Miközben a fejlett és gazdag országok polgárainak millióit oltják be a COVID-19 vírus ellen, más országok még csak arra várnak, hogy engedélyezzék az oltóanyagot hazájukban és szerezzenek kellő mennyiséget. A G7 országcsoport vezetői egyre kilátástalanabbnak tartják az oltási egyenlőtlenségek kezelését. A Foreign Policy honlapján megjelent cikk írói felvetik annak a lehetőségét, hogy itt lenne az ideje kiaknázni Afrika, Ázsia és Latin-Amerika óriási termelési kapacitását.
Amióta megjelent a COVID-19 járvány, arra vártunk, hogy végre biztonságos és hatásos oltóanyagot fejlesszenek ki a kutatók. Ebben több ország szakemberei is sikerrel jártak, létrehoztak oltóanyagot Amerikában, Európában, Kínában és Oroszországban is. A következő kérdés hirtelen az lett, hogy honnan szerezzük be a vakcinát. Látva, hogy az amerikai és európai gyártók kapacitásai nem tudják fedezni minden EU-s tagország szükségét, voltak országok – köztük Magyarország is – amelyek Kínához és Oroszországhoz fordultak. Ekkor azonban egyes nyugati államok erőteljes nemtetszésüket fejezték ki. Köztük volt Emmanuel Macron francia elnök, aki attól tart, hogy így a Nyugat minden hatalma és tekintélye odavész.
Csakhogy egy közegészségügyi kérdést nem nézhetünk csupán politikai hatalmi játszmaként. Inkább arra kellene fókuszálni, hogy miképpen bővíthető a rendelkezésre álló oltóanyag mennyiség.
Ez ugyanis jelenleg meglehetősen csekély tekintettel arra, hogy a nyugati államok csak az Egyesült Államokban és Európában jóváhagyott, néhány gyógyszergyártó által forgalmazható oltóanyagra koncentrálnak. A gyárak küszködnek és alig bírják tartani az iramot a kereslettel, amíg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában az óriási embertömeg mellett termelési kapacitás is lenne, amelyet mozgósítani lehetne az oltás előállítására. Így egyrészt a nyugati országok nem szorulnának arra, hogy a Kínából és Oroszországból importáljanak, továbbá az alacsony és közepes jövedelmű országok lakosainak is jutna vakcina, hiszen helyben hoznák létre.
Oroszország nem tétovázott, már meg is osztotta a Sputnik V készítési folyamatát Brazíliával, Dél-Koreával, Indiával és Törökországgal. A cikk írói úgy gondolják, hogy Amerikának és Európának is erre az útra kell lépnie,
amennyiben meg akarnak felni a magukkal szemben támasztott világszíntű közegészségügyi és diplomáciai követelményeknek, és a saját lakosságuk egészét is be szeretnék oltani. Bár az úttörő technológiával létrehozott és működő vakcinák kifejlesztése hatalmas erőforrásokat követelt a kormányoktól – az Egyesült Államok 2,48 milliárd dollárt biztosított a Modernának, Németország pedig 445 millió dollárt a Pfizer-BioNTech-nek –, mégis sokkal többet nyernének azzal, ha nem maguknak halmoznák fel a tudást, hanem megosztanák. Növelhetnék például a befolyási övezetüket, fellendíthetnék a járvány által megtépázott gazdaságukat, a minél előbb elért globális átoltottság pedig biztosítaná, hogy ne kelljen szinte nap, mint nap a vírus újabb és újabb variánsával találkozni.
Erre sokaknak az a reakciója, hogy lehetetlenség a kapacitások harmadik világba telepítése, hiszen túl sokáig tartana annak kiépítése, vagy sokba kerülne. Csakhogy
a HIV-gyógyszerek előállításánál pont így történt, és ma már számos alacsony vagy közepes jövedelmű ország vállalata gyártja ellenőrzött, jó minőségben - és jóval kevesebben is halnak bele a betegségbe, hiszen biztosított a gyógyszerhez való hozzáférés.
Ezt elősegítették a nyugati beruházások, a technológia megosztása, valamint az, hogy a nyugati cégek önkéntes módon rugalmasabban kezelték a szabadalmi jogokat.
Egy esztendővel ezelőtt még egyetlen vállalat sem gyártott tömegesen mRNS-vakcinákat, mára már azonban százmilliók készülnek. A szakértők szerint még ezen oltóanyagok gyártási kapacitása is megteremthető hónapok alatt a szegényebb régiókban a vállalkozások közötti együttműködés és a technológiaátadás révén. Európán belül is vannak olyan országok, amelyek már arra készülnek, hogy a gyártási technológia megismerésével nekilássanak az előállításnak.
A svájci Lonza vállalat például a Moderna vakcina előállítására készített tervet, amely szerint a tudásanyag átvételétől számított két hónapon belül el tudják kezdeni a termelést.
Hasonló ütemtervek alapján képes lenne a dél-afrikai Biovac és Aspen, a szenegáli Institute Pasteur és az egyiptomi Vacsera is arra, hogy gyorsan átalakítsák a gyáraikat. Továbbá az indiai Serum Institute-ot is érdemes bevenni a felsorolásba, hiszen azon kevés vállalat közé tartozik, amely szabadalmat kapott a nyugati fejlesztésű oltások gyártására. A kormányok elősegíthetik ezt a folyamatot az országukban található vállalatok jogi és pénzügyi eszközökkel történő segítésével.
A jogi eszközöknek nem lehet akadálya, hiszen korábban elsőként éppen Washington szabott közös szabadalmi keretet a HIV gyógyszereknek és a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NEI) által támogatott gyógyszeripari vállalatokat is arra sarkallta, hogy kövessék a példáját. A NEI a mostani koronavírus elleni vakcina létrehozásához szükséges kutatásokat gáláns összeggel támogatta, és számos szellemi tulajdonjogot birtokol a COVID-19 oltóanyag technológiájával kapcsolatban.
Mivel az Intézet az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumhoz tartozik, így az amerikai kormány közvetve jogi úton nyomást tudna gyakorolni az általa támogatott cégekre.
A pénzügyi támogatás is megoldható lenne. Például az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Vállalata finanszírozhat olyan projekteket, amelyek keretében gyárakat építenek és képzést biztosítanak a személyzetnek. A Világbank is szerepet akart vállalni az új típusú koronavírus vakcina világszintű gyártásában, 12 milliárd dollárt tett erre elérhetővé, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation) pedig 4 milliárd dollárt a gyártásra. Az országok azonban többnyire nem vették igénybe ezt a finanszírozást, mert hiányzott a technológiai tudás és az ennek átadására irányuló összehangolt együttműködési szándék.
Tudva, hogy az emberiség történetében nem ez volt az első, és nagy valószínűséggel nem is ez lesz az utolsó pandémia, az kooperáció kialakítása és a termelés kiszervezése mind elősegítené, hogy következő alkalommal már ne legyen ekkora emberveszteség és pénzügyi visszaesés egy világjárvány miatt.
És a COVID-19-et éltető oltási-geopolitikai egyenlőtlenségek stabilizálásával a jelenlegi helyzet is olyan módon oldódna meg, amely során nem kellene a Nyugatnak a kínai és az orosz vakcinaellátásra hagyatkozva sebezhetőséget mutatnia a nemzetközi színtéren.
Szemlézte: Spiesz Bianka
