Blog

Nem visel többé burkát az ISIS brit menyasszonya

Az ’ISIS menyasszonya’ (ISIS Bride), az angliai születésű Shamima Begum, aki 15 évesen azért szökött el otthonról, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, néhány napja a Good Morning Britain televíziós műsor élő adásában jelentkezett be és kérte a brit nép megbocsátását és a lehetőséget arra, hogy…

Az ’ISIS menyasszonya’ (ISIS Bride), az angliai születésű Shamima Begum, aki 15 évesen azért szökött el otthonról, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, néhány napja a Good Morning Britain televíziós műsor élő adásában jelentkezett be és kérte a brit nép megbocsátását és a lehetőséget arra, hogy visszatérhessen az Egyesült Királyságba. A képernyőn – most először – nem hidzsábban, hanem ujjatlan felsőben, baseball sapkában és sminkben jelent meg.

Shamima Begum 2015-ben hagyta el az Egyesült Királyságot, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. 10 nappal Szíriába való megérkezése után összeházasodott a Dániából származó Yago Riedijkkel, akitől 3 gyermeke született. Mindhárom gyermekét nagyon hamar elveszítette – mint ahogyan brit állampolgárságát is. 2021 elején az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága megtagadta arra vonatkozó kérését, hogy visszatérhessen az országba és a brit törvényszék előtt védhesse meg állampolgárságát.

Néhány napja a Good Morning Britain műsorában bocsánatot kért tetteiért, és arra emlékeztette a nézőket, hogy döntését nagyon fiatalon hozta meg anélkül, hogy tisztában lett volna azzal, hogy az Iszlám Állam egy terrorszervezet – így őszintén azt kéri, hogy bocsátsák meg neki tévedését és engedjék haza. Shamima Begum az interjúban

azt próbálta meg bebizonyítani, hogy mennyire kevés információval rendelkezett döntésének meghozatalakor – az ISIS-ról csak ISIS tagoktól hallott, akik úgy festették le a szervezetet, mintha az lenne az egyetlen hely, ahol igazi Muszlimként élhet.

Arról is beszámolt, hogy később is nagyrészt tudatlanságban élt, hiszen telefonját elvették tőle és nem volt internet elérése. Így például nem is tudhatta, hogy az ISIS manchesteri robbantásában 22-en meghaltak. Ezen állítása azért jelentőségteljes, mert egy korábbi interjúban még azt mondta, hogy a manchesteri terrorcselekmény megtorlás volt azért, hogy a nyugati erők bombázásaiban sok ártatlan, az ISIS-hez tartozó nő és gyermek halt meg.

A Spectator a minapi interjú után megjelent írása a lány öltözködésére hívja fel a figyelmet – most először jelent meg ugyanis nyilvánosan hidzsáb nélkül. Begum saját bevallása szerint nem volt önmaga a hidzsábban, de a szabályok szigorúak voltak és a körülötte lévők nem engedték, hogy más ruhát hordjon. Gavin Mortimer, a Spectator írója felhívja a figyelmet arra, hogy bár sok modern progresszív nőjogi aktivista a hidzsábot ’feministának és erőt adónak hívta, valójában

azok a francia muszlim lányok, akik az arcot is betakaró burka viselést betiltó szabályozás után jártak iskolába, sokkal jobban teljesítettek, mint a törvény előtt végzett muszlim nők.

Kiemeli: most, hogy a tálibok kötelezővé teszik a hidzsáb viselést Afganisztánban, fontos síkraszállni amellett, hogy minden nőnek jogában áll eldönteni, mit szeretne viselni.

A vélemények Shamima Begum tv szerepléséről megoszlanak.

 A manchesteri bombázásban meghalt egyik fiú anyja a Twitteren azt írta: „Teljesen rosszul vagyok attól, hogy ma ezt a gyilkost kellett látnom a tévében!! Hogy ülhetek a bíróságon Manchesterben és hallgathatom a borzalmas részleteit a robbantásnak, amely megölte a fiamat és a barátnőjét, azután, hogy hallottam őt bocsánatért esedezni��”. Ezzel szemben a The Critic magazin cikke amellett érvel, hogy

Begum a kereszténység egyik legalapvetőbb tételére [a megbocsátásra] hivatkozott.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy Begum csak 15 éves volt amikor feleséggé vált, három gyermeket veszített el és már évek óta borzalmas körülmények között él a menekülttáborokban. A cikk írója szerint ahhoz nem férhet kétség, hogy Begumnak felelnie kell a vétkeiért, de szerinte az Egyesült Királyságnak biztosítania kell számára a lehetőséget, hogy hazatérhessen és hogy személyesen is megjelenhessen a bíróság előtt.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi