Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően Magyarország a nyugati és a tengerentúli sajtó középpontjába került, a budapesti történések szinte mindvégig vezető cikkek voltak. A sajtó pedig országához igazodva más megvilágításban mutatta be a történéseket, eltérő formában és eltérő részletességgel. Cikkünkben két ország – az Amerikai Egyesült Államok és Spanyolország – elsődleges forrásait mutatjuk be, rávilágítva a közöttük lévő különbségekre és hasonlóságokra egyaránt.
Az események kirobbanása előtt a nemzetközi sajtó figyelme a szuezi krízisre és a lengyelországi történésekre irányult: olyannyira, hogy még október 22-én is küldtek ki magyar tudósítókat Varsóba. Magyarországon mindeközben annál kevesebb újságíró tartózkodott és csak a forradalom kitörése után egy héttel kezdtek el tömegesen érkezni.
A helyzet a tengerentúlon sem volt más: október 23-án az amerikai sajtó zöme az amerikai választásokra fókuszált, és csupán egy igazán kis hányada fordított figyelmet az Egyesült Államokon kívüli eseményekre, például a magyarországi forradalomra. Sok sajtóorgánum nem is tudott azonnali reakciót adni a történésekre – a bizonytalan kimenetre hivatkozva
sokan a „wait-and-see” elvet alkalmazva próbáltak kisebb időbeni eltolódásokkal beszámolni a közép-európai ország sorsáról.
Ami az USA-t illeti, a napilapok sokkal gyorsabban reagáltak a folyóiratoknál. A Christian Science Monitor például már október 23-án beszámolt a címlapon egy felfegyverzett forradalomról, a New York Times az események kirobbanása után egy nappal adta hírül a rádió épülete előtt történt lövöldözést, valamint a budai tömeges megmozdulást is. Ezzel szemben viszont olyan sajtóorgánumok, mint például a New York Herald Tribune vagy a St. Louise Post-Dispatch sokkal diszkrétebben fogalmaztak – hasábjaikon a budapesti történések csupán „demonstráció” néven jelentek meg.
Október 24-re azonban ténylegesen minden kiadó ráeszmélt, hogy nem csupán „tüntetésről” volt szó – ebből kifolyólag egyre több cikk jelent meg ilyen témában. A Washington Post and Times Herald hírügynökségek által kapott információk alapján adta hírül a Sztálin-szobor ledöntésére tett kísérletet. Mindezeken felül, a cikk próbált átfogó képet adni a már régóta húzódó politikai feszültségekről, a történések előzményeiről; hasábjaiba foglalva a diáktüntetést, a Gerő-Tito tárgyalást, illetve kitért röviden Nagy Imrére is.
Fontos megemlíteni, hogy a különböző folyóiratok és napilapok eltérő részletességgel mutatták be a magyar főváros eseményeit. A New York Times, a Herald Tribune és a Kansas City Times például részletgazdagon, nagy pontossággal számolt be a történésekről, olykor azoknak csak egy-egy darabját és nem az egész képet bemutatva. Kiemelendő még a Monitor információközlése is, amely ebben a témában mindig gyors és precíz külügyi elemzéseket tárt olvasói elé. Számos más újság azonban pontatlanságáról tett tanúbizonyságot, a cikkek szervezetlenek voltak, és gyakran tartalmaztak hamis információkat is.
A cikkek megírásához az újságírók különböző forrásokat használtak fel. A New York Times például helyi, Budapesten tartózkodó tudósítóktól szerezte be a szükséges információkat, akik közvetlenül a napilap szerkesztőségének számoltak be a történtekről.
Mindezeken felül az Associated Press (AP) az United Press (UP) és az International News Service (INS) a brit Reuters-szel karöltve fontos forrásként szolgált a forradalom idején. A későbbiekben, amikor már a Magyarország-Nyugat közötti híráramlás erősen gátolt volt, a New York Times belgrádi tudósítójára és a Radio Budapestre tudott támaszkodni, aminek értéke igen csekély volt lévén, hogy a kommunisták szócsöveként funkcionált. Azok az újságírók pedig, akiket a saját szerkesztőségük a vasfüggöny mögé küldött volna, a legmegbízhatatlanabb források közé tartoztak, hiszen valójában Nyugat-Európában tartózkodva olykor alig tudtak többet saját olvasóiknál, akiknek eredetileg a cikkeket szánták.
Október 23-ával kapcsolatban az amerikai sajtóorgánumok eltérően mutatták be az aznapi eseményeket. Sokan közülük – helytelenül – a felkelők között csakis egyetemistákat emlegettek, megfeledkezve a szolgálaton kívüli katonákról. Sok hetilap félreértelmezte a történések lényegét, a megmozdulásban pedig csupán kommunistaellenes és szovjetellenes indíttatást véltek felfedezni. Egyedül a New York Times-nak sikerült fényt derítenie a forradalom mögött meghúzódó, összetett háttérre.
Az okok megfejtésén kívül nagyon sok napilap kezdett el foglalkozni az ország jövőjével, illetve a forradalom végkimenetelével is.
Általánosságban elmondható, hogy az amerikai sajtó nagy része optimistán állt a magyarországi történésekhez. Az US News cikkében úgy fogalmazott, Magyarország és Lengyelország is győzedelmeskedni fognak elnyomóik felett és teljes körű függetlenséget sikerül maguknak kivívni, elszakadva így Moszkvától.
Az októberi forradalom és szabadság híre Nyugat-Európa országaiban is nagy visszhangot keltett. Spanyolországban az 50-es években a francói rezsim elsődleges szócsövei – propagandaeszközei az ún. NO-DO-k (Noticiarios y Documentales) voltak – melyek hossza fél perctől akár pár percig terjedt. Kötelezően a mozifilmek előtt kerültek vetítésre, így a közönség értesülni tudott a nemzetközi és hazai helyzetről egyaránt, a politikán kívül beleértve a sportot és kultúrát is. A NO-DO-k egyik elsődleges jellemvonása az ellenségkép igen sajátos ábrázolása volt: a Szovjetunió mintegy ázsiai szörnyként jelent meg, amely a keresztény nyugati világot fenyegeti. Ebből kifolyólag pedig - lévén, hogy Magyarországon is hasonló álláspontok uralkodtak akkoriban - a NO-DO-k előszeretettel foglalkoztak a forradalom kérdésével, szolidaritást vállalva a felkelőkkel (általuk pedig a spanyol kormány is tolmácsolta támogatását).
Összesen 13 NO-DO foglalkozott a forradalom kérdésével, különös tekintettel a következményekre az 1956. november és 1957. január közötti időszakban, kitérve a budapesti utcai harcokra, a magyar menekültek sorsára és a forradalom fogadtatására a nemzetközi sajtóban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a NO-DO-k nem tényeket, hanem általános benyomásokat közöltek – gyászoló szülőket, barátokat, rokonokat, a romos budapesti utcákat, vagy éppen egy temetést – mindezt pedig azért, hogy rokonszenvet keltsenek a nézőkben.
Végül álljon itt egy idézet a német sajtóból, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1956. november 6-i száma így számolt be az azt megelőző napok történéseiről.
Nem hiába haltak meg.
A szabad világ siratja a magyar tragédiát. De ha röviden elemezzük a tizenhárom véres magyarországi napot, minden nyomorúság és fájdalom ellenére, amely Magyarországot sújtotta, meglepő módon bizonyos értelemben vigaszt adó következtetésekre jutunk. Nem hiába áldozta életét az 1956-os magyar októberi forradalom sok ezer halottja. Haláluk intő jel a világ számára a vasfüggöny mindkét oldalán, egyben azonban hősi példa, a szabadságvágy halhatatlanságának ígérete…”
Felhasznált irodalom:
Molnár János, „Foreign Correspondents in the 1956 Hungarian Revolution”
Patkós Bence Gergő, „Hungría mártír” – el noticiario español y la revolución húngara de 1956,” Acta Hispánica 25 (2020), 169–182.
Tischler János (szerk.), Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban (Budapest: 1956-os Intézet, 2006)
Varga Zsolt, „Contemporary American press coverage on the outbreak of the 1956 Hungarian revolution,” Hungarian Journal of English and American Studies (HJEAS) 8, no.2 (2002): 123–132.
Írta: Nyilas Sára
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
