Az amerikai haditengerészet dominanciája egy évtizede még nem volt megkérdőjelezhető. Manapság azonban több okból kifolyólag folyamatosan romlik az USA pozíciója a világ tengerein. Mindezzel Alexander Wooley foglalkozik a Foreign Policy hasábjain.
Az amerikai haditengerészet lassú hanyatlása kapcsán a szerző három konkrét hajótípust/projektet emel ki a cikkében: a Littoral osztályú csatahajót (Littoral Combat Ship - LCS), a Zumwalt osztályú rombolót és a Ford osztályú repülőgéphordozót. E három projektben közös, hogy mindegyik jóval túllépte az eredeti költségvetését, mindegyik csak részleges eredményeket tudott felmutatni, s mindegyik egy hipermodern projektként indult, többnyire kipróbálatlan technológiával.
Az LCS-el például egy „svájci-bicska típusú” hajót szerettek volna létrehozni, amely akár az ellenséges partok közelében is tud harcolni. A megszületett hajónak azonban sem kellő tűzereje, sem kellő védelme nincs az esetleges támadásokkal szemben. Ezt tetézi az is, hogy az elképzelt akna-és tengeralattjárók ellen kifejlesztett rendszereket még nem tudták működőképessé tenni. A projekt végére megduplázódtak a költségek, jelentősen lecsökkentve ezzel a rendelt darabszámot. Mindehhez még az is hozzájárul, hogy a haditengerészet várhatóan idő előtt „nyugdíjazza” majd ezeket a hajókat.
A Zumwalt rombolónál is hasonló problémák merültek fel, kezdve azzal, hogy a hajó darabára 7 millió dollárra nőtt az évek alatt.
Ezzel drágábbak lennének, mint az új repülőgép hordozók, amiknek a védelme érdekében alkották meg magát a Zumwalt-ot. És ha már az új hordozókról beszélünk. A tervezett Ford osztályt is rendkívül sok technológiai újítással kívánják felszerelni az admirálisok. E technológiák és fejlesztésük költségei azonban már most átlépték az előre meghatározott keretet.
A futurisztikus Zumwalt-osztályú romboló
A szerző szerint a jelenlegi fejlesztési irány elsősorban az 1991-es Sivatagi Vihar hadművelet után indult, amikor a szakértők és a vezetők megmámorosodtak a gyors győzelemtől, ami elsősorban az eszközpark fejlettségének volt köszönhető. A haditengerészet is igyekezett átállni erre az irányra, s minél több forradalminak vélt eszközt próbáltak bezsúfolni 1-1 új hajóra. A sietséggel azonban csupán azt érték el, hogy kipróbálatlan fejlesztéseket próbáltak üzembe helyezni. Egy-egy ilyen hibás vagy még nem teljesen kiépült/kikutatott „csoda” miatt pedig jelentősen megnőttek a projektek költségei (Ford), vagy egyáltalán nem is sikerült csatarendbe állítaniuk a kívánt technológiát (Zumwalt, LCS).
Mindeközben kongresszusi és politikai nyomásra a fegyveres erők mindenhol a spórolás útjára léptek.
Emiatt például jelentősen csökkentették a haditengerészet kutatási és fejlesztési költségvetését, ami miatt az ott dolgozók 75%-át el kellet bocsátani. Az egykor 1200 fős részlegen ma már csak 300-an dolgoznak. A spórolás a konkrét építési infrastruktúrára is kihatással van. Sokat elmond, hogy az USA legújabb szárazdokkját 1962-ben adták át. Épp emiatt az új hajók építése és kivitelezése is lelassult, arról nem is beszélve, hogy egyes, már vízre bocsátott hajók több éven keresztül várakoznak 1-1- rutin felújításra.
Történik mindez úgy, hogy az USA legfőbb riválisának számító Kína egyre gyorsabban és egyre jobb felszereltségű járműveket tud hadrendbe állítani.
Ennek következtében 2021-re már Kína rendelkezik a világ legnagyobb haditengerészetével.
Az ázsiai országnak ugyanis egyes jelentések szerint 360 harcra kész hajója van, míg az Egyesült Államok „csak” 297. A jövőkép sem túl rózsás Washington számára. Előrejelzések szerint Peking flottája 2025-re már 400, míg 2030-ra már 425 hajóból fog állni.
A cikk végezetül több megoldást is felvet az amerikai haditengerészet számára a költségvetés növelésétől, az infrastruktúra felújításán keresztül a kutatás-fejlesztés kibővítéséig. Kérdéses, hogy a demokrata többség akar-e drága beruházásokba belefogni a fegyveres erőknél, miközben a saját rendőrségüket is leszerelnék.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
