A Foreign Policy elemzője összeszedte azokat a tényezőket, amelyek miatt a háború következtében már így is 120 dollár környékére ugró hordónkénti kőolajár akár 150 dollárig hasíthat a következő negyedév folyamán.
Az orosz-ukrán háború megkezdődésével párhuzamosan egekbe szökő kőolajáraktól hónapok óta hangos a világsajtó.
A következményképpen dráguló üzemanyag és az infláció világszerte érezteti hatását, megnehezítve a hétköznapi emberek boldogulását. A probléma a néhány éve még hőn áhított energiafüggetlenségét ünneplő, átlagosan 200-250 forintos (mai árfolyamon számítva) literenkénti benzinárral büszkélkedő Egyesült Államokba is begyűrűzött, olyannyira, hogy a novemberi félidős választások egyik fő kampánytémájának ígérkezik.
Ennek fényében (és elsősorban amerikai szemszögből) írt rövid elemzést a Foreign Policy magazinba Gregory Brew, a téma doktori fokozattal rendelkező szakértője. Az amerikai szerző négy fő indokot nevezett meg, amelyek miatt úgy véli, hogy a következő hónapokban a 2008-as világválság óta nem látott, 150 dollár/hordó körüli szintre ugorhat a kőolaj ára.
Brew elsőként a kiindulópontnak számító kereslet-kínálat függvény előbbi elemét vette górcső alá. Mint arra felhívja a figyelmet,
a hónapok óta emelkedő árak ellenére a kereslet nem esett vissza, a gazdasági növekedés pedig szinte borítékolható.
A nyári vakációs időszakban ráadásul általában megnő a kereslet, legalábbis Amerikában biztosan, ahol az emberek erőszeretettel vállalkoznak hosszú autós kirándulásokra ilyenkor. A szerző emellett a többi fő fogyasztó ország esetében sem számít drasztikus visszaesésre. Noha Európában a kereslet továbbra is a pandémia előtti szint alatt van (és várhatóan nem is lép túl azon), Kínában a rendkívül szigorú lezárások lazítása nyomán kezd újraéledni az energiaéhes gazdaság.
A második ok már összetettebb, hiszen az olaj feldolgozásával kapcsolatos – vetíti előre az elemző. Dióhéjban arról van szó, hogy
a finomítók kapacitása csökkenő pályára került. Ez elsősorban a koronavírus világjárvány következtében megcsappanó keresletnek volt köszönhető,
habár – teszi hozzá Brew – az olajvállalatok már korábban is terveztek leépítéseket a zöld átállás által előidézett bizonytalan jövő miatt. Utóbbi jelenség miatt az időlegesen tetőző kereslet mellett sem tűnik valószínűnek, hogy a cégek tőkeigényes infrastrukturális beruházásokba kezdenek, hiszen ezek csak a kapacitások hosszú távú kihasználásával térülhetnek meg. Magyarként az utóbbi időben sokat olvashattunk a sajtóban erről a problémáról a MOL százhalombattai finomítója kapcsán.
A kőolaj árának emelkedése melletti harmadik érvét a stratégiai készletek kiürítése köré építette a szerző. Mint arra rámutat, a tartalékokat a vállalatok és a kormányok rohamos mértékben élik fel, felkeltve a kereskedők vagy éppen a spekulánsok figyelmét. A kifogyott készleteket ugyanis újra kell majd tölteni, ami akkor is jelentős keresletet fog generálni, ha a lakosság körében az esetlegesen enyhül.
Elemzését keretbe foglalva Brew a kereslet-kínálat függvény utóbbi összetevőjéhez kanyarodik vissza. Azt már a cikk felvezetőjében gyorsan előre bocsátotta, hogy a szaúdi kitermelés (némi nemzetközi noszogatást követő) fokozása vajmi kevés lesz a kínálati oldal szempontjából.
A legnagyobb kihívást e tekintetben az orosz olajról való lekapcsolódás jelenti, hiszen a kieső mennyiséget a szakértő kalkulációja szerint nem képes teljes egészében pótolni az Egyesült Államok és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) államai.
A szerző szinte biztos abban, hogy az olaj ára tovább fog emelkedni, abban viszont már kevésbé, hogy mégis meddig. Úgy véli, hogy 2022 harmadik negyedévének végére reális 130 és 150 dollár/hordó közötti összeggel számolni, hozzátéve, hogy ha ennél is nagyobb mértékű lenne a drágulás, akkor az a 2008-ashoz hasonló összeomlással fenyegetne.
Szemlézte: Irlanda Balázs
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
