Blog

Putyinnak egyre szűkülnek a lehetőségei

Egy kétségbeesett Putyin, az egy veszélyes Putyin, és Putyin ukrajnai helyzete egyre kétségesebb - írja Patrick J. Buchanan az American Conservative hasábjain.

Egy kétségbeesett Putyin, az egy veszélyes Putyin, és Putyin ukrajnai helyzete egyre kétségesebb - írja Patrick J. Buchanan az American Conservative hasábjain.

Az amerikai konzervatív szerző szerint a harkivi csata meglepő volt az oroszok számára, akik menekülőre fogták a dolgot. Ez volt az oroszok legnagyobb veresége eddig a háborúban. Otthon az orosz nacionalisták egyre jobban morognak a putyini vezetés háborús politikáján.

Buchanan emlékeztet: Putyin az általa indított háború hetedik hónapjában van, győzelem és a háború végének kilátása nélkül. (azóta pedig már a részleges katonai mozgósítást is elrendelte - a szerk.) Korai támadása sikeres volt a Donbaszban és a Krímnél, de nem tudta elfoglalni Kijevet, Harkivot vagy Odesszát, Ukrajna legnagyobb városait.

A Donbasz teljes megszerzése nagy siker volt, de hadserege demoralizálódik, s védekezésben van. Az Ukrajnának juttatott nyugati fegyverek megtizedelték az orosz hadsereget. Eközben az ukránok mintha végtelen mennyiségű nyugati fegyvert kapnának.

Buchanan úgy véli, a háborúnak nem látszik a vége, esély van a tartós döntetlenre és végső soron akár az orosz vereségre is. De el tud-e fogadni Putyin és Oroszország egy vereséget? Egyáltalán: túlélné azt politikailag Putyin?

A történelemkönyvekbe Putyin háborújaként fog bekerülni ez a konfliktus, és Putyinra úgy is emlékezetnek majd, mint aki Oroszország legfölöslegesebb és egyben vesztes háborúját indította meg.

Melyek most Putyin lehetőségei Buchanan szerint?

Az egyik Európa elvágása az olajtól és a gáztól, abban reménykedve, hogy Ukrajna veszteségei és Európa nehézségei olyan megállapodást eredményeznek, melyben Oroszország megtarthatja eddig megszerzett ukrajnai területeit.

A másik egy tartós háború folytatása, s ha az ukránok továbbra is ellenállnak, orosz részről fokozni a háborús erőfeszítéseket, besorozni a tömegeket, és akár olyan rakétatámadásokat, pusztítást vezérelni, amit Groznijban csináltak negyed évszázada. De vállalják ezt az oroszok a világ előtt, Kijev és Harkiv ellen?

Ott van még a nukleáris támadás lehetősége is. Oroszországnak több ezer ilyen bombája van, és most újra emlegetik ezt az opciót is.

Az alapkérdés Buchanan szerint az: Putyin előveszi-e az atomtámadásos fenyegetést a vereség és megalázás elkerülésére? És ha igen, hogyan fogja azt bevetni? És hogyan reagálna rá Kijev és a Nyugat?

Buchanan szerint minél tovább tart a háború és minél több veszteséggel jár, annál valószínúbb, hogy eszkalálni fog Putyin, a vereség és megalázottság elfogadása helyett.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: RG

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon