Blog

Páriák egymás között: az iráni-orosz együttműködés jelenti a nemzetközi rendszer következő kihívását

Ahogy már korábban is írtunk róla, az Iráni Iszlám Köztársaság drónokkal és kiképzéssel támogatja az Oroszországi Föderációt az ukrajnai hadszíntéren, azonban Moszkva és Teherán kapcsolatai jóval a 2022-es invázió előttre nyúlnak vissza. A két ország közötti viszony az utóbbi évtizedben egyre…

Ahogy már korábban is írtunk róla, az Iráni Iszlám Köztársaság drónokkal és kiképzéssel támogatja az Oroszországi Föderációt az ukrajnai hadszíntéren, azonban Moszkva és Teherán kapcsolatai jóval a 2022-es invázió előttre nyúlnak vissza. A két ország közötti viszony az utóbbi évtizedben egyre szorosabbá vált, amelynek középpontja a Nyugattal való szembenállás. Éppen ezért az Egyesült Államok vezette szövetségesek számára az iráni-orosz tandem olyan kihívást jelent a közeljövőben, amelynek megoldásához akár eddig nem használt eszközök alkalmazására is szükség lehet. Mathieu Droin, a Center for Strategic and International Studies vendégkutatója, valamint Dr. Nicole Grajewski, a Harvard Kennedy School kutatója a War on the Rocks hasábjain elemezte a két nyugatellenes rezsim közeledésének történetét.

A bipoláris világrend felbomlását követően a nemzetközi kapcsolatokban egyre gyakrabban használt kifejezéssé vált a pária szó. A Deon Geldenhuys, valamint szerzőtársai által megalkotott definíció szerint „a páriák (vagy kitaszítottak) olyan országok, amelyek belföldi vagy nemzetközi magatartása súlyosan sérti a világközösséget vagy legalábbis az államok egy jelentős csoportját.” Éppen ezért az Egyesült Államok által a ’80-as évektől kezdődően szankcionált Iránt, valamint az ukrajnai háború kirobbanását követően szintén szankcionált Oroszországot a nemzetközi közvélemény egyre több alkalommal illeti ezzel a jelzővel.

Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben Teherán és Moszkva szorosabbra fűzte a kapcsolatokat, a 17. századtól egészen a gorbacsovi évekig a két ország összesen ötször állt háborúban egymással, amelyből minden alkalommal az oroszok kerültek ki győztesen. Az iráni-orosz diplomáciai viszony megszilárdulása a ’80-as évek második felében bontakozott ki, azonban ezt a kilencvenes évek atlantista, illetve balanszírozó orosz külpolitikája félbeszakította. A Putyin-korszakban a kooperáció újra megerősödött, amit az orosz fegyvereladások és a két ország között kötött, két évtizedre szóló együttműködési megállapodás is alátámasztott. A kapcsolatokban korábban látott fluktuáció azonban megismétlődött, a 2000-es évek végén az iráni nukleáris programmal kapcsolatos információk okozta nemzetközi feszültségek miatt.

A kooperáció intenzitásának változó jellege mellett azonban az utóbbi két évtizedben egyértelműen megfogalmazódott mindkét szereplőben a jelenlegi szoros kapcsolatok alapja, a Nyugattal való szembenállás.

A putyini Oroszország esetében ezt a színes forradalmak egyértelműsítették, míg Teheránban ez az Ahmadinezsád korszak hozta regionális hatalmi ambíciókban manifesztálódott. A közös érdekeket a felek a szíriai polgárháború során ültették át a gyakorlatba, mikor közösen avatkoztak be az eseményekbe. A szíriai helyzet stabilizációja mindkét fél számára elengedhetetlen volt saját geopolitikai céljai miatt: Moszkvának a tartúszi mediterrán tengeri kijárat, míg Iránnak az Irak és Libanon közötti szárazföldi összeköttetés volt fontos.

A Szíria hozta együttműködést az ukrajnai konfliktus 2022-es eszkalációja méginkább megerősítette. 2022 júliusában nem véletlenül Iránba utazott az orosz elnök elsőként az inváziót követően, elhagyva a posztszovjet térséget, hiszen Teherán komoly dróntechnológiával támogatja Moszkvát a „különleges katonai műveletben”. Ezzel párhuzamosan – a szerzők információi szerint – a két ország újabb 20 évre szóló megállapodásról tárgyal, amelynek része az energiaszektor és a bankrendszer összehangolása is.

A világnézeti hasonlóságok mellett a nemzetközi „páriaság” is az orosz-iráni tandem egyértelmű alapjává vált.

Tekintve, hogy mindkét országnak jelentős gazdasági és politikai szankciókkal kell szembenéznie, elkezdtek egyfajta párhuzamos „szolidaritási hálózatot” kiépíteni. Ezt mutatja mind Teherán, mind Moszkva együttműködése Kínával, valamint egyes közepes- vagy alacsony jövedelmű dél-amerikai és afrikai országokkal, mint például Venezuela vagy Nigéria.

Droin és Grajewski szerint az iráni-orosz együttműködés minden bizonnyal fenn fog maradni mindaddig, amíg a jelenlegi rezsimek hatalmon vannak. Éppen ezért a Nyugat számára a leghatékonyabb stratégiát az orosz, illetve az iráni civil társadalmakkal megerősített együttműködés jelentheti. Ezzel együtt azonban elengedhetetlen a nyugati szövetségesek ellenállóképességének megerősítése, illetve a fejlődő országokkal való kapcsolatok szorosabbá tétele, ezzel csökkentve Moszkva és Teherán mozgásterét.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon