Számos ellenkező előjelű kritika dacára a döntéshozatal átvitele a politikai színtérről a szabadpiacra igenis demokratikus folyamat, s a konzervatív értékekkel is összeegyeztethető.
Hannes H. Gissurarson, a neoliberalizmus és thatcherizmus izlandi szakértője a Danube Institute meghívására beszélt november 10-én a Lónyay-Hatvany villában a „Vaslady” ideológiájáról és annak összeegyeztethetőségéről a modern konzervatív elképzelésekkel. Nem is jöhetett volna megfelelőbb helyre, hiszen az intézet alapító-vezetője, John O’ Sullivan a néhai miniszterelnök asszony tanácsadója volt, s így a témában személyesen is érintett. Mr. O’ Sullivan vezette be Mr. Gissurarson előadását, egyszerre emlékezve vissza a Vaslady kormányból való távozása körüli eseményekre, s fogalmazva meg a thatcherizmus definícióját.
Szerinte Mrs. Thatcher elképzelései középpontjában „szabadpiaci gazdaságpolitika, racionalizmus és a hagyományos társadalmi értékek iránti tisztelet” állt.
Rámutatott arra, hogy túlságosan sekélyes kritika, hogyha a thatcherizmust azzal vádoljuk, hogy csakis gazdasági elképzeléseket fogalmazott meg, a társadalmi problémákra való reflexiók vizsgálata nélkül.
Az izlandi szakértő előadásának kezdetén kifejezte egyetértését Mr. O’ Sullivan definíciójával, hangsúlyozva, hogy a thatcherizmus „kis állama” továbbra is erős állam, csak a hagyományostól eltérő célokkal. Kijelentette, hogy a neoliberalizmus kortárs, baloldali és liberális kritikusai helyesen állapítják meg, hogy ez az ideológia nem gyengíti az állami szerepet, csak teljesen más célokat határoz meg számára. A néhai angol miniszterelnök asszony tevékenységét csak az eredmények tekintetében látják eltérően Mr. Gissurarson és a kortárs baloldali szakértők. Az izlandi szakértő határozott álláspontot foglalt el ebben a kérdésben.
Világtörténelmi jelentőségű szereplőként írta le Mrs. Thatchert. Hegel meghatározásának megfelelően a brit miniszterelnök asszony „ a történelem eszközének” szerepét játszotta hivatali ideje alatt, teljesen új történeti folyamatokat elindítva, másoknak pedig gátat szabva
– például a 20. század legnagyobb és legtöbb fogyatékossággal terhelt modernista projektjének, a Szovjetuniónak, amelynek bukásához Reagan elnökkel együtt komolyan hozzájárult.
Gissurarson ezután kifejtette a thatcheri intézkedések pozitív hatásait. Elismerte, hogy tevékenysége valóban „az állam foglyul ejtésével” ért fel, az osztrák és chicagói közgazdasági iskola alapvetéseiből kiindulva. Kiemelte, hogy ez azonban nem egy antidemokratikus folyamat: a demokrácia nemcsak az emberek és a bürokratikusan felépített parlamentáris kormányok viszonyáról szól, hanem alapvetően annak a választásnak a jogáról is, hogy az emberek maguk szabják meg az életüket irányító keretrendszereket. Ez pedig lehet akár egyes döntéshozatali mechanizmusok átvitele a politikai színtérről a szabadpiacra is. Elmagyarázta, hogy a szabadpiac nem egy gonosz, monolitikus erő, ahogy azt sok baloldali láttatni akarja, hanem mindössze egy hely, ahol a szabad fogyasztói választás érvényesülhet – mindezzel határozottan állást foglalva a szabadpiac hayeki értelmezése mellett. Szerinte a neoliberális átalakulás úgy is értelmezhető, mint a döntés jogának átvitele „a bürokratáktól a fogyasztókra” meglepően populista vonásokkal ruházva fel a neoliberalizmus céljait.
Az izlandi szakértő nemzetközi kontextusban is értékelte a thatcherizmus eredményeit. Elismerte, hogy az 1980-as évek angliai gazdasági bővülése nem volt nagyobb ütemű, mint más bővülési ciklusok alatt, azonban
ekkor állt meg az Egyesült Királyság „relatív hanyatlása” a világgazdaságban, s a növekedés üteme felülmúlta más, kontinentális európai országokét.
Mr. Gissurarson rávilágított arra, hogy a thatcherizmus a hazafiasság egy új irányzataként is felfogható. Hangsúlyozta, hogy a hazafiasság nem „a pénz elvétele azoktól, akik megkeresik, s újraosztása azoknak, akik elpazarolják” hanem egy társadalomban végbemenő organikus folyamatnak a tisztelete. Ismét elővéve a thatcherizmusról szóló leírását, leszögezte, hogy „az állam foglyul ejtésével” Thatcher akár egy anti-konzervatív, reformista radikálisként is feltűnhet, azonban elmagyarázta, hogy az igazi konzervativizmus nem feltétlenül a meglevő intézmények megőrzése és „a szocializmusba való lassabb átmenet” menedzselése, hanem az alapvető, hagyományos értékekhez és a szabadság mindenekelőtt való mivoltához való visszatérés.
Egy éppen adott társadalmi állapot konzerválása nem feladata a konzervatívoknak, hiszen semmi sem garantálja azt, hogy ezek az állapotok konzervatív értékeket segítenek elő és hosszú távon is ezeket fogják támogatni.
Ami pedig az állampolgárait minden külső hatástól, versenytől és konfliktustól megvédő államot illeti, Mr. Gissurarson egyszerűen feltette a költői kérdést: hogyan élhetnénk meg a hagyományos, férfias társadalmi értékeket egy bölcsődében? Ezzel a fordulattal egyúttal meglepő gesztust tett a libertárius elképzeléseknek is.
Az előadást követő vita elsősorban a thatcheri elképzelések nemzetközi rendszerben betöltött szerepére koncentrált. A résztvevők számos spekulatív kérdést tettek fel, amelyek korunk problémáira adott esetleges „thatcheri” válaszokra vonatkoztak. Az izlandi szakértő a thatcherizmust a nemzetközi porondon mérsékelt, de határozott erőként mutatta be. A Falkland-szigeteki konfliktussal kapcsolatban elmondta, hogy a nagy képet tekintve ez egy jelzés volt minden külső erő számára, amelyek az azt megelőző évtizedekben a visszaszoruló Brit Birodalom kárára próbáltak pozíciókat szerezni. Hangsúlyozta, hogy
egy thatcheri elveken alapuló külpolitika nem konfrontatív, sőt nem is próbál meg „atyáskodni” gyenge államok fölött, de mindig megvédi a nemzetközi rendszer alapelveit és a saját nemzeti érdekeit.
Egy ízben különleges betekintést engedett a nemzetközi gazdasági rendszert mozgató erőkbe, miközben a 2008-as gazdasági válság Izlandra tett hatását elemezte. Elmagyarázta, hogy az Egyesült Királyság szándékosan akadályozta meg az izlandi bankrendszer csődmentését a londoni City tőkéjének elzárásával. Ezzel ugyanis megtörhette az Írországtól Izlandon keresztül Norvégiáig nyúló „jóléti kordont” amelyhez a függetlenségre törekvő Skócia közeledni próbált, hogy elbátortalanítsa Edinburgh-t ezektől a kísérletektől. Ebben a kis történetben megvillantotta két legfontosabb érvét is: a nemzetállamok és az etnikai alapú politikai döntések a jövőben is fontosak lesznek, és a neoliberalizmus hosszú távon mindig is jó hatással van: a meg nem akadályozott izlandi csődhullám egy egészségesebb izlandi bankrendszert eredményezett.
Az izlandi szakértő összességében rendkívül provokatív és intellektuálisan izgató elméleteket mutatott be, kétségtelenül jelentősen hozzájárulva a szabadpiacról, a hazafiasság lényegéről és a nemzeti érdek alapvető jelentéséről szóló közép-európai vitákhoz.
Írta: Farkas Dániel
