Az amerikai elitegyetemek hallgatói kultúrájában az ideológia egyre inkább felülkerekedik a tanulás és tudásszerzés igényén − állítja Stefan Kanfer a City Journal hasábjain. A szerkesztő a Yale egyes egyetemistáinak a többek között Shakespeare-t is bojkottálni kívánó petíciója kapcsán ír és ironizál a tudatlanság erénnyé válásáról.
A connecticuti Yale Egyetem egy bachelor-szintű hallgatói csoportja petíciót tett közzé, amelyben olyan költők és írók kurzusának megszüntetésére szólít fel, amin többek között Geoffrey Chaucer, John Milton és William Shakespeare műveit tárgyalják. A diákok felhívása szerint „elfogadhatatlan”, hogy egy angol irodalmat tanuló Yale-diák csak fehér férfi szerzők műveit olvassa.
Kanfer szerint a felszólítás valójában félénksége (és nem ingerültsége) miatt problémás. Kanfer szerint az egyetemi kurrikulum és a szóbanforgó kurzus „dekolonizálása és fókuszálása” után logikailag akár a teljes egyetemi tananyag „dekolonizálása” is következhet. „Ha a kanonizált angol bárdokat, regényírókat és drámaírók tanítását minimalizálni, vagy teljes egészében eltörölni szükséges, akkor miért állnánk meg itt?”
A szerző elgondolásában a fehér szerzők háttérbe szorításának igénye kiterjedhet a zeneművészet olyan nagyjaira, mint Bach, Haydn, Beethoven vagy Brahms, és a listát Mozart, Puccini, Verdi és Vivaldi folytathatják. Bach ráadásul például nemcsak fehér volt, hanem „német, mélyen vallásos, heteroszexuális férfi két feleséggel és húsz gyermekkel” – teszi hozzá ironizálva a cikkszerző
A festőket Kanfer szerint a festők és a szobrászok követhetik – „le kell őket retusálni a képről, hogyan Sztálin is eltávolíttatta az ellenforradalmárokat a fényképekről”. „Arrivederci signors Michelangelo and Da Vinci; adieu messieurs Cezanne, Renoir, és Toulouse-Lautrec. Bon soir Monet, Manet, Picasso és társai.”
„A feltalálók listájának megtisztítása is szükséges” – írja Stefan Kanfer. Az elektromosságot felfedező Benjamin Franklin ugyanis rabszolgákat tartott és a kezdeti esetleges szegénységüktől függetlenül a „fehér privilégium” más örököseinek is távozniuk kell. A Yale hallgatóinak logikája szerint például Thomas Edison, Alexander Graham Bell, Nikola Tesla is kikerülhetnének a tankönyvekből és az antikváriumok mélyére süllyedhetnének − ironizál a City Journal szerzője.
A továbbiakban Kanfer hasonló párhuzamot von le olyan természettudósok kapcsán is, mint Galileo, Newton, Einstein, Fermi és Freud. Ők és a nyugati civilizáció számos más építője is „sápadt fehér férfi” − emlékeztet Kanfer. Persze vannak olyan nagyságok is, akik nem fehérek, férfiak vagy heteroszexuálisak, esetleg testi fogyatékossággal élnek. Ők a kurrikulum részei maradhatnának a Yale-hallgatók logikájának radikalizálása után, még Kanfer értelmezésében is. Ilyen például Marie Curie vagy Alan Turing.
A szerző szerint ugyanakkor a gond éppen az, hogy a tanítható szerzők, alkotók, nagyságok kiválasztásakor nem az adott területen felmutatott teljesítmény, hanem „az igazságosság érzete és az inklúzió tananyaga dominál”. Az újságíró úgy véli: inkább Derek Bok, a Harvard korábbi vezetőjének szavaira kellene figyelni, aki szerint „ha az gondolod, hogy az oktatás drága, próbáld ki a tudatlanságot”. Mára a tudatlanság a Yale-en van, legalábbis Kanfer értelmezésében.
Szemlézte: Zulik Ákos
