Blog

Le Pen-nek minden esélye megvan a győzelemre

Hiába nyerte meg pár százalékkal a francia elnökválasztás első fordulóját a regnáló államfő, Emmanuel Macron, a legtöbb elemzés szerint még nem dőlhet hátra. Régi-új kihívójának, a konzervatív Marine Le Pen-nek ugyanis minden esélye megvan arra, hogy egy jó kampányhajrával megfossza pozíciójától a…

Hiába nyerte meg pár százalékkal a francia elnökválasztás első fordulóját a regnáló államfő, Emmanuel Macron, a legtöbb elemzés szerint még nem dőlhet hátra. Régi-új kihívójának, a konzervatív Marine Le Pen-nek ugyanis minden esélye megvan arra, hogy egy jó kampányhajrával megfossza pozíciójától a liberális-centrista köztársasági elnököt. Minderről Clea Calcutt értekezik a Politico európai kiadásának hasábjain.

A francia politikai élet igen komoly változásokon megy keresztül, amit az elnökválasztás csak még jobban a felszínre hoz. Látszik, hogy az eddigi klasszikus nagypártok elveszítik a jelentőségüket. A korábban meghatározó Republikánusok (akik például Nicolas Sarközy elnököt adták) jelöltje még csak az 5 százalékos küszöböt sem érte el. Ez azért is rendkívül kínos a pártnak, hisz így vissza kell fizetniük több millió eurónyi kampánytámogatást a francia államnak.

A Szocialista Párt még katasztrofálisabb állapotban van, hisz jelöltjük, a párizsi főpolgármester csupán 1.6%-ot tudott elérni az első fordulóban.

Ez az átalakulás leginkább a „rendszeren kívüli” pártoknak és jelölteknek kedvez(ett), mint például Le Pen-nek vagy a baloldali radikális Mélenchon-nak. Mélenchon azonban pár százalékkal lecsúszott a továbbjutásról, így elsősorban Le Pen használhatja ki az újonnan kialakult helyzetet. Támogatói és kampánycsapata szerint enyhült a köré felhúzott eddigi cordon sanitaire, így jelenleg behozható távolságban van tőlük Macron.

Ebben az is szerepet játszott, hogy az utóbbi években Le Pen szakított több korábbi radikális gondolatával, és fokozatosan a centrum fele húzott.

Ilyen „hátrahagyott” ötlet például a Frexit, azaz Franciaország kiléptetése az Európai Unióból. Emellett úgymond elengedte az olyan témákat, mint a migráció vagy a biztonság kérdése. Magyarázatuk szerint a szavazók már tudják, hogy minderről mit gondolnak, így más témákra fókuszáltak a kampány során. Ilyen volt például a francia vásárlóerő kérdése és az emberek megélhetése a felettük lebegő gazdasági válság közepette.

Le Pen még a magyar kormánytól is ellesett egy lépést. Választási ígéretei között szerepel például a fiatalok SZJA-jának eltörlése.

Elemzők szerint a fenti lépésekkel Le Pen a kevésbé radikálisabb szavazólat kívánja megszólítani, sőt akár baloldali érzelmű voksolókat is maga mellé állítana. A radikális térfélre közben megérkezett Eric Zemmour is, de ő (egyedüliként) az első forduló után arra kérte híveit, hogy támogassák Le Pen-t a második szavazáson. Zemmour színre lépése még kedvező is lehet neki, hisz a volt újságíró a saját kampányával tartotta „felszínen” a radikálisabb szavazókat.

Nagyon sok minden múlik majd azon a televíziós vitán, amit - csak úgy mint 5 éve - Le Pen ismét Macronnal vív majd meg. 2017-ben a legtöbb elemző és szavazó szerint Macron aratott győzelmet, ami igen komoly fegyvertény volt a voksok leadásakor is. Sokat fognak továbbá latba venni a baloldali szavazók, akik akár könnyen a mérleg nyelvei is lehetnek. Kérdéses azonban, hogy egy szocialista vagy kommunista leszavazna-e Macron-ra, akit a „leggazdagabbak elnökének” tartanak a baloldalon. Amennyiben igen, Le Pen győzelmi esélyei vajmi kevesek. Viszont ha ez a réteg úgy látja, hogy nem megy el szavazni a második forduló napján, úgy nőnek Le Pen esélyei is.

A legfrissebb kutatások szerint a két jelölt fej-fej mellet halad: Macron 51-49 arányban vezet Le Pen előtt. Ez az eredmény azonban bőven hibahatáron belül van, így továbbra is nyitott a verseny a francia elnöki székért.

A francia elnökválasztással kapcsolatos írásainkat ide kattintva éred el.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!