Bár az ukrajnai háború még közel sem ért a végéhez, a nyugati döntéshozóknak már most érdemes végiggondolniuk, hogy milyen keretek között lenne lehetséges egy tűzszünet utáni békekötés Oroszországgal. Tekintve, hogy az invázió Európa legnagyobb fegyveres konfliktusát hozta el a második világháború óta, megkérdőjelezhetetlen, hogy a harcok megszűnése az európai biztonsági rendszer jelentős mértékű átalakulásával fog járni. Lise Morjé Howard (Georgetown Egyetem és U.S. Institute for Peace), valamint Michael O’Hanlon (Brookings Institution) írásukban az esetleges béke lehetséges keretrendszereit elemezték, Alexander Gabuev (Carnegie Endowment) pedig a Kína által megfogalmazott béketervet tekintette át.
Tekintve, hogy az ukrajnai háború Európa legtöbb áldozatot követelő és legnagyobb geopolitikai hatással bíró konfliktusa a második világháború óta, utána nagy valószínűséggel alapjaiban változik meg az általunk ismert biztonsági rendszer. Ahogy Olaf Scholz német kancellár is fogalmazott, az orosz-ukrán háború eszkalációja „Zeitenwendét” – fordulópontot – hozott napjaink történelmébe.
Akárcsak a második világháború végét megelőzően például Jaltában vagy Teheránban, az ukrajnai háború során is szükséges, hogy a nagyhatalmak döntéshozói kialakítsanak valamilyen béketervet, arra az esetre, ha a hadszíntéri események felgyorsulnának. A poszt-orosz-ukrán háború korára Howard és O’Hanlon szerint
olyan biztonsági mechanizmusokat kell létrehozni, amelyek képesek lesznek garantálni Ukrajna határainak sérthetetlenségét, egyúttal menedzselni tudják majd a Nyugat Oroszországgal való kapcsolatait.
Egyelőre a hadszíntéri események nem azt mutatják, hogy tartós béke alakulhatna ki, hiszen a tűzszüneti megállapodás sem tűnik reálisnak. Ahogy az Institute for the Study of War aktuális elemzései is mutatják, mindkét oldal előrehaladása az érintett hadszíntereken lassú és kismértékű. Ez alátámasztja a szerzőpáros állítását, miszerint Oroszország és Ukrajna is úgy hiszi, hogy győztesen jöhet ki a konfliktusból: előbbi a nyugati partnerek hátrálásában, utóbbi az ukrán nép kitartásában bízik.
NEW: Russian President Vladimir #Putin appears to be setting conditions to weaponize the #UnitedNations Security Council (UNSC) as a method of Russian power projection ahead of #Russia’s accession to the rotating UNSC presidency in April. @criticalthreats https://t.co/uKu57EPD6V pic.twitter.com/Tb8PcAz94I
— ISW (@TheStudyofWar) March 22, 2023
Howard és O’Hanlon lehetséges béke-opcióként egy új szervezet, az Atlanti-Ázsiai Biztonsági Közösség (AASC) (amelynek elméletét itt mutattuk be korábban) létrehozását tartja elképzelhetőnek. A konglomerátum célja az ukrán mozgósított fegyveresek demobilizálása, a békét hozó egyezmény betartásának ellenőrzése, valamint egyes – nyugati országok által dominált – békefenntartó erők legitimációja lennének.
A háborút követő időszakban ugyanis – a szerzők szerint – elengedhetetlen, hogy nemzetközi erők vonuljanak be az ország területére, amelynek szerves részét képeznék az amerikai katonák.
Erre azért volna szükség, mert csupán így lehet elkerülni Ukrajna NATO-csatlakozását, amely nem csak a jelenlegi, de a poszt-putyini Oroszország számára is megbocsáthatatlan lenne.
2008-ban, a bukaresti NATO-csúcs után William Burns akkori moszkvai amerikai nagykövet, jelenleg a CIA igazgatója azt nyilatkozta, hogy „Ukrajna NATO-csatlakozása mind közül a legvörösebb vörös vonal nem csupán Putyin, de az orosz elit egésze számára.” Éppen ezért egy, az AASC által kezdeményezett békefenntartó erő lenne a legélhetőbb megoldás a felek számára.
Fontos, hogy az AASC tagjai ne csupán NATO-országok közül kerüljenek ki, hanem független ázsiai országok is részt vállaljanak abban. Howard és O’Hanlon szerint például amennyiben az említett békefenntartó erő indiai parancsnokkal rendelkezne, az nagyban növelné annak legitimitását, valamint kevésbé szorítaná sarokba a Föderációt és a békés egymás mellett élést helyezné előtérbe.
A vizionált békefenntartó misszió létrehozására a szerzőpáros két lehetőséget vázol fel. Az egyik szerint az AASC saját jogán hozhatná létre a missziót, amely az ukrán kormány engedélyével állomásozhatna az ország területén. Ezt a verziót azonban Oroszország egyértelmű okok miatt könnyen illegitimnek ítélheti.
A legnagyobb szabadságot a másik lehetőség adná, amely során az ENSZ kérhetné fel az AASC-t a békefenntartó csoport létrehozására: fontos, hogy erre a Közgyűlés hatalmazhatja fel legnagyobb eséllyel a szervezetet, hiszen itt Moszkva nem rendelkezik vétójoggal.
Ez a felhatalmazás könnyen egy asztalhoz ültethetné a feleket, hiszen Oroszország stratégiai dokumentumai kifejezetten nagy legitimitással illetik az ENSZ-t, illetve a Biztonsági Tanácsot, valamint az kötelezhetné az AASC-t például a kisebbségi jogok betartásának monitorozására, ami kifejezetten nagy gesztus lenne a Kreml felé.
Mindezzel párhuzamosan azonban nem csak a tudományos közösség kezdett el gondolkodni a fegyveres harcok felfüggesztéséről: a kínai külügy február 24-én hozta nyilvánosságra a sajtó által csak “béketervnek” nevezett dokumentumot. Alexander Gabuev szerint ezzel szemben a nyilatkozat célja mégsem a béke, vagy legalábbis a fegyverszünet előmozdítása, hanem az Peking diplomáciai taktikájának része. A dokumentumról először Wang Yi külügyminiszter beszélt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, ahol találkozott Anthony Blinken amerikai, valamint Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, majd ellátogatott Magyarországra és Moszkvába is. A Politbüro egyik legfontosabb tagjának látogatása azonban többről szólt a gyakorlati elemeket nélkülöző béketervnél: ahogy Gabuev fogalmaz, Wang Yi Európát igyekezte meggyőzni, hogy ne kövesse vakon Washington Kína ellenes politikáját, míg a Kremlben komoly tárgyalások folytak gazdasági és katonai együttműködésről. A békenarratívák, valamint az ukrajnai konfliktustól való távolmaradás diplomáciai stratégiáját kínai részről továbbá az is jelezte, hogy a március 22-én történt Hszi-Putyin találkozóról szóló hivatalos külügyminisztériumi tudósítás meg sem említette Ukrajna problémáját. Ezzel párhuzamosan azonban a béketervvel - Gabuev szerint –
Peking megtörte a Nyugat által sérelmezett csendet az invázióval kapcsolatban, oly módon, hogy az nem ártott különösebben a Moszkvával való kapcsolatoknak.
Ahogy a fentiek mutatják, mind a szakértők, mind a geopolitika legfontosabb szereplői távolinak tartják a harcok megszűnését Ukrajnában.
Howard és O’Hanlon víziója az AASC keretrendszeréről kifejezetten figyelemre méltó, azonban számos kérdést felvet. Az egyik fontos probléma például a moszkvai hatalomváltás szükségessége, hiszen a jelenlegi háborús propaganda mellett a Kreml arcvesztés nélkül kevéssé egyezhetne bele egy hasonló béketervbe. Ezen felül a folyamatot kifejezetten megnehezítheti, hogy az invázió kezdete után a szembenálló nagyhatalmak – így Moszkva és Washington – közötti kommunikációs platformok száma és minősége jelentősen csökkent.
A kínai béketerv pedig rámutat, hogy Peking sem tekint a békére reális lehetőségként a közeljövőben, azonban annak narratíváit kiválóan fel tudja használni saját céljai eléréshez.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
