Blog

Papok álltak az oltásellenes mozgalom élére Görögországban

A mediterrán országban – a világon viszonylag egyedülálló módon – törésvonal alakult ki a vallás és a tudomány között a koronavírussal kapcsolatos intézkedések nyomán – mutat rá a Politico európai kiadása. 

A mediterrán országban – a világon viszonylag egyedülálló módon – törésvonal alakult ki a vallás és a tudomány között a koronavírussal kapcsolatos intézkedések nyomán – mutat rá a Politico európai kiadása.

Athénban a korlátozások eltörlését követelő tüntetések bontakoztak ki az elmúlt hetekben. Az eseményeken többek között a görög ortodox egyház különböző szereplői – papok és hívők egyaránt – képviseltették magukat. A helyi hatóságokat nem először állítja kihívás elé ez a csoport, hiszen a korlátozó intézkedések és a védőoltás elleni hangok közül az övék bizonyult az egyik leghangosabbnak a járvány ideje alatt.

Híveinket nem áll módunkban szabályok alapján kiszűrni – olvasható a főváros egyik templomának bejáratánál.

A portál értesülései szerint Vasileios Voloudakis pap prédikációjában a kormányt és az orvosokat kritizálta, amiért a szertartások helyszínét az edzőtermekkel veszik egy kalap alá. Korábban ráadásul még azt is fejtegette, hogy szerinte a beoltottak később alaposan megbánják majd döntésüket. A szókimondó lelkipásztor jelentős követőtáborra tett szert az elmúlt időszakban.

A görög ortodox egyház egyébként hivatalosan támogatja a vakcina alkalmazását. Miután az első számú vezető szerepét betöltő Ieronymos érsek tavaly novemberben súlyos tünetek miatt napokat töltött intenzív osztályon, azt nyilatkozta: „én lennék az első, aki beoltatja magát, ha nem most estem volna át a betegségen”. Májusban végül meg is kapta az első adag vakcinát.

Ennek dacára az egyház alsóbb szervezeti szintjein szabadon lehet prédikálni az egészségügyi intézkedések ellen, beszámolók szerint pedig ezt egyes érsekek és papok meg is teszik.

A Politicoban megjelent cikk kitér a helyi egyház sajátos helyzetére is. Természetesen Görögország egy szekuláris állam, ugyanakkor az ortodox hitközösség komoly hatással van a társadalmi és politikai folyamatok alakulására. A görög kormánynak tehát kiemelt figyelmet kell fordítania az egyházra a koronavírus elleni küzdelemben – következtet a Politico szerzője. Mint emlékeztet, a délkelet-európai országban a delta variáns miatt felszállóágban van a járvány, a jelenlegi tendencia szerint pedig csupán a népesség alig több mint fele van beoltva. A hónap folyamán Vasilis Kikilias egészségügyi miniszter találkozott az egyház kormányzó szervének számító Szent Szinódussal, hogy a papság oltási kampányba való bevonásáról tárgyaljon. Ez végül komoly eredményt nem hozott, az oltásellenes lelkipásztorokkal szembeni fellépés például szóba sem került. A Szent Szinódus csupán egy, a vakcina felvételére és az orvosi iránymutatás megfogadására buzdító körlevelet küldött a templomokba, amelyet ismertetni kell a vasárnapi miséken.

Szemlézte: Irlanda Balázs