Blog

Lángokban áll Franciaország

A június 27-én kitört zavargások lángokba borították a nagyobb francia városokat. A megmozdulásokkal párhuzamosan, azonban tőlük függetlenül, az egyház képviselőit is érik rendkívül komoly atrocitások.

A június 27-én kitört zavargások lángokba borították a nagyobb francia városokat. A megmozdulásokkal párhuzamosan, azonban tőlük függetlenül, az egyház képviselőit is érik rendkívül komoly atrocitások.

Június 27-e óta zavargások sorozata bontja meg számos francia nagyváros közbiztonságát, melyek a 17 éves, algériai és marokkói származású fiú, Nahel M. meggyilkolása után törtek ki, elsősorban a hatóságok és az ún. banlieues nevű, főleg hátrányosabb helyzetű, több multietnikus kerületekből származó fiatalokból álló csoportok között. Mindezekből kifolyólag több mint 45 000 rendőrt mozgósítottak országszerte, majd küldtek az olyan nagyobb városokba, mint Marseille, Nizza és Strasbourg.

Emmanuel Macron francia elnök a történések miatt elhalasztotta németországi útját, sőt, még a brüsszeli EU-csúcsról is hamarabb távozott.

A lázadások ötödik napján a rendőrség több mint 700 résztvevőt tartóztatott le, mely Gérard Darmanin francia belügyminiszter szerint a felkelés csillapodására utalt, lévén, hogy napokkal korábban a letartóztatott zendülők száma meghaladta az 1300 főt. A belügyminiszter nyilatkozatától eltekintve az erőszakos fellépések folytatódtak, hiszen a tüntetők egy csoportja Vincent Jeanbrun, L’Hay-les-Roses polgármesterének otthonát is megrongálta.

Franciaországon kívül már Svájcban is szerveztek hasonló megmozdulásokat: Lausanne-ben csaknem 100 fő gyűlt össze egy még július elsején terjedő közösségi média felhívásra. Ezen városban is a franciaországihoz hasonló jelenetek játszódtak le:

a résztvevők ablakokat törtek be, néhány fiatal pedig Molotov-koktéllal és térkövekkel támadt a helyi rendőrökre.

A tüntetők és a rendőrség összecsapásán kívül egyéb, a katolikus egyház egy képviselője ellen elkövetett agresszióra is fény derült: július 29-én este ismeretlen tettesek egy csoportja megtámadta Francis Palle katolikus papot.

A The European Conservative a Tribune Chretienne beszámolóira hivatkozva kiemeli: a papot minden különösebben kifejtett ok nélkül érte brutális támadás – az elkövetők a folyamatos rugdosást és ütlegelést követően elrabolták értékeit is.

Az incidens után két nappal, vagyis július elsején a Saint Étienne-i egyházmegye hivatalos közleményében tisztázta a körülményeket, tekintettel a közösségi médiában terjengő álhírek és félig igaz információk jelenlétére. A közlemény alapján a támadás nem áll kapcsolatban azzal, hogy Palle a katolikus egyház képviselője volt, valamint hangsúlyozta,

az ellene elkövetett támadás nem áll semmilyen kapcsolatban a jelenleg is zajló megmozdulásokkal.

A történtekre Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár is reagált, felhívva a figyelmet arra a tényre, hogy a keresztényellenes támadások már az Európai Uniót is érintik.

A francia közéletből Damien Rieu, az Éric Zemmour vezette Reconquête politikusa Twitteren osztotta meg a katolikus pap ellen elkövetett atrocitást.

Eltekintve attól, hogy a támadások egymástól függetlenül zajlottak, mindkét esetet rendkívül komolyan kell venni, valamint megfelelően kezelni. Az viszont kétségkívül megállapítható, hogy a jelenleg zajló folyamatok nagy akadályt gördítenek Macron elnök elé.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon