Újabb szintre lépett az Egyesült Államok nyomásgyakorlása Kubával szemben, miután az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozott egy olyan szövetségi vádiratot, amely gyilkossággal és Amerika-ellenes összeesküvéssel vádolja Kuba 94 éves korábbi elnökét, a máig meghatározó Raúl Castrót. Ez a lépés még egy esetleges katonai beavatkozást sem zár ki az Egyesült Államok részéről a szankciós nyomás alatt egyébként is a teljes összeomlás szélére sodródott ország ellen.
Bár az Egyesült Államok nyomásgyakorlása nem új keletű a szocialista karibi országgal szemben, hiszen gyakorlatilag az 1959-es forradalom óta az USA folyamatosan egy rezsimváltásban volt érdekelt. Nicolás Maduro venezuelai elnök januári elfogása óta azonban minden korábbinál szűkebbé vált Kuba mozgástere. Az ország államilag központosított gazdasági modellje ugyanis jelentős részben a Venezuelából érkező olcsó olajra épült. A Maduro-rezsim megbuktatása után azonban a Trump vezette Egyesült Államok kíméletlen embargót vezetett be Kubával szemben. Ez a lépés a hurrikán-sújtotta, eleve erősen elszigetelt ország számára
minden eddigi válságnál súlyosabb humanitárius és gazdasági krízist eredményezett.
A válság olyan mértékűvé vált, hogy mára az üzemanyaghiány miatt a terményeket sem tudják megfelelően betakarítani, az esetleges nemzetközi segélyek elosztása is problémát okoz, sőt, Havanna utcáin a szemétszállítás is leállt. Eközben akár több, mint napi 15 órás energia-kimaradásokkal lehet számolni a lakosság körében éppúgy, mint a kórházakban, elszabadult az infláció, számtalan áru teljesen hiánycikké vált, és az állami fejadagokat is drasztikusan lecsökkentették. A túlnyomóan élelmiszer importra szoruló Kuba ugyanis teljesen fizetésképtelenné vált. Ilyen körülmények között sok helyen kormányellenes tüntetésekbe kezdett a kétségbeesett lakosság az állam korábban súlyosan elnyomó diktatúrája ellenére.
Az USA egyoldalú, váratlan venezuelai beavatkozása óta folyamatosak az elemzések azzal kapcsolatosan, hogy Kuba lesz a következő, amely nagyon hasonló sorsra juthat.
A mostani vádirat egyértelműen ezt a forgatókönyvet erősíti. Így ugyanis jogalapot jelenthet egy külső amerikai katonai beavatkozás számára, amely a venezuelaihoz hasonlóan kifejezetten az ország vezetését célozza. Maduro esetében ráadásul az előzmények is sok egyezést mutatnak. Donald Trump elnök azonban tagadta, hogy ilyesmire készülne: az elnök szerint ennek elsődleges oka, hogy a kubai rendszer gazdaságilag és politikailag egyébként is az összeomlás szélén áll, így nem szükséges a helyzet fegyveres eszkalációja.
A vádirat egy 30 évvel ezelőtti, 1996-os incidensre nyúlik vissza, amikor a kubai hadsereg nemzetközi vizek felett lelőtt két polgári kisrepülőgépet a fedélzetükön amerikai állampolgárságú pilótákkal. A repülők elvileg menekülteket kutattak a tengeren, de Kuba szerint Castro-ellenes személyek tartózkodtak a fedélzeten, akik megsértették Kuba légterét és nemzetbiztonsági veszélyt jelentettek az országra, melynek hadserege önvédelemből cselekedett.
Akárhogy is történt, ebben az időben Raúl Castro volt a hadügyminiszter, így a hadsereg vezetője, tehát a politikai felelősséget ő viseli a történtekért. Raúl Castro a forradalom ikonikus alakjának, Fidel Castro-nak a testvére és fő bizalmasa volt, és Fidel halála után került az ország élére. Mára már 94 éves, így az elnöki pozíciót jelenleg Miguel Díaz-Canel Bermúdez tölti be, de a volt-politikus a mai napig meghatározó, befolyásos figura maradt Kubában. Nevéhez számos reform köthető, amely megpróbálta a válságokkal és szegénységgel küzdő, rugalmatlan kubai gazdasági modellt megreformálni, korlátozottan teret engedve a piaci mechanizmusoknak és magántulajdonú kisvállalkozásoknak. Obama második elnöksége alatt még egyfajta konszolidáció is elindult a két ellenséges ország között, Trump megválasztásával azonban hamar vége szakadt ezeknek a lehetőségeknek. A reformok az ország súlyos olajfüggőségén és a teljesen antidemokratikus politikai berendezkedésen sem változtatattak. Így Kuba strukturálisan kiszolgáltatott maradt külső sokk-hatásoknak, melyek mostanra begyűrűztek.
A jelenlegi helyzet olyan súlyos, hogy külső segítség nélkül szinte biztosan nem tud talpra állni Kuba és a vezetése.
Venezuela elvesztésével azonban nem nagyon maradt senki, akire számíthatna a havannai rezsim. Mexikót és más, egyébként segíteni hajlandó országokat Trump olyan súlyos büntetővámokkal fenyegette meg, hogy így korlátozott humanitárius segítségen és retorikai szónoklaton kívül nem nagyon tudnak többet tenni Kubáért. Nagyon úgy tűnik, hogy a helyzet kulcsa az Egyesült Államok kezében van, amely az eddigi lépései alapján egy rezsimváltást akar elérni az országban. A vádak alapján akár a legsúlyosabb büntetés is kiszabható Castróra, aki ellen elfogatóparancsot is kiadtak, jelezve a helyzet komolyságát. Sőt, az Egyesült Államok nem állt meg itt: a híradások szerint a növekvő diplomáciai feszültség közepette
a Karib-tenger térségébe, Kuba közelébe vezényeltek egy amerikai repülőgép-hordozót.
És bár a Pentagon ezeket a lépéseket rutinszerű, korábban tervezett hadgyakorlatok részeként értelmezi, a mostani helyzetben jelentős szimbolikus üzenettel és elrettentő erővel hatnak, felerősítve a kubai lakosság és vezetés félelmeit. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Marco Rubio, az Egyesült Államok részben kubai származású külügyminisztere mindössze néhány napja úgy nyilatkozott, hogy annak ellenére, hogy Kubával a békés, tárgyalásos rendezés a preferált opció, a jelen körülmények között nem nagy a valószínűsége, hogy ez meg fog történni.
Mindezek tükrében egyértelmű, hogy az Egyesült Államok minden opciót az asztalon tart és elszánt egyfajta kubai rezsimváltás mellett.
Az iráni háború elhúzódó bonyodalmai között jól is jönne a félidei választásokhoz közeledő amerikai vezetés számára egy sikerként felmutatható külpolitikai húzás, Kuba pedig lényegesen könnyebb és közelebbi célpontnak látszik, mint más lehetőségek. Teljesen pontosan nem lehet megmondani, mit fog tenni végül Washington, az azonban elég valószínű, hogy ha nem történik változás a kubai helyzetben, minden nappal egyre valószínűbb a rezsim összeomlása. A kérdés már inkább az, hogy ez az Egyesült Államok katonai beavatkozásával vagy anélkül fog végül megtörténni. Tekintettel, hogy a kubai ellenzék jelentős része az évek alatt a közeli Egyesült Államokba menekült, az USA részvétele a legkevésbé sem kizárható.
Szemlézte: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
