Blog

Meloni: Nem küldünk repülőgépeket Ukrajnának

Giorgia Meloni olasz kormányfő hivatalos látogatása egybeesett a háború kitörésének évfordulójával, valamint – részben – Biden és Putyin beszédeivel is. Meloni Ukrajna elkötelezett támogatójaként további segítségnyújtásról biztosította Zelenszkijt – igaz, csak egy bizonyos fokig.

Giorgia Meloni olasz kormányfő hivatalos látogatása egybeesett a háború kitörésének évfordulójával, valamint – részben – Biden és Putyin beszédeivel is. Meloni Ukrajna elkötelezett támogatójaként további segítségnyújtásról biztosította Zelenszkijt – igaz, csak egy bizonyos fokig.


Február 21-én Kijevbe utazott Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. A fővároson kívül Irpinybe és Bucsába is ellátogatott, ahol lerótta kegyeletét az invázió kezdetekor áldozatul esett civilek előtt. Meloni látogatása egyébként az amerikai elnök be nem jelentett útja után egy nappal volt esedékes.

Meloni a hivatalos sajtótájékoztatón Ukrajna erejét méltatta, illetve a 19. századi Olaszországhoz hasonlította, amely sokak szerint akkoriban még földrajzi fogalomként létezett, és nem egységes olasz nemzetként. A miniszterelnök szerint az ukrán ellenállás megtörhetetlensége is a nemzeti egység mutatója, ezáltal pedig a világ szemében Ukrajna már csatát nyert, visszaszerezte identitását.

Sokak számára kérdéses volt Meloni Ukrajnának nyújtandó támogatásának minősége. A találgatások középpontjában elsősorban a vadászrepülőgépek álltak.

A kormányfő ezzel kapcsolatban bejelentette, a repülőgépek küldése nem volt napirenden, azonban Róma kész a már úton lévő SAMP/T-MAMBA légvédelmi rendszeren kívül továbbiakkal támogatni az országot.

Meloni látogatása egyébként különösen turbulens időkben lett esedékes – világviszonylatban és az olasz belpolitikát illetően is –, hiszen egyrészről sem a három pártból álló koalíció, sem az olasz társadalom nem egységesen ítéli meg a háborút, az Oroszországra kivetett szankciókat, illetve az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat.

Ezt ugyanis a társadalom több mint fele ellenzi, mivel úgy véli, a béke tárgyalások útján elérhető.

Másrészről pedig Meloni Biden után érkezett, amikor a nemzetközi figyelem teljes mértékben Kijevre irányult, így különösen fontos volt határozott kiállása.

Meloni a koalíciót illetően annyit tett hozzá, Olaszország egységesen Ukrajna mellett áll. Sőt, áprilisban valószínűleg „újjáépítési konferenciát” is szerveznek, melynek keretein belül az olasz vállalkozások közvetlenül is hozzá tudnának járulni Ukrajna újjáépítéséhez.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon