Blog

Leválthatja Erdogant Törökország korábbi gazdasági uralkodója?

Egy nagy politikai fordulattal Ali Babacan, egykori török gazdaságügyi miniszter és Recep Tayyip Erdogan elnök korábbi bizalmasa, miután 2019 júliusában kilépett a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) pártjából, március 11-én hivatalosan is új pártot alapított, a Demokrácia és Haladás Pártját (DEVA).

Egy nagy politikai fordulattal Ali Babacan, egykori török gazdaságügyi miniszter és Recep Tayyip Erdogan elnök korábbi bizalmasa, miután 2019 júliusában kilépett a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) pártjából, március 11-én hivatalosan is új pártot alapított, a Demokrácia és Haladás Pártját (DEVA).

A párt 90 tagjának többsége új a politikában, de Erdogan számos egykori szövetségese is megtalálható köztük: például 3 korábbi AKP-s miniszter és 6 korábbi AKP-s parlamenti képviselő.

A párttagok közül feltűnő Abdullah Gul, az AKP egy korábban igencsak befolyásos politikusának a hiánya, aki elnökként és miniszterelnökként is volt már pozícióban, emellett Babacan bizalmasa. Elemzők szerint Gul először inkább meg szeretne arról győződni, hogy a párt szert tud tenni széles támogatói bázisra. Ha igen, ő is csatlakozik.

Ankarában mondott beszédében a párt alapítója kifejtette krédójukat. Ahogy elmondta, ő és munkatársai az elmúlt években Törökországot járva rengeteg embert hallgattak meg arról, hogy mire vágynak, és rájöttek, hogy a törökök kimerültek a félelem politikájától, illetve a diszkriminatív és marginalizáló nyelvhasználattól, és ez Babacan szerint aláássa a társadalmat. Még hozzátette, hogy nehézkes szabályaikkal Erdogan és az AKP Törökország gazdaságának kárára eddig visszatartotta a külföldi befektetőket.

Az elmúlt években a török kormány sok politikai ellenfelét börtönöztette be, elnyomta a szólásszabadságot és a saját pártjából érkező eltérő véleményeket is. Erre reagálva Babacan megígérte, hogy véget vet a megosztottság politikájának, megfordítja Törökország antidemokratikus irányba haladását, és előmozdítja a sajtó- és szólásszabadságot.

Azt is vázolta, hogy egy diszkriminációmentes jövő érdekében pártja 35%-át nőknek, 20%-át fiataloknak, 1%-át pedig fogyatékkal élőknek fogja fenntartani. A politikai jelöltek nyílt kiválasztási folyamat eredményeként fognak pozíciókba kerülni, valamint a párt minden számlája nyilvános lesz.

Az ehhez hasonló ambiciózus ígéretek nem szokatlanok új politikai programok meghirdetésekor. Az AKP 2001-es alapításakor az alapítók, köztük Babacan is, hasonló ígéreteket tettek, például megígérték, hogy a politikai iszlámban való gyökereik nem fogják veszélyeztetni Törökország szekuláris, demokratikus alkotmánya iránti elkötelezettségüket. A párt már a következő évben az országos szavazatok 34%-ával a parlamenti helyek kétharmadát megnyerte, ennek köszönhetően pedig Erdogan, Isztambul addigi polgármestere a következő évben miniszterelnökké válhatott.

Az első évtizedben az AKP nagyrészt megtartotta ígéreteit, Babacan pedig egymás után kapta a kabinetetek: először gazdaságügyi miniszter, majd külügyminiszter, végezetül pedig miniszterelnök-helyettes lett belőle. Széleskörben úgy tartják róla, hogy ő volt az, aki a gazdaság átstrukturálásával lehetővé tette Törökországnak a gyors gazdasági növekedést a 2000-es évek közepén, illetve elindította 2005-ben az EU-tagsági tárgyalásokat. A reformjai mellett Babacan egy fontos féket is képezett Erdogan piacellenes kezdeményezései ellen.

Egyre inkább mellőzve, de Babacan 2015-ig miniszterelnök-helyettes maradt. A 2017-es népszavazásban, aminek következtében Erdogannak sikerült elmozdítania az állam parlamentáris berendezkedését egy központosított elnöki rendszer felé, nem vállalt szerepet. A parlamentet azután hagyta el, miután Erdogant Törökország első végrehajtó elnökévé választották.

Mivel központi szerepet töltött be az AKP-ban, Babacan továbbra is szorosan kapcsolódik Törökország iszlamista politikai elitéhez. Egy régi ankarai kereskedőcsaládból származik, Törökországban és Amerikában szerzett diplomát. 52 éves kora ellenére nagyon fiatalos, valamint kiemelkedően beszél angolul.

Nehéz lesz az AKP árnyékából egy új pártot sikerre vinnie, mivel minden lépését közvetlen fenyegetésnek fogja érezni Erdogan. Azonban, ha a 2023-as országgyűlési választások első fordulóján egyik párt sem nyeri el a szavazatok 50%-át, a második fordulóban a kis pártokkal szövetségre lépve a DEVA-nak még kormányt alakítani is lehet esélye.

Szemlézte: Kiss Dávid