Újfajta konzervatív nézőpontok kerülnek a politikába Trump megválasztása óta − írja a Washington Postban John Burtka.
A WP szerzője − Michael Anton nemzetbiztonsági tanácsadóra hivatkozva − arról ír: szerinte Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője a konzervatív mozgalom de facto új vezetője. A Reagan óta uralkodó "establishment" konzervatív konszenzusnak vége van, és senki nem gyászolja.
Carlson elveti a radikális individualizmus, a korlátlan szabad piac és Amerika globális hegemóniájának dogmáit − mindazt, ami az amerikai konzervativizmus eddigi nemzedékét meghatározta. Tucker Carlson szerint fel kell menni a padlásra és ki kell söpörni a szemetet − elköszönve a neokonzervativizmustól, a neoliberalizmustól, a libertarianizmustól és a klasszikus liberalizmustól egyaránt.
A WP szerzője szerint Trump hatalomra kerülése óta az Edmund Burke Alapítvány körül olyan "nemzeti konzervatívok" gyülekeznek, akik szerint a Nagy Üzlet veszélyesebb a szabadságra, mint a Nagy Kormányzat; akik szerint az identitáspolitika egy freudi csalás. Az új konzervatívok számára a konzervatív politika nem a több szabadságot, hanem az erős családokat, a vallásos gyülekezeteket és a gyarapodó középosztály jelenti. Pat Buchanan populizmusa átvette William F. Buckley északkeleti elitizmusának a helyét.
Ez az új nemzeti konzervativizmus a szerző szerint nagyobb dolog Trump személyénél, van koherens filozófiája és politikai agendája. Igaz, Trump győzelme pont az ilyen közép-nyugati, nemzeti és konzervatív szavazók támogatásának köszönhető − akiket nem képvisel egy think tank sem Washingtonban. Lehet, hogy az új mozgalom viszont megteremti az intézmények, oktatók és politikusok új seregét is.
A konzervatív új hullám erősítheti a középosztályt, de csökkentheti a jövedelmi különbségeket. Olyan iparpolitikát képviselne, amely függetlenítené magát Kínától. Több állami pénzt költenének infrastruktúrára, lebontanák a monopóliumokat, lassítanák a bevándorlás ütemét.
A kultúra terén a családokat erősítenék, életpárti álláspontokat képviselnének, támogatnák a nagycsaládokat. Ünnepelnék Amerika zsidó-keresztény gyökereit, és a gyülekezetek és jótékonysági egyletek segítségével támogatnák a szegényeket.
A külpolitika terén a nemzeti konzervatívok az amerikai emberek biztonságára, szuverenitására és függetlenségére építenének. Az iraki, afganisztáni, líbiai, szíriai rendszerváltásokat birodalmi gőgnek titulálnák. Megőriznék Amerika erejét a haditengerészetben és az űrben, hazavinnék a hadseregeket, biztosítanák a határokat és újjáépítenék Amerikát.
A Republikánus Párt jövője a szerző szerint már nem a Wall Streeten, hanem a kisvárosi főutcákban van. Ha a konzervatívok építeni tudnak az olyan államférfiak örökségére, mint Washington, Hamilton és Lincoln, miközben figyelnének új szavazóik érdekeire, sorra győzhetnének majd a jövőben.
