Blog

Megvan a Munkáspárt új elnöke

A decemberi vereség után lemondott Jeremy Corbyn helyére Sir Keir Starmert választották meg a legnagyobb brit baloldali párt vezetésére – tudósít a BBC.

A decemberi vereség után lemondott Jeremy Corbyn helyére Sir Keir Starmert választották meg a legnagyobb brit baloldali párt vezetésére – tudósít a BBC.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt eddigi elnöke múlt év decemberében még magabiztosan készült a miniszterelnökségére, pártja azonban megalázó vereséget szenvedett az urnáknál, hiszen 1935 óta nem ült ilyen kevés képviselőjük a Westminsterben. A választást követően Corbyn lemondott a párt vezetéséről és ezzel megnyílt az út egy új elnökség megválasztására.

Az 57 éves Starmer mindhárom választási kategóriában – a párttagok, a szakszervezetek és a regisztrált támogatók között is – elsöprő többséggel nyerte el a párt vezetésének mandátumát. Sir Keir polgári foglalkozása szerint ügyvéd, sőt egy ideig ő vezette a brit királyi család büntetőjogi ügyekkel foglalkozó irodáját is. 2015 óta parlamenti képviselő, egy évig az ellenzék bevándorlásügyi árnyékminisztereként tevékenykedett, jelenleg pedig az EU-ból való kiválásért felel az árnyékkabinetben.

Starmer az eredmény kihirdetése után videóüzenetben köszönte meg a szavazók támogatását. A rövid beszédében elmondta, a feladata az, hogy „bizalommal és reménnyel új korszakba vezesse ezt a nagyszerű pártot”. Megválasztását megtiszteltetésnek nevezte, majd elmondta, hogy azt reméli, hogy a Munkáspárt, „ha eljön az idő, újra kormánypártként szolgálhatja az országot”.

Sir Keir, bár nem annyira, mint Corbyn, de saját elmondása szerint ő is szocialista és azt ígérte, hogy folytatni fogja az elődje által lefektetett általános irányvonalakat, mint például a vasút, a posta és a vízellátás államosítására tett kísérleteket. A jelenlegi prioritása viszont a járvány következményeinek enyhítése, ezzel kapcsolatban Boris Johnson miniszterelnök már meg is hívta a többpárti koronavírus konzultációjára.

Starmer a vírussal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy mindenekelőtt konstruktívan fog együttműködni a kormánnyal a járvány legyőzése érdekében, és nem fog „csak azért ellenkezni, mert ellenzékben van”. Természetesen ez nem jelenti, hogy mellőzné a kormány munkájának kritikáját, ha úgy látja, hogy az téves lépésre készül. De hangsúlyozta, jelenleg az együttműködés a legfontosabb.

Szemlézte: Orbán Tamás