Spanyolországban a migrációs nyomás miatt a szocialista kormányzat teljes külpolitikai pálfordulást hajtott végre, ez pedig nem csak a belpolitikában kavarta fel az állóvizet, hanem a régiós külpolitikájukban is. Mindezzel Guy Hedgecoe foglalkozik a Politico európai kiadásában.
Történt ugyanis, hogy a madridi kormány egy, a marokkói uralkodónak írt levelében szakított csaknem 50 éves külpolitikai hagyományával, s ma már a marokkói álláspontot támogatja a nyugat-szaharai kérdésben, ami alapján a vitatott hovatartozású terület autonóm tartományként működhetne, de a rabati korona felügyelete alatt. A volt spanyol gyarmat helyzete már évtizedek óta kérdéses, s az ügy miatt továbbra is feszült a viszony Marokkó, Algéria és a szomszédos Mauritánia között.
A terület nagy része régóta de facto Rabat irányítása alatt áll, ám katonailag a királyság nem tudja kontrolálni a teljes régiót, hisz továbbra is aktívak a helyi fegyveres milíciák. A legnagyobb ilyen „szervezet” vezetője pedig hónapokkal ezelőtt titokban covid kezelés miatt Spanyolországba érkezett, amit a marokkói kormány természetesen nem nézett jó szemmel.
Az afrikai ország végül az illegális migrációt használta fel fegyverként nyomásgyakorlásra.
A marokkói határőrök ugyanis szabad utat adtak több tízezer migránsnak, hogy azok betörjenek a két helyi spanyol enklávéba Ceuta-ba és Melilába. A konkrét esettel egy korábbi cikkünkben már részletesebben foglalkoztunk. A lapnak megszólaló szakértő szerint továbbra is Európa Achilles-sarkának számít a migráció, s sokak szerint pont emiatt következhetett be a spanyol külpolitikai fordulat.
Magyarán mondva azért, mert a szocialista kormányzat fél megvédeni a határait (nehogy ezzel szavazatokat veszítsen), egy terület függetlenségét is képes feladni, csak hogy egy harmadik ország (Marokkó) végezze el a piszkos munkát, azaz tartsa vissza a migránsokat.
A döntésnek komoly következményei voltak mind bel-, mind külföldön. A szocialista kormányzat ugyanis még jobban elidegenítette magától a koalíciós partnerét, a szélsőbaloldali Podemos-t, amely továbbra is kiáll Nyugat-Szahara függetlensége mellett. Az is igen komoly probléma, hogy mind a Podemos, mind az összes többi párt a marokkói médiából értesült a döntésről, magyarán a szocialista miniszterelnök egymagában döntött a komoly külpolitikai fordulatról anélkül, hogy konzultált volna előtte a többi párttal vagy legalább a saját szövetségesével. A spanyol alsóházban végül közel 13 formáció (a katalán függetlenségpártiaktól a kanári-szigeteki kispártokig) egy közös nyilatkozatban követelt magyarázatot a szocialistáktól. És ha már szocialisták: párton belüli források szerint Pedro Sánchez miniszterelnök saját párttársaival sem egyeztetett a döntés kapcsán.
A jobboldal sem maradt szótlan az ügyben. Az ország egykori miniszterelnöke José Maria Aznar például történelmi hibának nevezte a lépést. Szerinte
az egész csak arra bizonyíték, hogy működött Marokkó migrációs zsarolása.
A lépéssel Madrid nem csak a koalíciós partnereit idegenítheti el, hanem Algériát is, amely eddig mindvégig ellentétes álláspontot vett fel Nyugat-Szahara kérdésében, mint Marokkó. Az ország azonban kulcsfontosságú partner, hisz Madrid innen szerzi be földgázának a nagy részét. Az orosz-ukrán konfliktus miatt Európa pedig igyekszik csökkenteni a függését Moszkvától, így Madridnak semmikép sem jönne jól, ha esetleg Algír elzárná a gázcsapokat. Algéria a spanyol döntés miatt nemrég visszahívta madridi nagykövetét is. Kérdéses, hogy a szocialista kormányzat vajon legnagyobb gázszállítójának is tud-e olyan nagyvonalú „ajándékot” adni a kapcsolatok rendezésére, mint Marokkónak.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
