Blog

Sinwar halála fordulatot hozhat az izraeli háborúban?

Izrael és a Hamász is megerősítette, hogy a terrorszervezet politikai és korábbi katonai vezetőjét, Jahja Sinwar-t október 17-én sikeresen likvidálta az izraeli hadsereg. Sinwar a tavaly október 7-i Hamász-támadás egyik fő kitervelője volt, így Izrael kiemelt célja volt a terrorszervezet meghatározó…

Izrael és a Hamász is megerősítette, hogy a terrorszervezet politikai és korábbi katonai vezetőjét, Jahja Sinwar-t október 17-én sikeresen likvidálta az izraeli hadsereg. Sinwar a tavaly október 7-i Hamász-támadás egyik fő kitervelője volt, így Izrael kiemelt célja volt a terrorszervezet meghatározó vezetőjével való leszámolás, kérdéses azonban, hogy Sinwar halála mennyiben visz közelebb a kiszélesedő háború befejezéséhez

A Hamász korábbi politikai vezetője, Iszmail Hanije júliusi haláláig a terrorszervezet katonai szárnyának legendás vezetőjeként tevékenykedő Jahja Sinwar évekig tervezte a tavaly október 7-én véghez vitt, példátlan terrortámadást Izrael ellen. Az ezt követő háború kitörését követően szinte semmit nem lehetett tudni a 61 éves vezetőről, aki a feltételezések szerint a híres, több kilométer hosszú gázai alagútrendszerben bujkált. Az izraeli hírszerzés elkerülése érdekében kézzel írt üzenetekkel és küldöncökkel tartotta a kapcsolatot a szervezet többi tagjával.

Ennek ellenére, Sinwar hónapokon át, teljes homályba burkolózva is sikeresen vett részt a tárgyalásokban, rendelkezett a túszok felől és irányította a Hamász katonai tevékenységét.

A zsidó állam bosszúja ezúttal végül nem az izraeli hadsereg újabb információs bravúrjának volt köszönhető. Nem messze Rafahtól, egy páncélosokkal kísért gyalogos járőrosztaggal való véletlen találkozás vezetett Sinwar halálához. Az Izraeli Védelmi Erők első számú célpontjának a megölése

jelentős politikai siker az izraeli vezetés számára, az ország külügyminisztériuma az igazságszolgáltatás pillanataként ünnepelte az akciót.

Sinwar a mozgalom kezdete óta meghatározó tagja volt a Hamásznak, amit idővel a saját képére formált; szakértők véleménye szerint már jó ideje főképp az ő döntései határozták meg a terrorszervezet álláspontját a tűzszünet és az izraeli túszok elengedése kapcsán. A híresen számító, hidegvérű Sinwar korábban a szervezet belső elhárításának volt a vezetője, ahol az ő feladata volt beazonosítani és sok esetben kivégezni azokat a palesztinokat, akik az Izraellel való együttműködés gyanújába keveredtek, vagy megsértették az iszlám erkölcsi törvényeket. Sinwar négy kollaboráns palesztin megölését követően 23 évet töltött izraeli börtönökben, ahonnan végül egy 2011-es fogolycsere keretében szabadult, ezt követően lett a Hamász katonai szárnyának vezetője.

A fanatikus, mindenre elszánt vezető deklarált célja volt Izrael megsemmisítése, amely „ügy” érdekében saját népét és embereit is kész volt feláldozni. Az október 7-i támadást követő háború kiprovokálásával a Hamász mérhetetlen szenvedést okozott a gázai palesztinoknak.

A legfontosabb kérdés most az, mi várható Sinwar halálát követően a több mint egy éve húzódó, már több tízezer áldozatot követelő, eszkalálódó háborúban? Az biztos, hogy a Hamász számára jelentős veszteség a halála, és a pusztító háború következtében a szervezet sokat veszített a népszerűségéből, a szenvedő gázaiak ugyanis Izrael mellett a terroralakulatot is okolják a konfliktus kirobbantásáért. Azonban nem ez az első alkalom, hogy a Hamász jelentős vezetőket veszített el,

az elhúzódó harcok viszontagságai pedig éppúgy tovább radikalizálhatják a palesztin fiatalokat, akik a likvidált terroristákra mártírként tekintenek.

Sinwar megüresedett posztjának betöltésére több lehetséges jelölt is van, többek között a vezető fivére, a hasonlóan kegyetlen Mohammed Sinwar, valamint a szervezet dohai főtárgyalója, Khaled Mashal, aki azonban gyerekkora óta Gázán kívül él, és elsősorban szunni kötődésű, ami erősen kihatna a szervezet Iránnal való szövetségére. Jahja Sinwar halálát követően azonban egyelőre a mérsékeltnek számító Khalil Al-Hajja, a terrorszervezet politikai hivatalának elnöke nyilatkozott a szervezet nevében.

A Hamász egyértelműen kijelentette, hogy továbbra is elkötelezett az „ellenállás” folytatásában, egészen a „végső győzelemig”.

A Sinwar halálát követően felmerülő egyik legfontosabb kérdés a Gázában fogvatartott izraeli túszok lehetséges jövője. A kíméletlen vezető kifejezetten radikális volt a tűzszünet feltételeivel kapcsolatban, és az áldozatok magas száma ellenére sem kereste az Izraellel való megállapodást. Az első pillanatokban többen úgy gondolták, Sinwar halála lehetőséget teremthet a régen várt tűzszünet megkötésére és az izraeli foglyok szabadon engedésére. Azonban a napokban Al-Hajja a szervezet nevében kijelentette, hogy a túszokat a Hamász addig nem engedi el, amíg a háború nem fejeződött be. A Gázában fogvatartottak rokonai közül sokan úgy gondolják, a szervezet megmaradt tagjainak esetleges bosszúja miatt a vezető halála még nagyobb veszélybe sodorhatta a túszok életét.
Bár egy ennyire meghatározó szereplővel való leszámolást követően Izrael talán győzelmet hirdethetne Gázában, főleg miután a hadseregnek újonnan északon, Libanonban is helyt kell állnia, a helyzet megoldása még korántsem látható. Benjamin Netanjahu számára Sinwar megölése hatalmas politikai győzelem, a vezető halálhírét követően az izraeli miniszterelnök pedig egyértelműen a háború folytatásáról beszélt.

A Gázai övezet háború utáni jövője is kétséges. Egy néhány héttel korábbi felmérés rámutatott, hogy az izraeli társadalom megosztott azzal kapcsolatban, ki ellenőrizheti a harcok lezárta után az övezetet,

azonban a többnemzetiségű haderő felügyelete minden megkérdezett csoportban viszonylag magas támogatást élvezett, a lehetőség megvalósításának részletei azonban eddig teljesen homályosak. Az összesített eredmények azonban egyértelműen rávilágítanak, hogy Izrael jelenleg rendkívül bizalmatlan egy palesztin fennhatóság lehetőségével kapcsolatban a Gázai övezetben.

gazasorsa.png

Forrás: Times of Israel

A Sinwart mártírként feltüntető Palesztin Hatóság ellenőrzésének kiterjesztése a Gázai övezetre globálisan és a palesztinok körében is támogatott, az izraeli társadalom körében azonban már hetekkel korábban is éppen csak 10 % feletti volt ezen opció népszerűsége. Ugyanakkor, ha nem sikerül Gázában stabilizálni a helyzetet, egy bukott állam kedvező feltételeket biztosít a Hamásznak és a hozzá hasonló terrorszervezeteknek az Izraellel szembeni harcuk folytatására, tovább nehezítve a béke jövőbeli megvalósulását.

Szemlézte: Szigeti Eszter Virág

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon