Blog

Saját és remélt konzervatív szavazóik szorításába kerültek a német Zöldek

Számos korábbi cikkben foglalkoztunk már az idei német választási szuperévvel. Legutóbbi alkalommal a Zöldek esélyeit, lehetőségeit és esetleges irányváltását vettük sorra. Most egy szakpolitikai kérdés hatását vizsgáljuk meg.

Számos korábbi cikkben foglalkoztunk már az idei német választási szuperévvel. Legutóbbi alkalommal a Zöldek esélyeit, lehetőségeit és esetleges irányváltását vettük sorra. Most egy szakpolitikai kérdés hatását vizsgáljuk meg.

Németországban érdekes trendnek lehetünk szemtanúi, ami a pártok közötti erőviszonyokat illeti. A koronavírus-járvány első hullámának egyértelmű politikai nyertese a CDU/CSU szövetség volt, a nagyobbik kormánypárt ugyanis növelni tudta támogatottságát és ez biztató képet festett számára a szeptemberben esedékes Bundestag választás előtt. Az utóbbi időben azonban a helyzet megfordult és a CDU/CSU, valamint legnagyobb kihívójuk, a Zöldek közötti népszerűség különbség egyre szűkül. Ahogyan az alábbi diagramon is látható, a legfőbb kihívó négy százalékpontra van a Németországot különböző konstellációkban 2005 óta kormányzó kereszténydemokrata pártszövetségtől.

nemet_diagram.png

Saját szerkesztés a Forsa 2021. április 7-ei adatai alapján

A Zöldek új stratégiájukban


saját választóikon kívül elsősorban a konzervatívokra koncentrálnak, az ő sikeres elérésükhöz azonban több kérdésben is szükség van attitűdváltásra.

A szemlélet módosítása ugyanakkor feszültségeket is kelt mind a párton belül, mind a támogatók körében. A legfrissebb konfliktusról Bubrowski Helene számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadásának hasábjain. Az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) korábban sem élvezett teljes mértékű támogatottságot Németországban.


Most a Foodwatch non-profit szervezet vonta felelősségre a Zöldeket, amiért valószínűleg jóvá fogják hagyni a CETA-megállapodás egyes részeit.

A Foodwatch azzal vádolja őket, hogy titokban akarták módosítani a korábbi nemleges hozzáállásukat, és egy olyan kereskedelmi megállapodást akarnak támogatni, amely eltörli a parlamenti ellenőrzést és szabad utat enged a vállalati érdekeknek. A Foodwatch követelte, hogy a június közepén esedékes pártkongresszuson módosítsák a választási kiáltvány tervezetének vonatkozó szakaszát. A dokumentum szerint ugyanis bár jelentős kritikával illettik a CETA-megállapodást, és jelenlegi változatában továbbra sem szándékoznak ratifikálni, bizonyos módosítások után ezt akár elképzelhetőnek tartják.


Ezzel szemben más üzleti szövetségesek eddig azért kritizálták a Zöldeket, mert nem akarták megerősíteni Kanadával a szabadkereskedelmi megállapodást.

2015-ben és 2016-ban még valóban tiltakoztak ellene, Donald Trump megválasztása után azonban voltak olyanok a Zöldek soraiban, akik megváltoztatták a véleményüket.
Érdemes lesz tehát figyelemmel kísérni, hogyan változik a Zöldek hozzáállása a kereskedelmi kérdésekhez, és ez milyen hatással lesz a támogatóikra.


Szemlézte: Spiesz Bianka