Blog

Nem várt helyen épül zsinagóga

Hivatalos imahelyet kap a Perzsa-öböl mentén élő zsidó közösség – jelenti a Jerusalem Post.

Hivatalos imahelyet kap a Perzsa-öböl mentén élő zsidó közösség – jelenti a Jerusalem Post.

Az Egyesült Arab Emírségekben a jövő évben zsinagógaépítés veszi kezdetét – jelenti a helyi sajtó. Ha elkészül, ez lesz az első hivatalos zsidó imaház az országban. Az építkezés helyszíne Abu Dhabi. A tervek szerint több vallás imahelye is helyt kap az épület komplexumban, melynek neve „Ábrahámi Család Háza” lesz.

Ez év februárjában Ferenc pápa hivatalos látogatást tett az Emírségek országában, amely az első hivatalos útja egy katolikus egyházfőnek az Arab-félszigetre – írja a szerző. Az Egyesült Arab Emírségek kifelé a vallási toleranciát és a sokszínűség támogatását mutatja, ennek ellenére számos kritika éri emberi jogi aktivista csoportok részéről.

Elmondásuk szerint a kormány nem enged semmilyen eltérő véleményt a kormányzati tevékenységével kapcsolatban és az ellenzéki aktivistákat sokszor bebörtönzi. 

Az országban egyébként keresztény, hindu és szikh imahelyek is megtalálhatók, ugyanakkor a Dubaiban élő kis létszámú zsidó közösségnek nem volt eddig hivatalos vallási fóruma. Izraelnek sincs hivatalos diplomáciai képviselete – jegyzi meg a szerző.

A cikk arra is rámutat, hogy az Emírségek területén élő népesség nagyobb része vendégmunkás, mint őshonos lakosság. Ezek többsége Indiából jön dolgozni, így körülbelül 30%-át teszik ki az Emírségek népének. 

Szemlézte: Fellegi Benjámin