Olaf Scholz német kancellárnak nem sikerült teljesen elődje, Angela Merkel nyomdokaiba lépnie, hiába állította be magát a tökéletes Merkel-utódnak a választási kampány során. Minderről a Politico európai kiadásának hasábjain értekezik Hans von der Burchard.
Scholz a választási időszakban a „folytonosság-jelöltjeként” definiálta magát, azaz Merkel egyértelmű utódjaként viselkedett, olyannyira, hogy még a korábbi kancellár jellegzetessé vált kéztartását is átvette.
Ez az imázs a kampányban ugyan sikeres volt, a kormányzáshoz azonban kevés: a szociáldemokraták által elnökölt hárompárti, baloldali koalíció ugyanis sorra szenvedi a „vereségeket” – mind hazai, mind a külpolitikai fronton – s egyre többen támadják őket, akár a saját táborukon belül.
A külpolitikai fronton igen komoly port kavart, hogy Berlin megtagadta a fegyverek szállítását Ukrajnának, mi több a szövetségeseit is arra kérte, hogy ne szállítsanak az Oroszországgal határos államnak. Az Északi Áramlat 2 miatt is égtek a telefonok Berlinben, hisz Washington külön kérése ellenére továbbra is hezitál az ügyben Berlin. Az amerikai vezetés ugyanis azt szeretné elérni, hogy a németek garantálják az Oroszország és a vezeték elleni szankciókat abban az esetben, ha Moszkva valóban támadást indítana nyugati szomszédja ellen. A német vezetés ennek a kérésnek azonban (még) nem tett eleget.
A fentiek miatt, egy kiszivárgott diplomáciai jelentés szerint, sokan „megbízhatatlan partnerként” kezelik Berlint az amerikai fővárosban.
A hivatalos német álláspont szerint azonban a NATO szövetségesek épp úgy tudják/tudhatják, hogy mire számítsanak tőlük. Olaf Scholz egy interjúban például kiemelte, hogy országa nyújtja a legnagyobb pénzügyi segítséget Ukrajnának. Egyes elemzők szerint Németország szándékosan viselkedik úgy ahogy: míg az Egyesült Államok és az Egyesült-Királyság játssza a „rossz zsarut”, addig Németország csöndesen próbálja orvosolni a problémát.
A gond csupán az, hogy Berlin és a Zöldek által vezetett külügyminisztérium eddig semmilyen deeszkalációs eredményt nem tud felmutatni.
A berlini baloldalt védelmezők szerint az előző jobboldali vezetés is ugyanúgy elutasította az ukrán fegyverszállításokat. A lap azonban kiemeli, hogy a Merkel-érában Ukrajna elsősorban a szeparatista csapatokkal állt szemben, nem pedig a határ mentén felvonultatott 130.000 orosszal. Berlin elsősorban a történelmi felelősség mögé bújva utasítja el az ukránok kérését, mondván nem szállítanak fegyvert kríziszónákba.
A szerző azonban kiemeli, hogy ez az attitűd valahogy elveszett ,vagy eltűnt amikor több milliárd euróért adtak el felszereléseket Egyiptomnak, vagy a Jemenben harcoló Szaúd-Arábiának.
Berlin 2014-ben és 2016-ban sem követte a „történelmi felelőséget” amikor páncéltörő fegyverekkel látta el az Irakban és Szíriában harcoló kurd erőket. A kormány az egyre nagyobb nemzetközi nyomás miatt végül ötezer védelmi sisakot küldött Kijevnek. A PR akció azonban kudarcba fulladt, hisz a német szállítmány szinte eltörpült a többi NATO szövetséges támogatása mellett. A külpolitikai front mellet belső problémák is vannak.
Mind a szociáldemokrata SPD, mind a Zöldek ugyanis megosztottak az Oroszországhoz fűződő viszony miatt.
Az ellentét főleg a szocdemek körein belül érezhető és hallható, hisz több prominens politikus is élesen kiállt a fegyverszállítások ellen. A jéghegy csúcsa pedig mindenképp az, hogy az SPD előző kancellárját és vezetőjét, Gerhard Schrödert jelölték az orosz állami Gazprom vezetői testületébe.
Az ukrán válsággal kapcsolatos további cikkeinket itt találod.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
