mértékben elfogyott, így újabb potenciális beszállítópartnert kellett keresni, a választás pedig Afrikára esett.
Az import igazán a 2010-es években vette kezdetét, amikor két kínai cég vitte véghez az Afrikai Fejlesztési Bank által részben finanszírozott, 166 millió dolláros értékű infrastrukturális beruházást az észak-ghánai Mole Nemzeti Parkban. A védett területeket átívelő úthálózat kiépítéséhez megengedett volt a fakivágás – igaz bizonyos mértékig – azonban ekkor került a figyelem középpontjába a nagyértékű rózsafa is, sokan pedig kihasználva az építkezés adta lehetőségeket már olyan területeken is csonkították az erdőket, ahol az eredetileg nem volt megengedett.
2010 és 2013 között – kínai beruházók révén – megépült Ghána második legnagyobb vízerőműve, az illegális fakitermelés pedig ismét nagy méreteket öltött.
Korábban a helyiek a rózsafát csupán minimális mennyiségben használták – leggyakrabban tűzifaként – azonban az erdők kiaknázása következtében mára már nem találni olyan fát, amely törzsének körmérete meghaladná a 25 centit, hiszen mindet kivágták.
A megnövekedett és állandó kereslet pedig azt eredményezte, hogy a Kelet-, Közép- és Nyugat-Afrikából származó keményfaimport mindig is növekvő tendenciát mutatott, 2010 óta például több mint 700%-kal növekedett.
2012 óta Ghána számos rendeletet hozott meg, majd törölt el az illegális fakitermeléssel kapcsolatban. 2014-ben tovább szigorították a rózsafa kivágásának lehetőségeit, azonban három évvel később csaknem 20 vállalat kapott engedélyt arra, hogy „megmentse” a már kivágott fákat. Ezáltal pedig egy olyan kiskapu nyílt meg az illegális fakitermelők előtt, amely gyakorlatilag „felhatalmazta” őket a fakivágásra.
A legutolsó szigorításra 2019-ben került sor: ez megszabta, hogy a faimport csakis az Erdészeti Bizottság által kiállított okiratokkal történhet. Azonban az évek óta tartó illegális folyamatokat ennek a rendeletnek sem sikerült megátolnia, csakúgy mint elődjeinek, hiszen nem sokkal bevezetése után illegális dokumentumok és komoly kapcsolati tőkék segítették a kitermelők munkáját – 2021. novemberében például több mint 2 millió dollár értékben importáltak rózsafát Kínába.
Az országból történő kicsempészésre az idők során válogatott módszereket dolgoztak ki: vagy a hajók rejtett zugaiba, szén és más fa közé elrejtve próbálják meg kijuttatni, vagy pedig a rendőrök lefizetésével. 2020-ban, a szigorú COVID19 szabályok következtében a Ghána-Kína közötti import 90%-ot csökkent. A rendelkezések enyhítésével megugrott, majd a pandémia előrehaladtával újból visszaesett.
A rózsafák fokozott kitermelésének komoly környezeti aspektusai is vannak, hiszen ezek a fák tárolják a vizet, meggátolják az erdőket a kiszáradástól, és nem utolsó sorban szélfogóként is jól használhatók.
Az erdők eltűnése pedig rányomta bélyegét a mezőgazdasági szektorra is, amely az ország GDP-jének több mint felét teszi ki: eddig nem látott szárazságok és árvizek váltogatták egymást az utóbbi időszakban. A Világbank Csoport előrejelzése alapján pedig ezen jelenségek egyre gyakoribbá válnak, nemcsak a kitermelés, hanem a klímaváltozás miatt is.
A kínai cégek beruházásai ellen sokan felemelték hangjukat, a többi között egy fiatalokból álló szervezet is, amely elsősorban az emberek felvilágosítását tűzte ki célul, valamint az illegális fakitermelés káros hatásainak megismertetését.
A probléma lokális megoldása szintén nem kivitelezhető, hiszen nemcsak Ghána, hanem Nigéria és Gambia is érintettek az ügyben, ahonnan szintén dollármilliós értékekben exportálják a szóban forgó fafajtát.
Nemzetközi nyomásra Kína még 2020-ban bizonyos mértékben átalakította rendelkezéseit, hogy azok méginkább a veszélyeztetett erdők védelmében álljanak, illetve kizárják az illegális fakitermelést és behozatalt. A szigorítások azonban nem hozták el a várt eredményeket.
A nemzetközi jogalkotás is igyekezett újabb rendeletekkel síkra szállni az ügy érdekében. A CITES például idén júniusban bejelentette a veszélyeztetett nyugat-afrikai rózsafák exportjának tilalmát, mindaddig, míg az országok nem tudják garantálni, hogy a kereskedelem legális és fenntartható. Ez érvényes mind a 84 CITES tagországra, beleértve 16 nyugat-afrikai országot is, különös tekintettel Ghánát, Sierra Leonét, Gambiát és Malit.
Szemlézte: Nyilas Sára
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
