Blog

Latin-Amerika demokráciái állják a sarat

A dél-amerikai kontinens demokráciáiról ad átfogó képet Richard E. Feinberg és Benjamin N. Gedan közös cikke a World Politics Review hasábjain.

A dél-amerikai kontinens demokráciáiról ad átfogó képet Richard E. Feinberg és Benjamin N. Gedan közös cikke a World Politics Review hasábjain.

A szerzőpáros szerint a régiót legtöbbször akkor veszik elő a nemzetközi kutatók és újságírók, amikor be akarják mutatni, hogy mennyire törékeny is tud lenni egy demokrácia és mennyire gyorsan fel tudja váltani azt egy autoriter rezsim. Ugyanezen személyek szerint a koronavírus miatt ismét arra lehet számítani, hogy a térség demokratikus berendezkedései meginognak vagy összeomlanak. A szerzőpáros szerint jogosak ezek a félelmek, de Dél-Amerika demokráciái egyelőre kiállják a megpróbáltatásokat. Teszik ezt mindezt úgy, hogy a koronavírus járvány különösen súlyosan érinti a kontinenst.

Dél-Amerikában a világ népességének csupán 8%-a él, ennek ellenére a vírushoz köthető összes megbetegedések 19 és a halálos áldozatok 29 százalékát itt regisztrálták.

2019-ben a régió sok országában tömegtüntetések voltak, de ezek általában a demokratikus berendezkedés mellett szerveződtek meg, nem ellene. Chilében például a tömegek utcai megmozdulása után a kormány egy lassú, de biztos alkotmánymódosító folyamatot indított el.

santiago-4914223_1920.jpg

A járvány ellenére a hatalomátadással sem voltak gondok. A 2019-es argentin választások után a vesztes konzervatív elnök azonnal elismerte ellenfele győzelmét. A szocialista Alberto Fernandez azóta így egy békés hatalomátvételnek köszönhetően töltheti be a latin-amerikai ország államfői tisztségét. Történt mindez annak ellenére, hogy az országban a politikai tér a mai napig igencsak polarizált, valamint hogy Argentína gazdasága továbbra is csak árnyéka régi önmagának. A cikk azt is megjegyzi, hogy


az utóbbi másfél évben 14 választást tartottak a régióban a történelmi átlagnál nagyobb részvételi aránnyal.

A szerzőpáros szerint a vírus arra is rámutatott, hogy a demokratikusabb vezetők olykor jobb járványkezelési stratégiákat tudnak alkalmazni, mint autoriter „kollegáik”. Ám ez nem minden esetben van így. El Salvadorban az elnök az ottani alkotmánybíróság határozatára fittyet hányva tartatta be a szigorú karanténszabályokat. Az erős fellépést a választók később honorálták, szeptemberben ugyanis az államfő pártja jelentősen megerősödött a helyi törvényhozásban.

El Salvador példája azonban inkább kivétel. Nicaraguában például Daniel Ortega elnök felelőtlen járványkezelése tovább erodálta az autoriter politikus amúgy is alacsony népszerűségét, és arra késztette az amúgy igencsak széttagolt ellenzéket, hogy összefogva próbálják majd leváltani a regnáló államfőt a következő választáson. A koronavírus okozta gazdasági nehézségek a kommunista Kubát is arra kényszerítették, hogy reformokat vezessen be a gazdaságában.

A szerzőpáros szerint a legnagyobb változás a régióban azonban az, hogy már nem a katonai puccs a leggyakoribb hatalomátadási forma.

A legutolsó ilyen eseményre 12 éve került sor Hondurasban, de idővel ott is átadta a katonaság a hatalmat. Köszönhető mindez annak, hogy a baloldali pártok többé nemigen kötnek szövetséget a kommunista, marxista lázadókkal. A jobboldali politikai tömörülések pedig most már nem irreguláris csapatokra támaszkodva aratnak győzelmeket.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell