A térség két, vezető hatalma, Szaúd Arábia és Irán között legendásan rossz a viszony. Richard Haass, a Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsának elnöke ezt dolgozza fel a Financial Times-ban megjelent cikkében, melyet Trump Rijádban tett látogatása kapcsán írt.
Korábban Szaúd-Arábia és Irán is az Egyesült Államok erős szövetségesének számított, ám mára ez már csak előbbiről mondható el. Ráadásul a szunnita és a síita nagyhatalom között egymást érik a diplomáciai konfliktusok, sőt, egy fegyveres összecsapás veszélye sem zárható ki. Haass szerint egyértelmű, hogy kettejük háborúskodása visszaveti az egész közel-keleti régiót.
De honnan indult az amerikai együttműködés a szaúdiakkal és az irániakkal? Amikor annak idején a brit kormány bejelentette, hogy nem lesz képes többé fenntartani a Szuezben vállalt hagyományos szerepét, Nixon Amerikáját ez valóságos sokként érte: az Egyesült Államok csapatai Délkelet-Ázsiában voltak lekötve, így jelentős esély mutatkozott arra, hogy a szovjetek a Közel-Kelet kulcsfontosságú részeire is rátehetik a kezüket.
Ezt megakadályozandó, Nixon olyan szövetségeseket keresett, akik pénzügyi támogatás fejében visszavethetik a szovjet befolyást a Perzsa-öböl és az Arab-félsziget térségében. Ezen szövetségeseket pedig Szaúd-Arábia és Irán képében találta meg, akik az amerikai kezdeményezésnek jelentős haszonélvezőivé, ezáltal lelkes támogatóivá váltak. Ez a két államra és alappillérre épülő együttműködés 1979-ig tartott, amikor is Iránban forradalom tört ki. Teheránban kikiáltották az Iszlám Köztársaságot – ezzel pedig az USA számára Teherán ellenséggé vált.
Azóta Szaúd-Arábia és Irán folyamatosan „hadban áll” egymással – legalábbis a proxy hadviselés és a nagy szavak szintjén. Mohammed bin Salman, a szaúdi koronaherceg-helyettes például bármiféle tárgyalást elutasított Iránnal, annak terjeszkedő és szélsőséges nézeteket valló politikájára hivatkozva. Szerinte a mostani, közvetett konfliktus helyét akár valós háborús helyzet is felveheti: „Nem várjuk meg, míg a harcok Szaúd-Arábia területén folynak, hanem inkább azon fogunk dolgozni, hogy azok inkább Iránban történjenek” – nyilatkozta Salman, iráni részről nem kis felháborodást okozva. Az ehhez hasonló megnyilvánulások egyelőre nem befolyásolják a hagyományosan meleg szaúdi-amerikai kapcsolatokat. Ugyanakkor kérdéses, hogy Rijád mennyiben tud Washington partnere maradni a jövőben, hiszen a szorosabb együttműködést többek között hátráltatják az alacsony olajárak, az országban magas munkanélküliségi ráta, és a kiterjedt korrupció is.
Kevésbé tárgyalt téma Irán helyzete: a perzsa államban éppen most tartottak választásokat, melyen az előzőleg is regnáló mérsékelt Hassan Rouhani elnök konzervatív ellenfelét legyőzve meg tudta tartani hatalmát. A szerző ugyanakkor figyelmeztet: fenntartásokkal kell kezelni a mérsékeltek győzelmét is. Hiszen az Iszlamista Köztársaságban a „mérsékelt” szó egészen mást jelenthet, mint számunkra. Érdemes észben tartani továbbá, hogy Rouhani elnök győzelme ellenére a konzervatívabb vezetőket továbbra is a társadalom mintegy 40%-a támogatja. Így hiába a választási eredmény, a belátható jövőben Irán képessége komolyabb reformok végrehajtására igencsak korlátozott marad – teszi hozzá Haass.
Egyik ország részéről sincs tehát túl nagy hajlandóság a megbékélésre – sőt, közvetett formában továbbra is hadat viselnek egymás ellen, a Hezbollah és a Hamasz militáns szervezetek támogatásával. Ezen szervezetek tevékenysége azonban túlnyúlik Szaúd Arábia, vagy Irán határain – működésük az egész közel–keleti régió destabilizációjával jár, beleértve a jemeni krízist és a szíriai polgárháborút. Ahogyan pedig a szaúdi koronaherceg-helyettes is figyelmeztetett: a dolgok könnyen még rosszabbra fordulhatnak.
Szemlézte: Illés Gergő
