Kulturális forradalomba süllyed Amerika?

„Elképesztő a hasonlóság a Black Lives Matter öklüket magasba emelő tüntetői és Mao vörös könyvecskéjét feltartó gárdistái között.” Habi Zhang szerző Kínában nőtt fel, ezért vannak tapasztalatai az agymosás különböző módszereiről. Gyerekkori álma volt, hogy megvesse lábát a „szabadság földjén”, majd ott egy olyan szabad oktatásban vegyen részt, amely teret enged a különböző gondolkodásmódoknak, világnézeteknek. Nem egészen jöttek be számításai – derül ki a Law & Liberty folyóiratban megjelent esszéjéből.

A kínai származású szerző szerint elmondható, hogy 2020-ra az amerikai egyetemek szabad szellemén felülkerekedett az ideologikus gondolkodás, hiába küzd még egynéhány professzor ennek megakadályozásáért. Az intézmények új szlogenjei a diverzitás, a befogadás és az egyenlő részesedés iránti hitvallást alapozzák meg. Ezek az ideák mind az interszekcionalitás elméleti koncepciójához köthetők.

Az interszekcionalitás a nyolcvanas években jelent meg először a köztudatban. Zhang szavai szerint egyfajta elméleti alapot teremt az áldozati szerepek közötti versengésnek. Az egyént nem individualista módon, hanem az identitáscsoportjának megfelelően osztályozza, ily módon az egyének helyett a különböző csoportok között húz törésvonalat.

A kutató az alábbi példával szemlélteti a koncepciót: egy fekete férfit diszkrimináció érhet a faji hovatartozása miatt, míg egy fekete nőt a faji hovatartozása mellett a neme alapján is diszkriminálhatnak. Az áldozati piramis csúcsán állhat például egy homoszexuális fekete nő, akit így három különböző, de egymást átfedő identitásképző csoport alapján diszkriminálhatnak. Az elmélet szerint így ő van a legnagyobb áldozati szerepben, ezzel párhuzamosan pedig az ő hangjának kell a leghangosabbnak lennie a társadalmi ügyekben. Sőt, az elnyomottnak vélt csoportoknak joguk van cenzúrázni a számukra ellenséges személyeket.

A koncepció egyik legfontosabb eleme az álláspontalapú ismeretelmélet. Ez annyit jelent, hogy egy bizonyos csoportidentitás képviselője olyan egyedi világismerettel és bölcsességgel felvértezett, mellyel az övénél kevésbé elnyomottnak tartott csoportok tagjai nem rendelkeznek. Ez a felfogás a döntő szó jogát is az elnyomottnak kikiáltott egyéneknek tulajdonítja.

Mindezek alapján egy heteroszexuális fehér férfi tengernyi privilégiumban lubickolva nem szólhat bele se a faji, sem a szexualitással és a nemi egyenlőséggel kapcsolatos ügyekbe, míg egy fehér nőt ugyan érint a fehérség privilégiuma, viszont nőként a nemi kérdésekben álláspontfoglaló szerephez jut. Zhang következtetése szerint az identitás ily módú elsőbbrendűsége ellehetetleníti a racionális diskurzust. Ha valakit elnyomónak bélyegeztek, az nem menekülhet az elől. Ha pedig valaki kritizálni meri az „antirasszista” mozgalmukat, az automatikusan rasszistává válik. „Vitára, érvek ütköztetésére nincs lehetőség ebben a felfogásban.”

Vajon hogyan tört át az interszekcionalitás ideológiája a társadalomban? – merülhet fel sokakban a kérdés. A baloldal igen leleményes módon a különböző izmusok leple alatt követeli magának a morális felsőbbrendűséget. Ezek a felszínen látható eszmék pedig az emberekben ösztönös igazságérzetet keltenek. A szerző figyelmeztet, hogy felmenői találkoztak hasonló eredetű jelenséggel Mao Ce-tung földreformjánál. A kínai diktátor az 1950-es években körülbelül 8 millió földbirtokos kivégzéséért volt felelős. E birtokosok jó része nagyon távol állt a feudalizmusból ismert földesúri pozíciótól; többnyire szabad parasztok voltak, akik saját kis parcellányi földjüket művelték nemzedékek óta. Ennek dacára a kínai propagandagépezet sikeresen démonizálta őket azzal, hogy a „kizsákmányoló osztály” bélyegét nyomta rájuk.

„Mindezek tükrében az amerikai társadalomnak minél előbb be kell látnia, hogy a fékezetlen interszekcionalitás porba tiporja az ország szabadságát” – figyelmeztet a szerző.

Az amerikai baloldal folyamatosan újradefiniálja a bevett nyelvhasználatot, hogy ködösítse a gondolkodást és kicsikarjon valamiféle morális elköteleződést az emberekből. Jó példa erre az igazságosság továbbfogalmazása társadalmi igazságossággá. Az egyenlőség koncepciója a követelőző hangvételű, már-már autokrata jegyeket mutató egyenlő részesedés koncepciójává mutálódott. Az utóbbi jóvátételt vár a múlt sérelmeiért, s egyenlőtlen esélyeket nyújtana, hogy végül minden ember egyenlően részesedjen a javakból. A rasszista jelző korábban egy előítéletes személyre utalt, mára viszont szinte csak a rendszerszintű rasszizmus kifejezéssel találkozunk, ami az interszekcionalista elmélethez igazodva azt sejteti, hogy a fehérek kiváltságosak.

Végezetül Zhang még egy fontos tényezőre hívja fel a figyelmet. Mint kifejti, az utókor leginkább Hitlerre és Sztálinra tekint kegyetlen tömeggyilkosként, Mao neve ellenben sokakban nem okoz hasonló borzongást. Érdemes viszont megjegyezni, hogy míg az előbbi két történelmi személy a gyilkosságokat az államgépezet által vitte véghez, addig Mao gyűlöletet és bosszúvágyat itatott az embertömegekbe, akik így sokszor saját maguk hajtották végre a borzalmas tetteket.

A szerző egyértelműen párhuzamba állítja ezt a taktikát a mai baloldaléval. A mai Amerikában tanulva megtapasztalta, milyen az, amikor a „társadalmi igazságosság harcosai” az általuk nem kedvelt egyetemi események sorát töröltetik el, vagy ordítoznak olyan tanárokkal, akik nem szolgálják ki ideológiai igényeiket.

„Elképesztő a hasonlóság a Black Lives Matter öklüket magasba emelő tüntetői és Mao vörös könyvecskéjét feltartó gárdistái között” – állítja Zhang. Hatalmának megszilárdítása érdekében a kínai diktátor fiatal, túlbuzgó fegyvereseit bujtotta fel arra, hogy bizonyos történelmi helyeket átnevezzenek, szobrokat és templomokat semmisítsenek meg, vagy éppen ártatlan emberekkel számoljanak le.

Egy évtized alatt a kínai kulturális forradalom tönkretette a gazdaságot, gyökerestől végzett a tradíciókkal és általános társadalmi bizalmatlanságot generált. A kérdés már csak az, hogy vajon meddig fajul ennek amerikai utánzata – zárja gondolatait az esszéíró.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Forrás