Blog

Mit csinál most a Wagner-csoport Afrikában?

Oroszország leghíresebb félkatonai szervezete, a Wagner-csoport „Afrika Corps néven folytatja tevékenységét, miután vezetője, Jevgenyij Prigozsin elhunyt és lázadást kíséreltek meg. Jelenleg Anton Jelizarov irányításával főként Afrikában vannak jelen, ahol számos politikai és gazdasági folyamatra…

Oroszország leghíresebb félkatonai szervezete, a Wagner-csoport „Afrika Corps" néven folytatja tevékenységét, miután vezetője, Jevgenyij Prigozsin elhunyt és lázadást kíséreltek meg. Jelenleg Anton Jelizarov irányításával főként Afrikában vannak jelen, ahol számos politikai és gazdasági folyamatra hatással vannak. Maliban például súlyos emberi jogi visszaélésekkel hozták őket összefüggésbe. A vezetőváltás ellenére továbbra is sikeresen tudják érvényesíteni Oroszország érdekeit a térségben, a terrorizmus és az iszlamista szélsőséges csoportok ellenére is. 

Az RFE/RL cikke Oroszország stratégiai céljainak átrendeződését tárgyalja az újjáalakult, immár a GRU által irányított Wagner-csoport keretében, amelynek célja az orosz befolyás növelése Afrikában és a Közel-Keleten. Ez a lépés része Vlagyimir Putyin elnök szélesebb körű törekvésének, hogy gazdasági kapcsolatokat alakítson ki ezekben a régiókban, így "szankcióbiztosítva" Oroszországot az Ukrajna lerohanását követő nyugati gazdasági elszigeteltséggel szemben. A jelentés kiemeli, hogy a Wagner-csoport egy átfogóbb orosz stratégia része lett az utóbbi hónapokban, amelynek célja a nyugati érdekek destabilizálása és megzavarása, miközben hozzáférést szerez a természeti erőforrásokhoz. Megemlítendő, hogy nem egyedül ezt a félkatonai szervezetet használják ki tudatosan: például Ramzan Kadirov egységeinek is az a feladata, hogy befolyást építsenek az európai és közel-keleti muszlim lakosság körében. 

A Wagner sikerességét mutatja az említett térségekben, hogy újra toborzást indítottak afrikai műveleteikhez (becslések szerint jelenleg 5000 fővel rendelkeznek a térségben).

Erre főként azért volt szükség, hogy Maliban jelen tudjanak lenni. Ennek köszönhetően egy strukturáltabb egységgé alakultak át Afrika Hadtest néven, amely az orosz hadsereg és a GRU közvetlen felügyelete alatt áll. Ez szöges ellentéte a korábbi működésnek, amikor független volt a központi politikától. Anton Jelizarov tevékenységét már államilag felügyelik. A több konfliktusövezetben szolgálatot teljesítő egykori orosz katonát maga Vlagyimir Putyin is megbízhatónak tartja

A korábbi modelltől való eltérés azt az orosz stratégiát tükrözi, hogy Oroszország fenntartja és kiterjeszti katonai lábnyomát Afrikában. Mindezzel céljai eléréséhez tapasztalt és újonnan toborzott katonákat egyaránt felhasznál, vegyes háttérrel. Ez problémákat jelenthet, mivel már eddig is jelentős emberi jogi aggályokat vetett fel a Wagner csoport jelenléte Maliban. A Human Rights Watch mind a mali hadsereget, mind a Wagner zsoldosait azzal vádolta, hogy súlyos atrocitásokat követtek el a civilek ellen, beleértve az azonnali kivégzéseket és más erőszakos cselekményeket. 

Mindezeknek legfontosabb oka az előbb említett, szankciók elleni védelem lehet. Oroszország az afrikai államokkal barátságos viszonyt fenntartva képes kikerülni a korlátozásokat,

illetve a nyersanyagokat felhasználva tovább tudja folytatni a háborút Ukrajnában. Ehhez a legfontosabb erőforrása a "vérarany" néven emlegetett arany, amit a nemzetközi piacokon keresztül mosnak tisztára. Egyes jelentések szerint a Wagner mintegy 2,5 milliárd dollárt juttatott Oroszországba, ezt kihasználva. Ebben a gazdasági korlátozások ellenére is segítségükre van az Egyesült Arab Emírségek és Kína is.

 aranyar.jpg

Forrás: Macrotrends

Felvetések szerint a nemzetközi közösségnek újabb válaszlépéseket kellene kidolgozni, amelyek képesek megakadályozni az ilyen és ehhez hasonló orosz gazdasági térnyerést, főként a francia kivonulás következtében létrejött hatalmi vákuumban. A kérdés, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió képes lesz-e kidolgozni ezeket, vagy lefoglalja őket a választásokat követő átrendeződés.

Szemlézte: Henez Botond

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon