Az Egyesült Államoknak újra kell gondolnia a jelenlegi Afganisztán-politikáját, mert jelenleg a háború megnyerhetetlen, amit a tálibok folyamatos győzelmei mutatnak. Az USA-nak a teljes régióra írt stratégiáját át kellene dolgoznia – írja a The American Conservative-ban megjelent cikkében Adam Weinstein, Afganisztánban szolgált veterán.
A szerző egy Steve Coll által megjelentetett cikkre hivatkozva az javasolja az amerikai kormányzatnak, hogy alakítson ki együttműködést Kínával és a környező regionális hatalmakkal. Ezt azonban mindaddig lehetetlennek tartja, amíg Washington Pakisztánt látja a béke fő akadályának, nem pedig saját ballépéseit.
Az USA célja, hogy Afganisztánban kialakuljon egy erős központi kormányzat, mivel ennek hiányában az ország könnyen a terrorista szervezetek menedékévé válhat. Ennek biztosítása érdekében az USA hajlandó korlátlan mennyiségű erőforrást „Afganisztánba önteni” – írja a szerző. Korábban azonban volt olyan időszak, amikor közel 100 ezer amerikai és több mint 40 ezer szövetséges katona állomásozott az ország területén. Jelenleg a Pentagon különleges műveletekkel és pénzügyi segéllyel próbálja a célt elérni.
A világon azonban jelenleg 15 bukott államot tartanak számon, ahol számos erőszakos nem állami szereplő tevékenykedik. Weinsteinben felmerül a kérdés, hogy az USA ezekben az országokban miért nincs jelen komoly katonai erőkkel?
A legfontosabb lépés azonban a szerző szemében az, hogy az USA-nak egy stabil Afganisztánhoz szüksége van a környező öt regionális hatalom együttműködésére. Ez az öt ország – Oroszország, Kína, India, Pakisztán és India – befolyásolja leginkább az afgán állam jövőjét.
Az amerikai döntéshozók azonban még most is versenyeznek Oroszországgal és Kínával, utóbbi pedig saját katonai támaszpont lehetőségét fontolgatja afgán földön. A CNN korábban Oroszországot a tálibok felfegyverzésével vádolta, komolyabb bizonyíték nélkül. Ez a hozzáállás a szerző szerint megakadályozza ezen országokat az együttműködésben, hiába nem érdeke egyik országnak sem egy bukott állam létrejötte Afganisztán területén. A Washington és Moszkva között egyre szélesedő törésvonal pedig nehézzé teszi a NATO-csapatok Közép-Ázsián keresztül történő ellátását.
Az iráni-amerikai konfliktus Iránnal is lehetetlenné teszi az együttműködést, pedig ez a szerző szerint nem szükségszerű. Megemlíti a cikkben, hogy a szeptember 11-ei terrortámadás után szűk körű koordináció zajlott Teherán és Washington között. Irán még a katonai beavatkozást is opcióként kezelte miután a tálibok 11 iráni diplomatát gyilkoltak meg 1998-ban.
Az, hogy Pakisztán miért nem hajlandó segítséget nyújtani a „terror elleni háborúban”, a szerző szerint szintén érthető. Ennek oka az attól való félelmük, hogy egy stabil kormányzat Kabulban felerősítheti a fennálló határvitákat. A béke megteremtésének feltételét a pakisztáni kormányzat korábban a tálibo, illetve más militáns szervezetek támogatásában látja. Továbbá az indiai-pakisztáni konfliktusban is egyfajta „második frontként szerepel Afganisztán, ami szintén bonyolítja a helyzetet. Egy amerikai közeledés Pakisztánhoz szükséges, de rendkívül nehéz, amint az ma is látszik – írja Weinstein.
Az amerikai stratégia átgondolása egyre sürgetőbb, főleg amikor az afgán vezetés tárgyalásokra készül a tálibokkal. Ennek fényében a szerző szerint feltétlenül szükséges együttműködni Moszkvával, Pekinggel és Teheránnal. Továbbá Trump felhasználhatná Modi indiai elnökkel épülő barátságát arra, hogy India afganisztáni szerepvállalását inkább a befektetés felé irányítsa semmint Pakisztánnal való feszültségek kiélezésére. A háború lezárása Afganisztánban a dialóguson alapul és ha Washington nem változtat gyorsan, akkor könnyen lemaradhat.
Szemlézte: Berkes Rudolf
