Mennyire állt be az erős amerikai keresztény-konzervatív mozgalom Donald Trump mögé? Mihez kezd a republikánus kemény mag a kívülről érkezett különc Trumppal? „Azért szólalok fel, hogy felajánljam: megvédem a legyőzött, ütött-kopott, sok mindennek mondható, de korántsem romlott vallásos jobboldalt” − írja Ross Douthat a New York Times hasábjain.
„A hagyományos értékek keresztes lovagjai” közül sokan még mindig kiállnak Donald Trump mellett − utal a szerző azokra az evangélistákra, akik a republikánus jelöltről kiszivárogtatott botrányos felvételek után is támogatják Trumpot. Kifacsart magyarázatokkal próbálják megmagyarázni Donald Trumpról képviselt életstílusát és szexista magatartást. Az erkölcsi szempontoktól megszabadult politikáról és Trumpról, mint a kisebbik rosszként beszélnek, ezzel egy „pogány demagógot” védelmezve − állítja Douthat.
Ettől a mozgalmától és a választási erejüktől egy évtizeddel ezelőtt még féltek a liberálisok, most pedig már örömittasan ünneplik a végnapjaikat. Trump példája bebizonyította, hogy semmi morális tartalom nem állt ezen teokratikusok mögött, csupán a párttagság. Azonban Douthat az idei év általános politikai katasztrófájának a tükrében óva int az örömködéstől és négy megállapítást fogalmaz meg a vallásos jobboldalról.
Először is, a komoly, vallásos konzervatívok nem akarják Trumpot. Habár számos híres lelkész támogatta, a templomba járó republikánusok többsége más jelöltet preferált. Trumpot csupán tizenöt százalék támogatta a kezdetektől fogva. Ha nem a vallásos jobboldalon múlt volna, akkor Trump sokkal könnyebben megszerzi a Republikánus Párt jelöltségét.
Másodszor, a vallásos konzervatívoknak sokkal erősebb okai vannak más jobboldali konzervatívokhoz képest Clinton elutasítására. Hillary Clinton támogatja a terhesség összes szakaszában az abortuszt. Azonban Clinton elnökségének elfogadása nem csak az abortusz-párti politikába, de a saját jogi-kulturális elszigetelődésükbe való beleegyezést is jelentené a vallásos konzervatívoknak. Ezeknek az embereknek a bőrébe bújva már kevésbé csodálkozunk, hogy a kisebbik rosszat szeretnék választani.
Harmadszor, a vallásos konzervatívok ugyanannyira megosztottak, mint más konzervatív frakciók Trumppal kapcsolatosan. A vallásos jobboldaliak egy ökumenikus mozgalmat alkotnak. A mormonok lázadoznak Trump ellen, a katolikusok Clinton felé mozdulnak el, konzervatív katolikus püspökök pedig arra szólítottak fel, hogy egyik jelöltre se szavazzanak. Az evangéliumi keresztének megosztottak, egyesek arról beszélnek, hogy Trump megváltozott, míg mások azzal vádolják Trump támogatóit, hogy végzetes morális kompromisszumot hoznak. A Trump-jelenség egy generációs harcot is mutat azzal kapcsolatban, hogy milyennek kéne a vallásos jobboldalnak lennie.
„Amerikának szüksége van egy vallásos jobboldalra” − fejti ki végül Douthat, habár szerinte nem biztos, hogy olyanra, mint ami most van. A Trump-éra alatt a jobbközép politika sokkal kevesebbet foglalkozott a házasság és abortusz kérdésével, mégis sokkal megosztóbb volt, mint George W. Bush evangéliumi keresztény politikája. Amikor a vallásos jobboldal felemelkedőben volt, a Republikánus Párt ténylegesen megszólította a kisebbségeket, milliárdokat költött az AIDS elleni harcra Afrikában és a büntetőjogi reformokon dolgozott az államok szintjén.
Ez részben a saját hibáik, másrészt a szekularizáció és individualizmus folyamatai miatt tört meg. „Ugyanakkor a vallásos konzervativizmust valamilyen formában újra kell építeni, mert a transzcendencia húzóereje nélkül a jobboldal törzsi, kegyetlen és valóban nagyon sötét jövőt ígér” − zárja gondolatait Douthat.
Szemlézte: Szászi Áron
