Blog

Skócia függetlenedése újra a láthatáron?

A skót kormányt vezető első miniszter, Nicola Sturgeon szerint mindenképpen sor fog kerülni egy újabb függetlenségi népszavazásra Skóciában.

A skót kormányt vezető első miniszter, Nicola Sturgeon szerint mindenképpen sor fog kerülni egy újabb függetlenségi népszavazásra Skóciában.

Hozzátette, hogy ennek ellenére még várni fog a Brexit körüli kavarodás kitisztulására, hogy az alapján majd határozott álláspontot fogalmazzon meg. A BBC News tudósítása.

Sturgeon a BBC One televíziós csatornán elmondta, hogy „az új skót referendum mindenképpen meg fog valósulni. Ugyan semmi nem biztos az életben, azonban ez a voksolás teljesen elkerülhetetlennek tűnik. Azonban mielőtt kijelölöm a követendő utat Skócia számára, fontos, hogy tudjam ennek az útnak a kiindulópontját és az irányt, amerre elindulhatunk” – tette hozzá.

„Mindezt tudnunk kell, és remélhetőleg meg is kapjuk a válaszokat az elkövetkezendő hetekben. A kérdések a következők: az Egyesült Királyság ki fog lépni az Európai Unióból? Ha igen, megfelelő alkuval fog ez történni? Vagy esetleg egyáltalán nem is fog kilépni, és talán egy újabb népszavazás van a láthatáron?”

Sturgeon részt vett azon a becslések szerint egy millió főt számláló tüntetésen Londonban, amelyen egy második Brexit referendumot követeltek. Az első miniszter szerint a brit parlament tehetetlensége az ügyben csak megerősítette a skót függetlenedési törekvéseket.

„A miniszterelnök által elhibázott tárgyalások következménye, hogy a parlamentnek nincs világos álláspontja” – fogalmazott. „Nem adott megfelelő kereteket a parlamenti vitának, és nem hallgatta meg a skót parlament álláspontját sem.”

Lesley Laird, a Skót Munkáspárt elnökhelyettese szintén Theresa May miniszterelnököt hibáztatta a Brexittel és az Egyesült Királysággal kapcsolatos bizonytalanságok miatt.

A Skót Konzervatív Párt politikusa, Andrew Bowie álláspontja szerint viszont a szavazók egyáltalán nem támogatnák a Munkáspárt által javasolt referendumot. Hozzátette, hogy a jelen helyzetben még azt sem lehet tudni, a következő héten hogyan alakulnak majd a dolgok.

Szemlézte: Balogh Zita