Az idei amerikai elnökválasztáson a felmérések és az eredmény is bebizonyította: az alapító atyák által kidolgozott állammodell és választási rendszer már nem tudja a régi eszméket védelmezni és a választók akaratát kifejezésre juttatni. Az amerikai politikai struktúra alapvető reformjára volna szükség, írja Christian Caryl a Foreign Policy honlapján megjelent írásában.
Az egy héttel ezelőtt tartott amerikai elnökválasztáson a választásra jogosultak 43,5 százaléka döntött úgy, hogy nem járul az urnákhoz, ami 130 millió ember voksolástól való távolmaradását jelenti. Kétségtelenül több magyarázat van erre a megdöbbentő adatra: a bonyolult és szigorú új választói azonosításra vonatkozó szabályok több helyen eltántoríthattak néhányakat. Mindez azonban nem ad magyarázatot arra, miért mondtak le ennyien a demokratikus jogaik gyakorlásáról. A cikk szerint egy egyszerű válasz az lenne: ezek az emberek úgy gondolták, az ő szavazatuknak nem lett semmilyen hatása a végeredményre.
A szerző a problémát mélyebben gyökerezőnek látja. Habár az Egyesült Államok választási rendszere az egy ember-egy szavazat elvére épül, az Alkotmányban rögzített elektori kollégiumi szisztémának köszönhetően az ún. billegő vagy hadszíntér-államokban szavazók által leadott voksok nagyobb mértékben befolyásolhatják a végeredményt.
Az alapító atyák az Alkotmány kidolgozásakor pontosan egy, a választók és a vezetők közé beékelt „tompító” intézményt kívántak létrehozni, írja Caryl. „A tradicionalisták nem győzik eleget hangoztatni, hogy az alaptörvény megalkotóinak célja egy köztársaság, nem pedig egy közvetlen demokrácia létrehozása volt.” Az alapítók ezért a fékek és ellensúlyok rendszerének részeként az egyes tagállamoknak a központi kormányzattal szembeni ellensúly szerepet szánták. A mai körülmények között azonban ennek eredményeként aránytalanul nagy hatalom került a ritkábban lakott vidéki területeken élőkhöz.
Az elemzés felhívja rá a figyelmet, hogy az Alkotmány „varázslatos teljesítmény”. Azonban a szerző hozzáteszi, hogy az amerikai fejlődés egy olyan pontot ért el, ahol az idejétmúlt politikai szerkezet „elárulja azokat az eszméket”, melyeket védelmezni volt hivatott. Több politikai szakértő véli úgy, hogy az amerikai alaptörvény nem képes tartani a lépést a változó világgal. Ugyanakkor kiemelik, hogy értelmetlen az Alkotmány alapvető megváltoztatásáról beszélni, inkább a könnyebben megvalósítható reformokra kell koncentrálni.
Lawrence Lessig, a Harvard jogászprofesszora szerint két fronton kell erőfeszítéseket tenni: a kampányfinanszírozási reform a legtehetősebb egy százalék politikai kampányokban való részvételét csökkentené; másrészről az ún. gerrymandering (a választókerületek pártok érdekeinek megfelelő újrarajzolása) leállítása nagyban elősegítené a politikai polarizáció csökkenését.
Meg kell kezdeni a politikai rendszer átalakítására vonatkozó vitákat. „Erősen kell gondolkoznunk azon, hogyan tudnánk az emberek szükségleteire még fogékonyabbá tenni demokráciánkat”: az elektori kollégium megszüntetése és az elnök közvetlen választása a cikk szerint megfelelő kezdés lenne. (Az elemzésében a szerző megjegyzi, hogy Donald Trump az elektori intézménnyel működő elnökválasztási szisztémát a „demokrácia katasztrófájának” nevezte 2012-ben.)
Az amerikai Alkotmány megjavítása ugyanakkor utópisztikusan hangzik, és az elkövetkező négy évben valószínűleg nem fog bekövetkezni – főként a republikánusok által birtokolt végrehajtói hatalom és törvényhozási többség fényében. Kiemeli az írás, hogy egy, az elektori kollégium megszüntetéséről szóló alkotmánymódosítás vagy kiegészítés keresztülviteléhez „38 állam ratifikációja szükséges”. Ez a szám megegyezik azon államok számával, amelyek lényegében jogfosztottakká váltak, mivel nem billegő államok, és így nem érdekesek a politikum számára.
A mostani amerikai politikai rendszer működésének megváltoztatása egy nemzedék feladata lesz. A szerző úgy látja, a fiatal amerikaiak, akik a recesszió és diákhitelek miatt kiábrándultak a rendszerből, sokkal inkább hajlandók az ország működésének alapvető újragondolására. „Ami számunkra utópisztikusnak tűnik, az számukra sürgősen megoldásra váró prioritás lehet.”
Szemlézte: Árpási Botond
