Oroszország az elmúlt évtizedekben jelentős teret veszített a posztszovjet térségben. A folyamatot leginkább Moszkva 2022-es Ukrajna elleni katonai akciója indította el, habár a Baltikum és a Kaukázus területén már előbb elkezdődött ez a jelenség. Látható, hogy a posztszovjet térséget Moszkva egyre kevésbé tudja ellenőrizni. Márpedig Putyin álma éppen egy orosz vezetésű eurázsiai gazdasági térség létrehozása. Azonban Örményország távolodása és Kazahsztán kettős játszmái rámutatnak az egyre csak gyengülő orosz képességekre. Habár talán leginkább az ukrajnai események mutatják meg, hogy Oroszország csakis katonai úton képes fenntartani befolyását, a soft power eszközeivel erre már nem képes.
A hidegháború elvesztését követően Moszkva jelentősen veszített képességeiből, így már nem második szereplőként tudott részt venni a nemzetközi sakkjátszmákban. Habár Jelcin még a Szovjetunió szétesésének napjaiban létrehozta a Független Államok Közössége nevű együttműködést, amely többé-kevésbé képes volt a Szovjetunió tagköztársaságait magába foglalni. Természetesen már ekkor látható volt, hogy a Baltikumot Moszkva elveszítette, ugyanis katonai eszközök alkalmazása nélkül ez a térség inkább a Nyugatot választotta. Később pedig létrejött az „orosz vezetésű NATO”, vagyis a Kölcsönös Biztonság Szerződés Szervezete (KBSZSZ), amelynek 4. cikkelye biztonsági garanciákat ad a szerződés tagjainak.
Moszkva pedig éppen ezeken a szervezeteken keresztül próbálta érvényesíteni saját akaratát. Azonban a gyengülő orosz képességek és a soft power hiánya elősegítették, hogy a Nyugat igencsak könnyen tudjon megjelenni a térségben. A színes forradalmak pont erre mutattak rá.
És ahogy lenni szokott a geopolitikában, légüres tér nem létezik, ha egy hatalom képes befolyásolni a másikat, az meg fogja tenni.
Nyilván a Nyugat vonzósága és a helyi rendszerekkel szembeni bizalmatlanság mind elősegítették ezt a folyamatot. Ukrajnában és Grúziában sikeresen, míg Belaruszban már nem. Azonban fontos megjegyezni, hogy a Nyugathoz való tartozás vágya fontos jelszavakat tartalmazott, úgy, mint a korrupcióellenesség, az életszínvonal megemelése, oligarchikus viszonyok felszámolása. Azonban ezen elitváltások belefutottak abba a problémába, hogy nem képesek megváltoztatni az ország struktúráit, sőt az oligarchák hatalma is megmaradt. Azonban nem az elitváltás érdekelte Moszkvát, hanem a Nyugattal történő szoros kapcsolatok kiépítésére tett törekvések (elsősorban az Európai Unió, majd a NATO). Moszkva pedig kiválóan realizálta a helyzetet és az egyre inkább felerősödő nacionalizmussal (oroszhoz képest alternatív identitások létrejöttével) szembeni fellépést szorgalmazta Ukrajnában és Grúziában is. Utóbbiban 2008-ban sikeresen „megvédte” a mai napig létező Dél-Oszétiát és Abháziát. Ukrajnában pedig Viktor Janukovics bukását követően avatkoztak be az oroszok, mégpedig katonai eszközökkel.
Geraszimov vezérezredes módszereit alkalmazva (hibrid hadviselés), Moszkva több fronton is képes volt Ukrajnát destabilizálni. A Krím annektálása „zöld kis emberekkel”, a Donbasz felkelőinek megsegítése és az ukrajnai nacionalizmus miatti etnikai ellentétek tovább erősítése.
Nyilván ekkor már látható volt, hogy Moszkva igencsak nehezen tudja feltámasztani a már szovjet korszakban elveszített képességeit. Az Eurázsiai Gazdasági Unió Ukrajna nélkül nem tud felkerülni a világtérképre. Ahogy a lengyel származású korábbi amerikai külügyminiszter is rámutatott, Oroszország Ukrajna nélkül nem tud világbirodalmat létrehozni.
Azonban a 2014-es ukrajnai beavatkozást követően Putyin még bőven elért sikereket. Gondoljunk csak a német-orosz tovább erősödő kereskedelmi együttműködésekre. Továbbá a 2020-as belarusz eseményekre, amikor mondhatni a Nyugat (EU) szankciói odadobták Minszket az oroszoknak. 2022 eleje is jól indult Putyinnak, hiszen Kazahsztánban gyorsan tudott erőt felmutatni.
Azonban a 2022-es rosszul kivitelezett orosz támadások következtében az oroszok befolyása tovább csökkent. Moszkva ugyanis nem tudta gyorsan maga alá gyűrni Ukrajnát, ráadásul az orosz nacionalista hangok is egyre erősödtek.
Ennek eredményeként Kazahsztánban is egyre többen fejezték ki az orosz ambíciókkal szembeni aggodalmakat. Ráadásul a kazahok még a Nyugatnak is segítenek, hiszen Európában is növelték energetikai exportjukat. Azonban Tokajev kazah elnök óvatosan játszik, hiszen az ukrajnai minta pont az mutatja meg, hogy Oroszország katonailag tud „már csak” lépni. Ráadásul Kazahsztánt nem tudná senki sem megmenteni egy esetleges „nácítlanítástól”, úgy, mint Ukrajnát a Nyugat.
Azonban nemcsak Belső-Ázsiában gyengült az oroszok befolyása, hanem a Kaukázusban is. Az Örményország és Azerbajdzsán között fennálló határvitákat az oroszok békefenntartókkal tudták a status quo-ra bírni. Azonban az ukrajnai katonai akciók megkövetelték az orosz katonai jelenlét kivonását a térségből, amelynek következtében az azeriek felszámolták az örmények lakta Hegyi-Karabahot. A helyzet bonyolultságát az adja, hogy Baku nemzetközi jogi értelemben a saját területén számolt fel egy de facto államot, azonban rendkívül megkérdőjelezhető módszerekkel.
Örményország vezetése rendkívül aggódik, hiszen az oroszok cserben hagyták őket. Jereván szintén tagja a KBSZSZ-nek, azonban Moszkva nem védte meg az örményeket.
Ennek hatására az örmények már inkább a Nyugaton keresik a megoldást. Pashinyan kormányfő már Emmanuel Macron francia államfővel is tárgyalt a Kaukázus biztonsági helyzetéről. Továbbá az örmények a görögökkel is el akarják mélyíteni az együttműködésüket. Valószínűleg ezzel próbálják csökkenteni a törökök befolyását a térségben.
Oroszország rendkívül sokat veszített a 2022-es ukrajnai háborúján. Egyik részről elképesztő összegeket költött el, illetve jelentős veszteségeket szenvedett el a fronton. A hadigazdaságra való áttérés pedig komolyan gyengíti az orosz versenyképességet. Ezek mellett azonban a geopolitikai veszteségek azok, amelyek a leginkább érzékenyen érinthetik Moszkvát. Ugyanis pont azért indultak el az orosz műveletek, hogy „vissza integrálhassák” az orosz világba Kijevet. Azonban ez nem sikerült, ráadásul a szomszédos Finnország is a NATO tagja lett. Továbbá a Kaukázus régiójában a törökök szava lett a meghatározó, míg Belső-Ázsiában a kínaiak is egyre erőteljesebben jelen vannak. Az oroszok a katonai erő alkalmazásával pedig még el is idegenítették a térség államait Moszkvától.
Szemlézte: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
