„A német politikusok felsorakoztak, hogy kritizálják Ausztriát azért, mert nem vesz át menekülteket Leszboszról” − írja Matthew Karnitsching a Politico európai kiadásában.
Az első német politikus a sorban Horst Seehofer (CSU) jelenlegi szövetségi belügyminiszter, korábbi bajor miniszterelnök. A belügyi tárca vezetője meglepődését fejezte ki, hogy Ausztria nem akar
részt venni az átvételi folyamatokban. Meglepődésének fő oka az, hogy a bécsi kormány úgy utasította el a részvételét, hogy közben az osztrák Zöldek (Die Grünen) is − a kisebbik − kormányzópárt jelenleg, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciós partnereként.
A kritikák sorában a következő prominens politikus Seehofer párttársa, a bajor miniszterelnök Markus Söder. A kereszténydemokrata politikus csalódottságát fejezte ki az osztrák kormány magatartása kapcsán.
Maga a német kancellár, Angela Merkel is nemtetszését fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Még a Bild, az óriási példányszámú német bulvárlap, ami korábban dicsőítette Kurzot, azt kérte az osztrák vezetőtől:
„Ne legyen szívtelen kancellár, Herr Kurz”.
Sebastian Kurz velősen válaszolt a Németországból érkező kritikákra: „Nem fogjuk követni a német példát”. Szerinte ezzel Kurz politikailag okosan cselekedett, hiszen azzal hogy nem engedett a német nyomásnak és hogy ezt nyíltan kijelentette, áthelyezte a hangsúlyt a menekültek kérdéséről a német-osztrák kapcsolatok állapotára.
A szerző ezután felteszi a kérdést, hogy vajon Berlin miért csak, vagy miért épp csak Bécset kritizálta, miközben több más nagy(obb) uniós tagállam (Spanyolország, Olaszország, stb.) sem vett át menekülteket a felgyújtott menekülttáborból. Karnitsching azzal magyarázza ezt, hogy a németek előszeretettel tűnnek fel és játsszák Nagy Testvér („der große Bruder) szerepét az osztrákokkal szemben.
A szerző szerint ezek az ellentétek nem új keletűek Berlin és Bécs között. Visszaemlékezik a 2015-ös migrációs válság eseményeire. Miután Merkel meghirdette a híres jelmondatát (Wir schaffen das − Megcsináljuk), az akkori osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz hamar a migráció ellenes tábor egyik leghangosabb
szószólója lett Ausztriában. Karnitsching szerint ezzel a taktikával alapozta meg (sikerrel) a jövőbeli kancellári pozícióját Kurz. A szerző a Neue Zürcher Zeitungot is idézi, hogy ezt megerősítse: a zürichi napilap szerint több mint nyilvánvaló, hogy Merkelt mindig rossz érzés fogja el, ha nyilvánosan kell találkoznia vagy mutatkoznia a
a tőle igencsak fiatalabb osztrák kollégájával.
Karnitsching ezután kitér az Ausztria és Németország közötti (főleg nyelvi és kulturális) hasonlóságokra és különbségekre. Szerinte a német politikusok többsége úgy véli, hogy az osztrák mentalitás inkább közelebb van a balkáni felfogásokhoz, mint az eredeti német teuton vonalhoz. Szerinte a németeket és az osztrákokat a saját nyelvük osztják meg.
Hasonlóságot lát az angol nyelv és nyelvterületek között: egy angol felismer egy skótot vagy ausztrált a beszéde alapján, s emiatt gyakran lekezelően, leereszkedően viselkedik velük szemben. Ugyanezt a hozzáállást véli felfedezni a németek felől az osztrák akcentus, beszéd felé. Ugyanakkor a negatív hozzáállás a másik
irányból is megtalálható: „Ausztriában egy német akcentus más impulzust vált ki: csendes ellenállást”. E hozzáállások következménye, hogy „Ausztria az egyetlen ország Európában, ha nem a világban, amelyet a németek szabadon kritizálnak, sőt gúnyolnak, nem félve a nemzetközi tiltakozástól”.
A szerző azonban kiemeli, hogy hiába vannak ellentétek jelenleg (is) több kérdésben Berlin és Bécs között, Ausztria nagyban függ gazdaságilag a szomszédjától. Hangsúlyozza, hogy a németek az osztrák export nagyjából egy harmadát adják. Jelentős a német turizmus az országban (a tavalyi évben az Ausztriában eltöltött éjszakák 35%-t német turisták tették ki). Emellett a legnagyobb ausztriai cégek és munkáltatók (mint például a Siemens vagy a Rewe) mind német többségű tulajdonúak.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
