Az elmúlt napokban ellepte Mark Milley tábornok képe az amerikai vezető lapok címoldalait, lévén, hogy nagy valószínűséggel az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a felettesei tudta nélkül telefonált kínai kollégájának a Trump-adminisztráció utolsó hónapjaiban.
Milley azért intézett hívást Pekingbe, hogy megnyugtassa az ottani vezetést: az USA nem tervezi Kína megtámadását. A lépésre a katonai vezető szerint azért volt szükség, mert aggódott Trump „mentális stabilitása” miatt. Rod Dreher, az The American Conservatice magazin főszerkesztője, intézetünk korábbi vendégkutatója megdöbbenve a hírtől máris tollat ragadott.
Az első telefonhívásra 2020. október 30-án került sor, miután Milley áttekintette a hírszerzés anyagát, amelyben arra utaltak, hogy Kína úgy véli, az Egyesült Államok támadásra készül a Dél-kínai-tengeri hadgyakorlatok és Trump Kína-ellenes politikája miatt. Milley a hívás során megnyugtatta Li Zuocheng-et, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tábornokát, hogy figyelmeztetni fogja, ha támadásra kerülne sor. A lap értesülései szerint a következőket mondta:
Li tábornok, Ön és én már öt éve ismerjük egymást. Ha támadni akarunk, akkor idő előtt felhívlak. Nem lesz meglepetés.
Dreher érhető felháborodottságának hangot is adott, hiszen véleménye szerint az amerikai tábornok azt az embert hívta fel, aki háború esetén a legádázabb ellensége lenne, és közölte vele, hogy távirat fog készül az amerikai támadás előtt. Mi a fene?! - teszi fel a kérdést Dreher, majd így folytatja: Milyen országban hívja fel az egyesített vezérkari főnökök vezetője Amerika első számú ellenségét, és biztosítja, hogy értesíti, ha azt tervezik, hogy megtámadják őket? Milyen országban sérti meg a legfőbb katonai vezető a parancsnoki láncot?
A cikk írója szerint ha Milley annyira aggódott az elnök állapota miatt, hogy kénytelen volt nem egyszer, hanem kétszer telefonálni a kínai tábornoknak, miért nem figyelmeztette a Kongresszust és az amerikai nyilvánosságot is? Ennek semmi értelme. A lap vezetője szerint hihetetlen, hogy ha Milley azt hitte, hogy egy elborult főparancsnok a felettese, aki képes háborút indítani az atomfegyverrel rendelkező Kínával, nem akarta nyilvánosságra hozni aggodalmait. Dreher úgy tartja, hogy nagy esély van arra, Milley lehetett, aki telefonált, és ilyen információkat adott át kínai ellenfelének. Ugyanakkor még ha szokatlan és kiszámíthatatlan is az elnök személyisége, az amerikai hadsereg vezetője nem kerülheti meg a civil főparancsnokot.
Azt pedig végképp nem teheti meg, hogy saját külpolitikai tárgyalásokat folytasson legfőbb külföldi riválisunkkal, titokban.
Ha a dolgok tényleg olyan rosszul alakultak, mint Milley hitte, nyilvánosan fenyegetőznie kellett volna a lemondásával, majd el kellett volna mennie a Kongresszushoz, hogy ismertesse a tényeket. Dreher megérti, hogy Milley úgy gondolhatja: helyénvaló volt, hogy ilyen körülmények között felhívta Kínát, de ha a tábornoknak bármi bátorsága vagy felelőssége lenne az ország iránt, amelynek védelmére esküdött, akkor nyilvánosságra hozta volna aggályait. Még akkor is, ha esetleg Trump elmozdította volna a pozíciójából, de legalább egy katasztrófától megkímélhette volna országát.
Hihetetlen, hogy egy ilyen felelősségteljes és elismert pozícióban nem akkor hozta nyilvánosságra az információit, amikor azzal megállíthatta volna azt, amit a világbéke súlyos veszélyeztetésének tekintett. Ehelyett csak most árulta el, hogy a parancsnoki láncot és a hadsereg civil irányításának elvét gyökeresen destabilizáló cselekményt hajtott végre.
Szemlézte: Spiesz Bianka
