Április 9-én Szaúd-Arábia kéthetes egyoldalú tűzszünetet hirdetett a hútikkal és szövetségeseikkel folytatott háborújában. A bejelentés azután történt, hogy a hútik többfrontos támadást indítottak elsősorban a Marib kormányzóság területén, és Szaúd-Arábia közvetlen tárgyalásokat ajánlott jemeni ellenfelei számára Rijádban. Öt év és beleölt dollármilliárdok után úgy látszik, a szaúdi kormányzat elfogadja, hogy nem tud a jemeni konfliktusban győzelmet elérni. A hútik mind a harcmezőn, mind politikai téren jóval nagyobb sikereket könyvelhettek el maguknak, mint Rijád, és ez várhatóan a következő években is így marad − írja a Jamestown elemzője.
Szaúd-Arábia nem tárgyalásokkal akarta befejezni a háborút, de elképzelhető, hogy a háború célját pont ezzel fogja elérni. A fejlemény Jemen sorozatos háborúinak végét jelentheti, ez azonban nem jelenti azt, hogy a konfliktusok azonnal meg fognak szűnni az országban, inkább csak azt, hogy mérséklődnek. Rijád nyílt jemeni intervenciójának vége és egy a háborús felek között megkötött megállapodás a relatív stabilitáshoz való visszatérés kezdetét jelentheti. Egy tűzszünet ugyanis lehetőséget biztosít a hútik, szövetségeseik és a déli területek nagy részét ellenőrzése alatt tartó Déli Átmeneti Tanács (Southern Transitional Council) egyeztetéseire, aminek következtében Szaúd-Arábia talán elérheti két eredeti célját: hogy se Iránnak, se a hútiknak ne legyen nagy hatalma Jemenben.
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek eddigi intervenciója inkább volt mondható kontraproduktívnak, mintsem sikeresnek: a válogatás nélküli, többek között farmokra, iskolákra, kórházakra és egyéb létfontosságú infrastruktúrára mért légicsapások nem gyengítették számottevően a hútik harcképességét, ellenben a támadásoktól félő lakosság körében megnőtt a támogatottságuk. Ugyanígy megnövelték a hútik támogatottságát az Emírségek és Szaúd-Arábia területi ambíciói – Abu Dhabi, bár már nagyrészt véget vetett a háborúban való nyílt részvételének, Szokotrán és Mukalla kikötővárosban még mindig katonai bázisokat tart fenn; Rijád pedig az al-Mahra kormányzóságban igyekszik állandó befolyást szerezni, részben azért, hogy egy a Hormuzi-szorost megkerülő olajvezetéket építhessen ki – ezért a helyi törzsek erős ellenállásával kell megküzdenie.
A jemeniek ezért a két idegen államra megszállóként tekintenek, a hútik és szövetségeseik pedig magukat Jemen területi integritásának védelmezőjeként tudják pozícionálni.
Könnyen elképzelhető, hogy pont az intervenció végével érik el a háború eredeti célját a szaúdiak és az Emirátusok: a támadások okozta pozitív hatások nélkül nem valószínű, hogy a hútik és szövetségeseik továbbra is együtt tudnak működni, és még az sem, hogy a központi húti vezetés egyben marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új szövetségek és érdekszférák polgárháborút robbantanának ki – de hatalmuk jelentősen gyengülni fog. Ez a belső töredezettség pedig várhatóan tovább csökkenti majd Irán egyébként is mérsékelt befolyását az országban: bár sokan a hútikat Irán jemeni proxyjának látják, Teherán csak technikai, tervezési és pénzügyi támogatást nyújtott nekik, a vezetésükbe és döntéseikbe azonban aligha volt és van beleszólása. Sőt, sok jemeni legalább annyira fél az iráni befolyástól, mint a szaúdiakétól és az Emírségekétől, és a hútik sok szövetségese kifejezetten militáns pozíciót vesz fel Teherán politikai és vallási befolyása ellen.
A Marib kormányzóság területére szorult, erős szaúdi támogatást élvező Hadi-kormány visszaszorítására a déliek azonban a közeljövőben valószínűleg támadást fognak indítani, és a történelmi észak-déli határ mentén az ország megosztottsága várhatóan még hosszabb ideig fenn fog állni alacsony intenzitású konfliktusokat okozva, amit feltehetőleg a politikai elit töredezettsége is táplálni fog. A szaúdiak kivonulásával azonban Jemen elindulhat a béke és stabilitás felé vezető hosszú úton.
Szemlézte: Kiss Dávid
