Nawrocki júniusi elnöki győzelme Lengyelországban és Andrej Babiš decemberi visszatérése a prágai kormányfői székbe újra felélesztette a „V4-reneszánsz” narratíváját. Az esztergomi csúcstalálkozó azonban nem hozott nagy eredményt, az pedig még mindig kérdés, hogy lesz-e ismét közös politikai akarat?
A Visegrádi Együttműködés a háború óta politikailag széttöredezett. A tavalyi miniszterelnöki csúcs Prágában is azt mutatta, hogy Ukrajna katonai támogatása és az Oroszországhoz fűződő viszony felülírja a régi reflexeket. 2025 végére két fejlemény adott új lendületet a szövetsgének: Varsóban Nawrocki, az új Trump-barát, nacionalista elnök a biztonsági logikát teszi első helyre; Prágában pedig Babiš a nemzeti érdek nyelvén ígér fordulatot.
2025. december 3-án aztán a négy államfő Esztergomban, „Competitive Visegrad” keretben ült egy asztalhoz. A nyilvános üzenetek a versenyképességről, a régiós összeköttetésekről, az energiaárakról és a technológiai alkalmazkodásról szóltak – vagyis a legalacsonyabb politikai kockázatú témákról.
A kényes külpolitikai kérdéseket – Ukrajna, szankciók, Oroszország – inkább elkerülték, így a háborúról nem született közös állásfoglalás vagy nyilatkozat.
Emellett Nawrocki energiabiztonsági ajánlatot tett: a lengyel tengeri hozzáférésre és gáz-infrastruktúrára építve a régió ellátásához kínált kapacitást – burkolt üzenetként arra, hogy az orosz infrastruktúra-függés nem örök adottság. A legkézzelfoghatóbb „intézményes” eredmény a Visegrádi Alap felértékelése lett: mind a négy elnök megerősítette támogatását, és a szervezetet a 25 éves együttműködés gerincének nevezte.
Where should the #VisegradGroup focus in the years ahead?
— Peter Pellegrini (@PellegriniP_) December 3, 2025
At today’s Presidential Summit in the beautiful, truly historic city of #Esztergom ????????, we made something very clear — and everybody agreed: competitiveness has to be front and center of our agenda. It’s the only way.
If… pic.twitter.com/C43qful2BV
Ki milyen V4-et akar?
A közelmúltig két táborra oszlott a kvartett: Magyarország és Szlovákia a V4-et politikai ernyőként és uniós alkupozícióként használta és a közös érdekérvényesítés szempontjából látták benne a legnagyobb lehetőséget; Lengyelország és Csehország azonban a kezdeti erős Ukrajna melletti kiállásuk révén is egyértelműen távol került a magyar és szlovák állásponttól az Európai Unión belül.
Az őszi cseh miniszterelnök választás viszont fordulópontot hozott. Babiš kormányra kerülése várhatóan hűti a prágai Ukrajna-politikát, és erősíti a vitákat az EU klíma- és migrációs csomagjaival szemben.
Eközben Esztergomban Petr Pavel elnök is azt hangsúlyozta, hogy a jó szomszédi kapcsolatok, a rendszeres konzultációk és az oktatás, innováció a közös nevező – vagyis a V4 akkor működik, ha nem akar mindenben „külpolitikai blokk” lenni.
A másik idei fordulat, Nawrocki júniusi megválasztása hasonló reményeket keltett a magyar jobboldalban, ez azonban kudarcba fulladni látszik. A csúcstalálkozó kísérőeseménye – jobban mondva annak hiánya – tette a legtisztábbá a V4 korlátait: Nawrocki lemondta az Orbán Viktorral tervezett kétoldalú találkozót Orbán moszkvai látogatását követően. Ez nem feltétlen személyes szakítás, de jól mutatja a magyar-lengyel együttműködés strukturális gátját.
Lesz-e “újra” V4?
Részben – de nem úgy, mint régen. Amíg tart az ukrajnai háború, addig egy következetesen oroszellenes lengyel elnök vagy miniszterelnök (bárki legyen is az) nem lehet nyilvánosan jó kapcsolatban Orbán Viktorral. Ez tartós törésvonalat húz Lengyelország és Magyarország között, tágabban pedig a lengyel–cseh és a magyar–szlovák tengely közé. Vagyis a V4 leginkább akkor éledhet újjá politikai súllyal, ha lezárul a háború; addig legfeljebb „V4-lite”, ügyalapú együttműködés reális.
Szemlézte: Varga Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
