Hogyan mondjunk el történeteinket úgy, hogy valósak legyenek, belefoglaljuk a nekünk fontos értékeket és még a nagyközönségnek is tetszenek? Rob Long, a Danube Institute vendége elmagyarázta ennek a folyamatát a Lónyay-Hatvany villában tartott rendezvényen.
Az est előadóját John O’ Sullivan, a Danube Institute igazgatója mutatta be, mint régi barátot és mint briliáns, kreatív elmét, aki számos területen aratott sikereket – egy sikeres sitcom producereként, Al Gore-ről szóló szatírák szerzőjeként, egy podcast vezetőjeként - számos más eredmény mellett. Mr. Long a karrierjéhez kapcsolódva vette fel a fonalat. Először is megvilágította Hollywood rohamos átalakulását – mint elmondta, ő még „a kapunál” kezdett a Paramount stúdiójában. Ez egyszerre jelentette a fizikai helyszín kapuját, és azt az ellenőrző mechanizmust is, amely lehetővé tette a filmvilágba való bebocsáttatást a Hollywoodban karriert építeni kívánók számára. Ezzel szemben
Hollywood ma már széttöredezett, óriási és nyílt verseny van a gombamódra szaporodó online tartalomszolgáltatók között, s bárki azonnal teret kaphat, aki igazán jó és képernyőre való történettel jelentkezik.
Felmerül azonban a kérdés, hogy mégis hogyan lehet egy ilyen igazán jó történetet előadni? Hogyan lehet például egy hiteles filmet készíteni össznemzeti élményeinkről, megvalósítani azt a fajta filmművészetet, amelyre számos magyar konzervatív vágyik régóta?
Mr. Long öt kiemelkedő, nemzeti identitásokra reflektáló film példáján keresztül elemezte a kérdést. Első választása természetesen amerikai volt. A Best Years of Our Lives (1946) háborús élmények, barátság, szerelem és hazatérés díszletei között mesél a XX. század közepének amerikai identitásáról. Az előadó elsősorban a „háborúból hazatérő harcos” motívumára összpontosított, amely egyszerre egy nagyon ősi kulturális motívum és egy, az 1946-ban moziba betérő amerikai közönség számára nagyon közeli élmény volt.
Mr. Long kiemelte, hogy a hazatérés jelenetének környezete és reményteljes hangulata az amerikai lélek legmélyebb vágyaira és érzéseire rezonál: a család fontossága, a haza szolgálata és a dolgok jó kimenetelében való bizalom.
A következő film, a Szerelmek városa (1945) ezeknek az üzeneteknek érdekes kontrasztját kínálta. „Ez a legfranciább dolog, amit valaha látni fognak” kacagott fel az előadó, amikor a kérdéses mű cselekményét felvázolta, amely zavaros szerelmi kapcsolatokról, viszonzatlan szerelemről és hűségről, kiábrándulásról szól. Szerinte ez a váratlan – politikai, társadalmi – változásokkal, általános bizonytalansággal és a tökéletlen élethelyzetekbe való belenyugvás kényszerével teli francia élettapasztalatokra reflektáló történet, amely ennek megfelelően kiválóan beleillik a nemzeti identitás filmes ábrázolásának sorába. Az előadó kiemelte, hogy miközben a két film totálisan ellentmondó üzenetet képvisel, mindkettő egy bizonyos történeti igazságot, élményt ábrázol: két ország tapasztalatait a második világháborút közvetlenül követő éveket illetően. És - jegyezte meg - miközben nagyon pontosan követték szülőhazájuk élményeit,
egyik sem volt kimondottan arra szabva, hogy a nemzeti identitást erősítse: egyszerűen csak igyekeztek őszintén megfogalmazni az őket körülvevő valósággal kapcsolatos élményeiket – és ezzel komoly sikert értek el.
Mr. Long a továbbiakban ezt a kendőzetlen, valósággal kapcsolatos őszinteséget elemezte a Kerékpártolvajok (1948) című olasz film kapcsán. A mű témája itt is a II. világháború utóélete és hatásai, ebben az esetben a nyomor, az igazságtalan társadalmi viszonyok és a kisembereknek a megélhetés érdekében végrehajtott manőverei. Az előadó kiemelte: a műnek még a technikai megvalósítása is igyekszik kifejezni a háború utáni Olaszország zavaros, kaotikus és logikátlan viszonyait, a kamera mozgatásával érzékeltetve mindazt a bizonytalanságot, amelyet a korszak itáliai emberei kénytelenek voltak elviselni.
Fontos, hogy amikor történeteinket filmre visszük, ügyeljünk arra is, hogy ennek a stílusa is legyen egyediséget, eredeti élményanyagot tükröző, ne próbáljunk a mainstream módszerekhez igazodni – emelte ki Mr. Long.
A háború utáni történelmi élmények elemzését követően az előadás egy háború előtti játékfilm, az 1939-es A gyávaság tollai vizsgálatára váltott. Jóllehet a britek szudáni háborújáról szóló filmnek számtalan, imperializmussal és gyarmatosítással kapcsolatos motívuma van, Mr. Long elsősorban a „morális tanmese” elemeit emelte ki. Elmondta: „A gyávaság tollai” egy „őszinte propagandafilm”, amely azt magyarázza el, miért kell egy új háborúban ismét harcba állnia az angol férfiaknak a magasabb nemzeti és emberi értékekért. A film maga ezt a főszereplő személyes krízisén keresztül ábrázolja, ami miatt végül is bajtársai után szökik a szudáni hadjáratba, miután családi okok miatt korábban lemondott tiszti rangjáról, s ezért a gyávaságot jelző fehér tollakat kapott bajtársaitól. Az előadó elmagyarázta: ennek a morális döntésnek a megindoklásával a film a legjobb propagandát valósítja meg. Ennek a fajta meggyőzésnek ugyanis nem az a lényege, hogy az adott embert győzze meg, hanem elérje, hogy az adott ember azt higgye, mindenki más elhiszi a propaganda üzenetét. Esetünkben ez úgy valósul meg, hogy „A gyávaság tollai” tökéletes és emberközeli ideálként ábrázolja a katonai önfeláldozást, ezáltal hangsúlyozva, hogy ha az egyes ember nem is hisz ebben, „mindenki más” így látja.
Az est filmcsokra egy újabb, a nemzetért való harcot idealizáló filmmel zárult. A 2008-as Ip Man című kínai film készítői arra tettek kísérletet, hogy egyesítsék a hongkongi harcművészeti filmek hagyományát a kínai hazafias mozi hősfilmjeivel, Mr. Long szerint sikerrel. A film ebben az esetben nem meglepő módon egy kínai harcművészt helyez a II. világháború alatti japán invázióval szembeni ellenállás középpontjába. A film propagandaértéke, hogy hangsúlyozza Hongkong és Kína többi részének közös történelmét, közös ellenállásukat a külföldi támadókkal szemben, egyszóval közös értékeiket. Egy klasszikus nemzeti hősfilm ez, a társadalom minden rétege és regionális csoportja számára közös metszetet képező hőssel.
Ráadásul ez a hős a kínai közelmúlt legfontosabb traumája, a „megaláztatás évszázada” véget éréséért harcol, amelyet a hatalmas ország a nyugati és keleti hódítóktól szenvedett el a 19-20. század folyamán. Ilyen értelemben az „Ip Man” egy nagy fontosságú reflexió a kortárs kínai identitásra.
Az előadó zárszóként felhívta a hallgatóságot, hogy ha van olyan történetük, amelyet filmre vihetőnek éreznek, ma kiváló lehetőségük van rá, hiszen Hollywood immár tárt karokkal vár minden független és új történetet, hogyha elég jó minőségű. „Mindössze” egy igazán őszinte, valóságra reflektáló és átélhető történetre van szükség. Hogy esetleg ezek klisések? De hát a klisé azért klisé, mert gyakran előforduló, így tulajdonképpen a valóságra reflektáló dolgokon alapul. Vagy talán túl kiszámíthatók ezek a történetek, s túl sok a happy end? Végtére is az életben vannak dolgok, amik – talán meglepő módon - tényleg egészen jól végződnek. Ha a jövő magyar történetmesélői megfogadják majd Mr. Long tanácsait a nemzeti identitás filmes megjelenítésére vonatkozóan, talán egyre több dolog fog jól végződni a magyar filmművészetben – a magyar kultúra javára.
Írta: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
