Blog

Rákos beteg III. Károly király

Alig több mint 7 hónapja uralkodik II. Erzsébet királynő fia, III. Károly, rákos megbetegedésének nyomán máris nem tud eleget tenni államfői kötelességeinek. A 75 éves király prosztataproblémái miatt szorult orvosi kezelésre, ekkor derült fény a betegségére. Az események fényében egyre több…

Alig több mint 7 hónapja uralkodik II. Erzsébet királynő fia, III. Károly, rákos megbetegedésének nyomán máris nem tud eleget tenni államfői kötelességeinek. A 75 éves király prosztataproblémái miatt szorult orvosi kezelésre, ekkor derült fény a betegségére. Az események fényében egyre több találgatás lát napvilágot a monarchia és az ország jövőjét illetően, szakértők ezrei vizsgálják, hogy vajon mit jelent ez a királyi család számára a jövőben.

A Buckingham Palota jellemzően nem nyilatkozik a királyi család magánéletét érintő információkról a nyilvánosság számára. Így volt ez például Károly nagyapjánál, VI. György királynál is, akinél tüdőrákot diagnosztizáltak és a brit közvéleményt nem tájékoztatták róla. Halála meglepetésként érte a világot. Most azonban, hogy elejét vegyék a találgatásoknak, nyíltan vállalták a király betegségét. Károly király ezzel arra akarja bátorítani az embereket, hogy vegyék komolyan a betegséget és járjanak el rendszeresen a szűrővizsgálatokra.

Nem kérdés, hogy ha egy olyan prominens személyiség, mint Károly, nyíltan beszél az egészségi állapotáról és az orvosi kezeléséről, annak a társadalomra számos pozitív hatása lehet.

A palota közölte, hogy a király szünetelteti a nyilvánosság előtt vállalt feladatait, amíg a rák miatt járóbeteg-kezelésben részesül, ennek ellenére azonban alkotmányos államfői szerepének továbbra is eleget tesz. Nyilvánossággal kapcsolatos feladatait a brit trónöröklési rendben következő Vilmos wales-i herceg látja majd el.

karoly.png

Az 1937-es Regency Act nevű törvény értelmében az uralkodó bizonyos királyi feladatokat átruházhat továbbá az államtanácsosaira is, ha ő maga orvosi okokból kifolyólag nem képes ellátni ezeket. Jelenlegi államtanácsosok közé tartozik Kamilla királyné, Vilmos herceg, Beatrice hercegnő, Anna hercegnő és Edward herceg. Harry herceg és András herceg is betöltötte ezt a szerepet, amíg vissza nem léptek királyi feladataiktól. Ha a király betegsége miatt cselekvőképtelenné válik, a trónörökös, Vilmos herceg régensként anélkül is elláthatja a királyi teendőket, hogy III. Károly lemondana.

A találgatásoknak elsősorban az adott teret, hogy a palota nem mondta el sem azt, hogy milyen rákról van szó, sem pedig azt, hogy mennyire előrehaladott a király betegsége. Nem beszéltek a prognózisról. Köztudott, hogy a király egy potenciálisan életveszélyes betegséggel néz szembe, az azonban a nyilvánosság számára nem tisztázott, mennyire életveszélyes. Ez érthető módon nagy aggodalmat keltett nem csak a brit polgárokban, hanem az egész világban. Emmanuel Macron és Joe Biden mellett számos kormány- és államfő, politikai személyiség kívánt a királynak mihamarabbi felépülést és hívták fel ők maguk is a rákos megbetegedések kezelésének fontosságára a figyelmet.

 

A palota általános jelzései szerint Károly pozitívan áll az előtte álló gyógyulási időszakhoz és alig várja, hogy visszatérjen korábbi teendőihez, megszokott hétköznapjaihoz. A kezeléseket már elkezdte, az azonban nem valószínű, hogy a közeljövőben bővebb információkat hoznak nyilvánosságra ezek előrehaladásával vagy éppen a betegség további körülményeivel kapcsolatban. A kezelés ideje alatt Károly nagy valószínűséggel a kedvenc helyén, a Clarence House-ban lakik majd.

Szemlézte: Udvari Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon