Blog

Mélyütést kapott Boris Johnson

Tovább fogy a levegő a brit miniszterelnök körül, miután a Konzervatív Párt elveszítette a két évszázada őrzött választókörzetét, a frakció pedig más okokból is egyre megosztottabb – tudósít a BBC.

Tovább fogy a levegő a brit miniszterelnök körül, miután a Konzervatív Párt elveszítette a két évszázada őrzött választókörzetét, a frakció pedig más okokból is egyre megosztottabb – tudósít a BBC.

Bekövetkezett az, a brit jobboldal és főleg Boris Johnson számára kellemetlen esemény, amelynek jelentőségét néhány napja már pedzegettük blogunkon. Az országban hatalmon lévő Konzervatív Párt ugyanis lehangoló vereséget szenvedett az Észak-Shropshire-ben megtartott időközi választáson a Liberális Demokratáktól, akik győzelmükkel csupán a 13. parlamenti mandátumukat szerezték meg a Képviselőházban, ám fél éven belül immáron másodjára fricskázzák meg a torykat időközi választáson. A kudarcot tovább fokozza, hogy az elbukott választókörzet a konzervatívok egyik régi bástyájának számít, amit csaknem két évszázadon keresztül sikeresen védtek. Ráadásul a 2019-es eredményekhez képest hatalmas kilengés figyelhető meg a szavazati arányokban.

Habár a vereség Johnsonék kormányzóképes többségét nem veszélyezteti, a választást a hazai és nemzetközi sajtó egyaránt kiemelt figyelemmel követte, no legkevésbé sem az egyéni jelöltekre koncentrálva. Mint ahogy azt mi is megírtuk, a választókörzet állásfoglalását tulajdonképpen mindenki egy, az egész országra kiterjeszthető politikai erőfelmérőként várta,

nem meglepő tehát, hogy az egyébként is komoly slamasztikában lévő Boris Johnson közeli bukását néhol már tényként kezelik.

„Még egy botlás, és megy a süllyesztőbe” – fogalmazott a velősen a BBC rádióadásában egy tory képviselő, aki szintén megjegyezte, hogy a választás tulajdonképpen egy referendum volt a miniszterelnök teljesítményéről.

Ráadásul nemcsak a csütörtöki hidegzuhany miatt találja magát nehéz helyzetben a brit kormányfő.

A már hetekkel ezelőtt kicsúcsosodó botrányok tetejébe a parlamenti frakció egysége is bomladozni látszik, hiszen pár nappal az időközi választás előtt kis híján 100 konzervatív képviselő szavazott egy kormány által benyújtott javaslat ellen.

A tervezet végül ennek ellenére is simán átment a képviselőházon, mindenesetre kellemetlen, hogy Johnsonék elképzeléseinek megvalósításához munkáspárti támogatásra volt szükség.

Igaz, a szavazásra bocsátott, azóta már törvényi erőre emelkedő javaslat korunk egyik legmegosztóbb kérdésében foglal állást, hiszen szigorít a járványügyi intézkedéseken, a többi között előírja a két oltás felvételét vagy egy friss negatív tesztet igazoló dokumentum bemutatását a különböző rendezvényeken. Nemzetközi példák azt is alátámasztják, hogy a szigorú járványügyi korlátozások kevésbé népszerűek a limitált állami szerepvállalásban hívő konzervatívok körében. Mindazonáltal elemzők szerint a pártszakadás ennek tudatában is aggasztó mértéket öltött. Az alábbi ábrán sötétkékkel látható a javaslat ellen szavazó, a brit sajtó által csak „lázadókként” aposztrofált tory képviselők csoportja.

Temetni azonban még tán ezen a ponton sem érdemes a nagy túlélő Johnsont. A Spectator magazin több publikációban hívja fel a figyelmet arra, hogy – ha a szándék meg is van hozzá – a kormányfő leváltását nehezítené, lassítaná néhány tényező. A feszült közegészségügyi és gazdasági helyzet, valamint az utódválasztás bonyodalma (jelenleg az országosan ismert tory politikusok közül csak Rishi Sunak pénzügyminiszter népszerűbb Johnsonnál) egyszerre jelenthet kihívást a Konzervatív Pártnak. Francis Elliott szerző szerint ráadásul a párt megosztottsága akár kapóra is jöhet az 57 éves kormányfőnek, hiszen a képviselők annál nehezebben jutnak dűlőre az elmozdítását illetően, minél kevesebb a kapcsolódási pont közöttük.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!