Blog

Le lesz győzve az Iszlám Állam

Ash Carter amerikai védelmi miniszter pár nappal a brüsszeli terrortámadások után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy az elmúlt napok rajtaütéseiben az Iszlám Állam több vezetője, köztük a pénzügyekért felelős Haji Imam is életét vesztette. Az Iszlám Állam elleni harc kimenetele tehát nem…

Ash Carter amerikai védelmi miniszter pár nappal a brüsszeli terrortámadások után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy az elmúlt napok rajtaütéseiben az Iszlám Állam több vezetője, köztük a pénzügyekért felelős Haji Imam is életét vesztette. Az Iszlám Állam elleni harc kimenetele tehát nem kétséges. De ahhoz, hogy Szíriában és Irakban béke legyen, nem csak az Iszlám Államot kell megszüntetni, hanem azokat a körülményeket is, melyek életre hívták.

Carter bizakodását fejezte ki a hadjárattal kapcsolatban, amely a vezetők egymás utáni kiiktatásával és a pénzforrások elzárásával igyekszik gyengíteni a terrorszervezetet. Bár a részletekbe nem ment bele, Haji Imamról azt mondta, hogy fontos szerepet játszott a terrortámadások pénzelésében és tervezésében, így eltávolítása jelentősen megnehezíti a szervezet akcióit mind Szíriában, mind azon kívül.

Lindsey Graham republikánus szenátor is elégedettséggel nyugtázta Haji halálát, de figyelmeztetett, hogy bár az ilyen akciók elengedhetetlenek, csak egy szárazföldi hadjárat hozhat végső megoldást. „Az efféle rajtaütések fontosak, de egy hadsereget végeredményben csak egy másik hadsereggel lehet legyőzni.”

Carter sajtótájékoztatója azonban egyértelműen azt mutatja, hogy az amerikai kormány szerint célravezető a már 17 hónapja tartó légi hadjárat, karöltve az iraki hadsereg szárazföldi offenzívájával, amely több nyugat-iraki központból is kiűzte az Iszlám Állam erőit. „A vezetőket lehet helyettesíteni” – mondta Carter, „de ezek a vezetők már régen a helyükön vannak, így eltávolításuk fontos siker és jelentős eredményeket fog hozni”.

John Kerry külügyminiszter eközben Brüsszelben adott hangot optimizmusának, miután Charles Michel belga miniszterelnökkel találkozott. „Úgy gondolom, ebben az évben hatalmas csapást fogunk mérni rájuk”, mondta a CNN-nek. Figyelmeztetett azonban: ez nem jelenti azt, hogy azonnal megszűnik a veszély. Úgy gondolja, hogy évekig fog tartani, amíg meggyengül az Iszlám Állam ideológiájának hatása; és addig, bár elszórtan, számíthatunk további terrortámadásokra. Párhuzamot vont az al-Kaidával, melynek ügynökei a szervezet központjainak elpusztítása után is folytatták tevékenységüket is, még ha kevesebb veszélyt is jelentettek onnantól.

Kerry kiemelte, hogy egyetlen ország sem támogatja a Daesh-t (a szervezet arab nevéből alkotott betűszót használva), egyetlen ország sem támogatja, teljesen elszigetelt a térségben, így előbb vagy utóbb biztosan elpusztul. A közelmúltban elvesztette területének 40 százalékát, és az iraki hadsereg jelenleg is egy nagy léptékű offenzíva tervein dolgozik Moszul, Irak második legnagyobb városa és a terroristák egyik központja ellen.

Az Iszlám Állam elleni harc kimenetele tehát nem kétséges. Az igazi nehézség azonban kezdettől fogva nem a legyőzése volt, hiszen a terrorszervezet katonai ereje soha nem volt egy súlycsoportban az ellenük küzdő fejlettebb országokéval. A nyugatról érkező beavatkozás óvatosságának célja az, hogy az Iszlám Állam elpusztítása után keletkező vákuumot ne Aszad rezsimje vagy egy hasonló diktatúra töltse be, és ne is egy másik terrorszervezet. Ahhoz, hogy Szíriában és Irakban béke legyen, nem csak az Iszlám Államot kell megszüntetni, hanem azokat a körülményeket is, amelyek életre hívták.

Daniel Corsano