A '90-es évek óta fennálló konszenzus, ami az Egyesült Államok hegemóniáját és aktív külpolitikáját hirdette, megdőlt, és nem hozható vissza. Stephen Wertheim az amerikai külpolitikában kialakulóban lévő két tábort és Amerika változó globális helyzetét elemzi a New York Times-ban.
Az elmúlt hónapokban végre elindult egy vita a közbeszédben az Egyesült Államok világpolitikai helyzetéről. Az a vélemény látszik kialakulni, hogy az a '90-es évek óta fennálló konszenzus, ami az Egyesült Államok hegemóniáját és aktív külpolitikáját hirdette, megdőlt és nem hozható vissza.
Ezzel a megállapítással nagyjából véget is ér az egyetértés, és két tábor van kialakulóban. Az egyik szerint az USA nem volt elég keménykezű nagy ellenfeleivel, Kínával és Oroszországgal, így azok a fejére nőttek. A másik szerint az Egyesült Államok túlságosan nagyravágyó volt szerte a világon, és önmegtartóztatást javasol, nem még egy keresztes háborút az ellenségek ellen.
Bár még kialakulóban vannak, ez a két tábor fog összecsapni a 2020-as elnökválasztáson. Mindkét tábornak vannak tagjai mindkét pártból, találnak követendőt és elvetnivalót is Trump politikájában, és hajlandóak lennének kivonulni a Közel-Keletről. Végső soron kettejük párharca fogja meghatározni az Egyesült Államok helyét a 21. század világában.
Az új hidegháború harcosai
Eszerint a nézet szerint az Egyesült Államok azzal a naiv elképzeléssel fejezte be a hidegháborút, hogy Kína beengedése a WTO-ba és Oroszország fogadása a G-20-ak asztalánál liberalizálni fogja a két államot, és beilleszkednek az Amerika diktálta világrendbe. Ennek a reménynek a kudarcára reagált a Trump-kormányzat, akiknek Kína-ellenes politikája szinte az egyetlen, ami kétpárti támogatottságot élvez.
A régi-új nézet szerint az orosz-kínai blokk „neo-autoriter” világa elleni harcba Amerikának kell vezetnie a szabad világot. Bár az valószínűleg sem Trump elnöknek, sem az ebbe a táborba tartozó többi politikusnak sem világos, hogy ennek pontosan milyen formában kell megtörténnie és mekkora leválás képzelhető el Kína gazdaságáról, az biztos, hogy a keményvonalas politika támogatótól nem lehet majd eltekinteni.
A visszahúzódók
Ezzel egy időben Trump egy másik mozgalom születéséhez is hozzájárult. A progresszívekből és libertariánusokból álló tábor a Közel-Keletről való kivonulás választói sikerén felbuzdulva még tovább menne.
Szerintük az Egyesült Államok hibázott, amikor a hidegháború után nem globális befolyásának visszavonása, hanem kiterjesztése mellett döntött. Bár Trump néhány lépése megfelel ennek a nézetnek, militarizálódó külpolitikája összességében nem talál jó fogadtatásra a nézet hívei között. A háborúellenes erők győzelmének tekinthető az a februárban a Kongresszusban megszavazott döntés, ami leállítaná Szaúd-Arábia részvételének támogatását a jemeni háborúban. Ha a Szenátus is elfogadja a javaslatot, ez lesz az első alkalom, hogy a Kongresszus kötelezi az elnököt egy háború leállítására. A következő lépés akár az is lehet, hogy visszavonják azt a szeptember 11-e után elfogadott törvényt, amely gyakorlatilag korlátlanul felhatalmazta az elnököt haderő külföldre küldésére, és azóta is az amerikai haderő közel-keleti jelenlétének alapja.
A visszahúzódók a Demokrata Párt balszárnyán egyre erősebbek, de még kérdéses, mennyire tudnak belépni a javaslattal a politikai mainstreambe.
Közelgő ütközet?
Évtizedes politikai kudarcok után és Trump elnök napi botrányaival mindkét tábor úgy érezheti, hogy elérkezett az idő Amerika globális pozíciójának újradefiniálására. Ügyes politikusok egyelőre mindkét álláspontot magukévá tehetik: Ms Warren például elítéli Kína és Oroszország térnyerését, de ígéretet tesz a túlnőtt katonai kiadások csökkentésére.
A két tábor azonban alapvetően ellentétben áll egymással, még ha részletekben össze is csúszhatnak az álláspontok, és amerikaiak megérdemlik az őszinte vitát erről. A közelgő választások előtt a táborokon belüli konfliktusok éppoly fontosak lehetnek majd, mind a végső összecsapás kettejük között, hiszen ha az elmúlt két év megmutatott valamit, az az, hogy az Egyesült Államok pozíciója megingott és megérett az újragondolásra.
Szemlézte: Bálint Janka
