Kína új afganisztáni politikájáról és jövőbeli lehetséges elképzeléseiről értekezik Sam Dunning a Foreign Policy hasábjain.
Sokan nem tudják, de a két ország rendelkezik egy rövid (mindösszesen 47 mérföldes) közös határszakasszal. A határ melletti területet (amit sokan csak Wakhan-folyósónak hívnak) egy nagyon keskeny földnyelv köti össze Kabullal. A folyosó földrajza és átjárhatósága nagyon nehézkes. Ezt jól bizonyítja, hogy a tálibok 2001 előtt sem próbálták (és nem is tudták) igazán az uralmuk alá vonni ezt a nehezen elfoglalható földnyelvet.
A tálibokkal szemben a helyi lakosság nagy része vagy közömbös vagy elutasító.
Az itteni emberek életkörülményei egy helyi kötődésű üzletember beruházásai miatt sokat fejlődtek az utóbbi években, a nők is viszonylagos szabadságnak örvendhettek. A talibán hatalomátvétele azonban mindezt komolyan veszélyezteti.
De miért is fontos ez a kicsiny, gyéren lakott terület Kínának? A válasz elsősorban a földrajzban keresendő. A Wakhan-folyósó ugyanis a népköztársaság egyik leginkább híres vagy hírhedt tartományával határos, a muszlim vallású ujgurok lakta Hszincsiang-gal. A területet Peking vasmarokkal irányítja, s az iszlamista terrorizmus elleni harc nevében gyakran végez rajtaütéseket, tömeges letartóztatásokat a tartományában. Sam Dunning megjegyzi, hogy míg Peking egyre hangosabb és aktívabb a szélsőségesek elleni harcban, addig teljesen nyugodtan üzletel és tárgyal a tálib vezetőkkel.
A cikk szerint a kommunista állam az utóbbi évtizedben igen aktív lett a folyosóban. Egyesek még kínai katonákat is láttak ott, többnyire az afgánok által kísérve.
Peking azonban nem csak a hadseregét aktivizálja a térségben, hanem élénk kulturális diplomáciát is folytat, ugyanis elindított egy ösztöndíj programot, amelynek keretein belül a helyi befolyásos családok gyerekei kínai egyetemekre és főiskolákra mehetnek tanulni. A cikk szerint Peking elsődleges célja ezzel az, hogy megnyerje magának a helyi vezetőket, s ezzel érje el a legfontosabb célkitűzést: megakadályozni, hogy az ujgurok átszökjenek ide Hszincsiang-ból. A kínai vezetés azonban tagadja, hogy bármilyen katonai akciót hajtottak volna végre a térségben vagy a szomszédos saját tartományukban. Jelenlétüket pedig azzal indokolják, hogy a hírszerzési jelentéseik szerint több ujgur is harcol a tálibok oldalán, ami igen komoly biztonsági kihívás a számukra. A cikk szerint egyébként
az Afganisztán köré szőt kínai háló egyre szélesedik.
Peking ugyanis sorra köti a különböző biztonságpolitikai és kereskedelmi megállapodásokat a térség országaival. Ezek közül kiemelendőek az Egy övezet egy út projekt keretein belül megvalósuló pakisztáni fejlesztések. Peking ezzel azt akarja elérni, hogy kereskedelme ne csak a saját kikötőin érje el a világtengereket, hanem Pakisztánon keresztül is. Erre első sorban azért van szükség, mert így meg tudják kerülni az USA által dominált Dél-Kínai-tengert és a kalózkodás súlytotta Malakka-szorost is. Ahhoz azonban, hogy a kínai kereskedelem zavartalan legyen Pakisztánon keresztül ,mindenképp biztosítani kell a szomszédos területeket, így a Wakhan-folyosót is.
Mindebből azt a következtetést lehet leszűrni, hogy Kína egyre aktívabb lesz a térségben. Az amerikai csapatkivonás pedig csak Peking malmára hajtja majd a vizet, hisz Washington jelenléte nélkül sokkal könnyebben befolyása alá tudja vonni a közép-ázsiai térségét.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
