Hogyan értelmezzük az orosz pszichét az ukrajnai háborús agresszió fényében? Charles Crawford saját blogján írt esszét az orosz lélek mélységeiről.
Crawford úgy látja: Ukrajna orosz inváziója nem geopolitikai ügy. Hanem a geopszichológia területe. Milyen szabályok érvényesek ma? Ki határozza meg őket? Ki áll készen kikényszeríteni őket? Ki erős és ki gyenge? Ki akar győzni? Ki van felkészülve arra, hogy mindent megtegyen a győzelemért?
Amikor Putyin végignéz a mai nyugati vezetőkön, vajon úgy gondolja, készek arra, hogy komoly konfrontációba kerüljenek Moszkvával? Nem. Akar egyikük is győzni, vagy legalább megérteni, hogy mi forog kockán? Nem.
Oroszország mostani tárgyalási pozíciója kifejezetten a pszichológián alapul Crawford szerint.
Mi (az oroszok) több fájdalmat tudunk elviselni, mint azt gondolnátok. Mi több fájdalmat tudunk elviselni, mint amennyit ti okozni akartok. Bármit is tesztek velünk, mi annál rosszabbat teszünk veletek.
A nyugati vezetők Crawford szerint alig értik ezt. Innen jön a bizonytalanság, hogyan is reagáljanak az ukrajnai invázióra. Lehet nehézsúlyú pénzügyi szankciókat kivetni, ami komoly kárt okoz az orosz gazdaságnak. De mi van, ha Oroszország indít masszív kibertámadásokat a nyugati bankrendszer, egészségügyi és más szolgáltatások ellen? Milyen árat akarnak a nyugati kormányok és szavazók fizetni a saját elveik melletti kiállásáért.
Putyin már vagy húsz éve kifejtette, hogy a politikájának a legsűrűbb magja a "megtartani azt, ami a mienk" gondolata.
Már csak az a kérdés, hogy az oroszok mit tartanak a magukénak:
- bármi, amit a cárok vagy Sztálin meghódított?
- bármely terület, ahol oroszok élnek?
- minden szláv ország?
- minden, ami Oroszország "természetes érdekövezetének" számít?
Crawford szerint Oroszország illegális Krím-megszállása és Ukrajna nyílt megtámadása megmutatja a Putyin-doktrína legdrasztikusabb működését.
Az egyre agresszívebb, nemzetközi konfliktusokba kerülő orosz politika ugyanakkor rányomja a bélyegét Oroszország fejlődésére. Az elmúlt tizenöt évben mind az Egyesült Államok, mind Kína óriási léptékben fejlődött tovább minden területen, míg Oroszország 2000 óta egy helyben jár, sőt süllyedni kezdett az utóbbi években.
Crawford úgy látja, Putyin immár Kína "hasznos idiótája", aki leköti a Nyugatot, miközben saját országát is gyengíti.
Ha Putyinnak most van valami hosszú távú cél a fejében, az egyfajta Szovjetunió 2.0 megteremtése, bevonva Ukrajnát, Belaruszt, Kazahsztánt és más területeket ismét Moszkva uralma alá.
Ebben a folyamatban Ukrajnának különös jelentősége van Crawford szerint. Ha Ukrajna egy tiszteletre méltó, gyarapodó, demokratikus, a modern Európa részét képező ország lenne, az feltűnő példát jelentene az oroszok számára, hogy nem csak a "proli Putyin-fasizmus" az egyetlen elképzelhető rendszer számukra. Ukrajna durva erővel való megtörése tehát ebből a szempontból nyeri el értelmét: Moszkva megbünteti az ukránokat, mert megpróbáltak elszakadni tőle, és eközben világossá teszi a többi volt szovjet tagköztársaság számára, hogy jobban teszik, ha előre megadják magukat.
Crawford emlékeztet: a régi idők európai birodalmainak vége, csak egy birodalom maradt: a cári birodalom örököse.
Oroszország nem csak egy ország, hanem egy tizenegy időzónát átfogó, színes térség - amelyben Moszkva nagyon is fellép az autonóm, önszerveződni akaró közösségek ellen. Ismeretes, Putyin a Szovjetunió összeomlását tartja a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának - Crawford szerint viszont a legtöbb józan ember pont a Szovjetunió és kommunista rémuralmának megszületését tarthatja a legnagyobb katasztrófának.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: RG
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
