Daniel Johnson a Standpoint Magazine oldalán megjelent cikkében napjaink migrációs problémáját és annak lehetséges hatásait vizsgálja. Szerinte „a migráció jelenlegi hullámának Európára gyakorolt demográfiai hatásai teljesen kiszámíthatatlanok.”
Johnson Standpoint Magazine-ban megjelent, migráció témájú cikkét egy helyzetértékeléssel nyitja: ha Németország folytatja meghirdetett politikáját és valóban évente 500 ezer menekült befogadását tervezi, több mint 2 millió bevándorló találhatja meg új otthonát a német területeken, csatlakozva ahhoz az 5 millió német muszlimhoz, akiknek legnagyobb része Törökországból érkezett. Ezzel a muszlimok aránya a német társadalmon belül meg fog duplázódni. Számuk máshol is folyamatosan nő, Angliában arányuk eléri az 5%-ot, Franciaországban pedig már a társadalom 10%-át teszik ki.
Ennek demográfiai hatásai egyelőre teljesen kiszámíthatatlanok. A következő generációk során a muszlimok számának növekedéséhez a magasabb születési ráták is hozzájárulhatnak, hiszen általában több gyermeket vállalnak, mint az európaiak. Emellett a muszlim hitre való megtérés is egyre meghatározóbb faktor, a Pew Research Center felmérése szerint 2050-re a muszlimok az európai társadalom több, mint 10%-t adják majd, de arányuk még magasabb lesz a francia, német és angol területeken. Európa iszlamizációja többé nem szélsőjobboldali fantázia, hanem valós lehetőség.
Hogyan fog Európa és főként Németország megbirkózni ezzel a krízissel rövid, illetve hosszú távon? Johnson szerint ha megvizsgáljuk a közelmúlt nagyobb migrációs hullámait (például a német lakosság kitelepítését Kelet-Közép-Európából a második világháború után, a kelet-és nyugat-német területek közötti vándorlásokat vagy a '90-es évek elején, Jugoszlávia felbomlását kísérő polgárháborúk elől menekülők helyzetét) elmondható, hogy bár ezek a csoportok nagyban különböztek egymástól, végeredményben sikeres volt integrációjuk a német társadalomba.
A migránsok új hullámát azonban már nem fogadják ilyen készségesen: a németek fele szkeptikus Angela Merkel befogadó politikájával szemben, és bár David Cameron politikája ennél jóval zárkózottabb, Nagy-Britanniában a társadalom többsége ezt is ellenzi. A sikeres integráció közös alapokra épít: ha a muszlim migránsok hajlandóak elfogadni a nyugati értékeket, a befogadó társadalom is toleránsabb lesz vallási és kulturális identitásukkal szemben. Azonban ha elmulasztják a Nyugathoz való igazodást, az identitás harctérré alakul.
Johnson szerint a német politikusok azért is ragaszkodnak a kötelező európai befogadási kvóták bevezetéséhez, mert így próbálnak vezekelni a náci múlt miatt. Továbbra sem tudnak megbékélni történelmükkel, és mivel ők voltak a felelősek Európa eddigi legnagyobb menekültkríziséért, most megpróbálnak helyesen cselekedni, és befogadni a szíriai horror elől menekülőket.
A szerző szerint ez a probléma nem oldható meg ilyen egyszerűen, azáltal meg végképp nem, hogy folyamatosan támadják a kevésbé készséges európai befogadó országokat, akik nem örülnek a kelletlen vendégeknek. A szíriai katasztrófa kitörése miatt – amit a muszlim világ semmibe vesz – aligha okolható Európa. Nem minden menekült fogadja el a nyugati civilizációt. „A hazai társadalmi konfliktus magjainak elvetése közben Németország az új európai pokol felé vezető út alapköveit is leteszi” – zárja sorait Daniel Johnson.
Rózsa Kitti
