Blog

Sanders lehet a demokraták reménye?

Trump beiktatása óta a demokratáknak nem igazán volt idejük arra, hogy a sebeiket nyalogassák tavaly novemberi, meglepő választási vereségük után. Nem úgy Bernie Sandersnek, aki folyamatosan kampányol és még saját mozgalmat is alakított.

Trump beiktatása óta a demokratáknak nem igazán volt idejük arra, hogy a sebeiket nyalogassák tavaly novemberi, meglepő választási vereségük után. Nem úgy Bernie Sandersnek, aki folyamatosan kampányol és még saját mozgalmat is alakított.

Könnyen lehet, hogy progresszív gondolataival a vermonti szenátor lehet a Demokrata Párt megmentője az elkövetkező választásokon: jelenleg a legnépszerűbb politikus az Egyesült Államokban, jelöltjei sorra nyerik az időközi választásokat, haladó szellemiségére pedig vevők a fiatalok és a bizonytalanok. Kérdés, hogy Sanders lesz-e az, aki kimozdítja a Demokratákat a tavalyi mélypontról.

Az energiája kétségtelenül megvan ehhez. Az elnökválasztás után is lelkesen folytatta kampányát, és bárhol, ahol feltűnik, rajongók tömegei fogadják. Tavaly november óta ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen egyes időközi választásokon olyan választókörzetekben is Sanders jelöltjei tudtak győzedelmeskedni, amelyet korábban Trump fölényesen nyert meg. Ezen felül a politikus pedig a progresszív gondolatok előmozdítása érdelében „A mi forradalmunk” néven saját politikai mozgalmat is gründol.

Sanders sikerének oka részben a liberális oldal identitásválságában keresendő: a demokraták az évtizedek folyamán „az emberek pártjából” a nagytőke és a gazdag adományozók képviselőjévé váltak, elbizonytalanítva az amerikai szélsőbal képviselőit. A probléma azonban magukkal a demokratákkal van, illetve azokkal a választókkal, akik egyik oldal által sem érzik képviselve magukat: a vermonti szenátornak nagyrészt őket kell meggyőznie ahhoz, hogy mozgalmát a jövőben sikerre vezethesse. „Sanders támogatói energikusak és hangosak, de még nem találták meg az útját, hogyan nyerjenek” – véli egy demokrata stratéga, Scott Bolden.

A párt válságát pedig nemcsak az értékhiány, hanem Trump elnöksége is mélyíti, aki már elnöksége első napján Obama számos elnöki rendeletét visszavonta – súlyos csapást mérve a volt elnök támogatóira. Trump költségvetési terve emellett erősen megnyirbálná a szociális programokat, a Kongresszuson keresztülvert egészségügyi törvényjavaslata pedig 23 millió, jórészt szegényebb amerikaitól venné el egészségbiztosítását.

Ebben a helyzetben a demokraták elkezdték felbecsülni Sanders mozgalmának jelentőségét, olyan gondolatokat is a napirendre véve, melyek akár még tavaly is elképzelhetetlennek számítottak köreikben. Így Sanders ötletének megfelelően 15 dollárra emelkedhetne a dolgozók óránkénti alapbére, egységessé válhatna egészségbiztosítás, illetve megnyílna az ingyenes egyetemi képzés lehetősége is. És mivel ezen ötletekre a fiatalabb generáció, illetve a bizonytalan szavazók is egészen fogékonyak voltak, mára ezeket az ötleteket a demokrata jelöltek nagy része is elfogadná.

Sanders célja a mozgalmával pedig, hogy a demokratákkal elfogadtassa progresszív ötleteit, így a párt ezek mentén vágjon neki az elkövetkező választásoknak. Persze ennek sikere a szavazófülkékben fog eldőlni – leghamarabb a 2018–as félidős választásokkor, de még inkább a 2020–as elnökválasztáskor. Addigra a demokratának készen kell állniuk, hogy egy energikus bázissal a hátuk mögött tudják támadni a republikánus vezetőket – a választók pedig eldöntik, hitelesnek találják–e a szavazólapon felsorakozó jelölteket és pártjaikat.

Szemlézte: Illés Gergő