Blog

Megszavazta Amy Coney Barrett főbírói jelölését az amerikai szenátus

Az amerikai Szenátus hétfőn, közel egy héttel az elnökválasztás előtt szavazta meg 52-48 arányban Amy Coney Barrett legfelsőbb bírósági kinevezését, ami óriási győzelem a republikánusoknak. Ily módon Barrett átvehette a néhai Ruth Bader Ginsburg helyét, ezáltal pedig az elkövetkező évtizedekre sikerült biztosítani a konzervatív többséget a bíróságon.

A demokraták egységesen ellenezték az elnökválasztáshoz meglehetősen közel eső megerősítési folyamatot, azonban a szenátus kisebbségi pártjaként nemigazán tehettek semmit a jelöltség megszavazásának megakadályozásáért.

A maine-i Susan Collins republikánus szenátor, akinek kétséges az újraválasztása, Barrett ellen szavazott, valamint Lisa Mirkowski alaszkai szenátor is így tett a vasárnapi szavazási eljáráson, azonban hétfőn már támogatta Barrett-et, „az érdemei és képességei” okán.

Donald Trump elnök szeptember végén jelentette be szándékát Barett jelölésére, a szenátus pedig mindösszesen 30 nap alatt végig vitte az egész folyamatot, ami az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának történelmében a második legrövidebb jelölési és beiktatási eljárás a Ford adminisztráció óta. Leggyorsabban a néhai John Paul Stevens főbírósági társbíró kapta meg tisztségét 19 napon belül.

Bár volt már rá precedens, hogy választási évben jelöltek és erősítettek meg pozíciójában bírót a Legfelsőbb Bíróságon, azonban Barrett történelmet írt azáltal, hogy beiktatása és az elnökválasztás között csupán 8 napnyi különbség van. 2016-ban, Barack Obama elnöksége alatt jelölt bíró esetében a republikánus többséget számláló szenátus nem volt hajlandó elindítani a meghallgatásokat, az az évi elnökválasztásra hivatkozva. Ebben az évben azonban Mitch McConnell, Kentucky szenátora és a szenátus többségi vezetője kijelentette, hogy a demokraták gátló tevékenységének ellenére ők keményen fognak dolgozni Barett mielőbbi megerősítése érdekében. A demokraták egységesen ellenezték az elnökválasztáshoz ily közel eső kinevezést, bojkottálták a szavazást és Barettet szélsőségesnek állították be, amiért nem volt hajlandó mérlegelni, hogy miképpen tekint a bírósági precedensekre olyan esetekkel kapcsolatban, amelyek utat nyitottak a legális abortuszok és az azonos neműek házassága előtt. Azonban be kellett ismerniük, hogy a szenátusban kisebbségi pártként korlátozott eszközeik vannak, és Barrett felhatalmazása elkerülhetetlen.

Barett beiktatása nagy horderejű következményekkel jár a Legfelsőbb Bíróság számára, ahol így már 6-3 arányban a konzervatívok vannak többségben. Az új bíró katolikus vallású, a Notre Dame Egyetem egykori professzora, továbbá személyesen is kiállt az abortusz elleni nézetek mellett, és hét gyermek édesanyjaként ő az első a Legfelsőbb Bíróságon, akinek iskoláskorú gyermekei vannak. A demokratáknak azért is okozott ekkora szívfájdalmat Barrett kinevezése, hiszen Ruth Bader Ginsburg helyét tölti be, akit a női jogok ikonjaként és úttörőjeként, továbbá az LMBTQ-jogok támogatójaként tartanak számon. Velük szemben foglalt állást a szenátus jogi bizottságának elnöke, a dél-karolinai Lindsey Graham, aki Barrett beiktatását nagy mérföldkőnek nevezte azon konzervatív nők nevében, akik ritkán láthatják magukat reprezentálva a kormányban. Az ő szavaival élve "Ez történelmi. Ez a jelölés más. Ez egy áttörés a konzervatív fiatal nők számára. (…) Azoknak a fiatal konzervatív nőknek, akik életpártiak és felvállalják hitüket, van hely az asztalnál." A legjelentősebb következmények november harmadika után tűnhetnek fel, amikor az esetleges választási viták és mérföldkőnek számító ügyek kerülnek majd a már 6-3 arányban konzervatív többséggel rendelkező Legfelsőbb Bíróság elé. Ilyen ügynek számít majd például a november 10-én megvitatandó Megfizethető Ellátási Törvény alkotmányellenessége.

Barrett kinevezésének elutasításával a demokraták arra szerették volna figyelmeztetni a republikánusokat, hogy milyen viszonyokra számíthatnak, amennyiben jövő héten sikerül visszaszerezniük a többséget a szenátusban. Utaltak az obstrukció esetleges megszüntetésére, és a Legfelsőbb Bíróság helyeinek kibővítésére.

Szemlézte: Spiesz Bianka